Sopron.info.hu

a(az) 2019. október hónap archívuma

Megtalálták a 12 éves Horváth Kristófot!

A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányságtól azt az információt kaptuk, hogy a sajtó által megjelenített felhívásnak köszönhetően lett meg a 12 éves soproni fiú.

további részletek

Változások lépnek érvénybe a jogosítványok és a...

Az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezethet, hogy jogosítványát kézhez kapná – a többi között ezt tartalmazzák az egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosítások, amelyet kedden tárgyalt meg az Országgyűlés.   illusztráció / fotó: cyberpress.hu Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, az első jogosítványt szerző, az új vizsga kategóriát teljesítő, vagy az orvosi alkalmasságot meghosszabbító polgár – valamennyi feltétel teljesítését követően – azonnal rendelkezhet vezetési jogosultsággal. Hozzátette: a vezetői engedély igénylése és gyártása automatikusan és illetékmentesen fog történni. Olyan videotechnikát alkalmaznak majd, amely lehetővé teszi, hogy az eljárás során az ügyfél teljesen elektronikusan azonosítsa magát anélkül, hogy személyesen megjelenne a hatóság előtt, továbbá biztosítja az okmánykiadáshoz szükséges arcképfelvétel elkészítését is – ismertette. Az államtitkár kifejtette: lehetővé válik, hogy az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezessen, hogy jogosítványát kézhez kapná, illetve úgy kaphatja meg az okmányt, hogy nem lesz szüksége arra, hogy a hatóságnál megjelenjen. Az újszülöttek okmányaival kapcsolatos változtatásokról közölte, a Magyarországon intézeti környezetben született, egyértelmű jogi státuszú újszülötteknek – akiknek az anyakönyvezését az egészségügyi szolgáltató kezdeményezi – hivatalból állítják ki a születési anyakönyvi kivonatot, a személyazonosító igazolványt, a lakcím- és a TAJ-kártyát. Ezeket az okmányokat egy csomagban kézbesítik majd – […]

további részletek

A szabadság napja! Az ’56-os hősökre emlékezett...

Az idei esztendőben is a Széchenyi tér volt volt a helyszíne Sopronban az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott városi ünnepségnek. Az ’56-os emlékmű melletti alkalmi színpadon Ács Tamás és Papp Attila színművészek “A mag…

további részletek

A hősökre emlékeztek

2019. október 23-án a Sopronkőhida-Jánostelep melletti rabtemetőben emlékezett meg a Leghűségesebb Városért Egyesület az 1956-os forradalom eseményeire és hőseire. Az 56-os emlékhelyen Gibicsár Imre beszélt a harcokban elesettekről és arról, hogy Sopro…

további részletek

Miniszteri elismerést kapott Bánáti László

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából 74-en vehették át szakmai elismerésüket az Agrárminisztérium díjátadó ünnepségén.

további részletek

1956-ra emlékezett a város

Városi megemlékezést tartottak a Széchenyi téren, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján. Az eseményen dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte: az 1956-os forradalom tanúbizonyságot tett arról, hogy még a kis népek is kezükbe tudják v…

további részletek

A vér nélküli forradalom hősei előtt tisztelget...

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezett a Soproni Egyetem a Botanikus kertben, október 23-án. Az eseményen köszöntőt Bujdosó Alpár költő, mérnök, az egykori soproni MEFESZ elnöke, beszédet a Soproni Egyetem rektora Prof. Dr. Náhlik András m…

további részletek

Világsztárok a barlangszínházban

Összesen tíz Grammy-díjjal a tarsolyában lép fel a harmadik SopronDrumon David Sanborn szaxofonista és Stanley Clarke basszusgitáros világsztár jövőre. A fertőrákosi barlangszínház 2020-as szezonjának további előadásaiban megelevenednek mesés musicalek…

további részletek

Marihuánát, fegyvert, lőszert találtak egy sopr...

A soproni rendőrök kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogták el a 45 éves K. Zoltánt.

további részletek

Marihuánát termesztett soproni otthonában

A soproni rendőrök kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogták el a 45 éves K. Zoltánt. – számol be a rendőrség hivatalos honlapja. 

fotó: police.hu

 

A soproni nyomozók tudomására jutott, hogy egy helyb…

további részletek

“Kettőből kettő” sikeres hétvége az U14/A-nak

Fiú Serdülő Bajnokság, Területi Alapszakasz II. Sopron, 2019. október 20. Dávid Kornél KA/A – Soproni Sportiskola KA/2006   60 – 77  (20-18, 10-26, 10-21, 20-12) SSI: Keller B. 16, Vieira C. 8, Kiss V. 8, Gadácsi D. 7, Pavisa O. 7/3, Nye…

további részletek

Időben jött a pofon

Nemzeti Fiú Regionális Kadett Bajnokság – 3. forduló   Soproni Sportiskola KA/B – CVSE Vulkán Fürdő 40-42 (12-6, 8-13, 6-15, 14-8)   2019.10.21. hétfő 19:50 – Sopron, Novomatic Aréna   SSI KA/B: Holló 7, Kalmár K. …

további részletek