Sopron.info.hu

Gyere, és kosarazz nálunk!

2019.11.27

forrás


Térségi tudásközpontot adtak át Fertőszentmiklóson

2019.11.27 Felhőrendszerek, információbiztonság, kriptovaluták – sokak számára ismeretlen fogalmak ezek, amelyek azonban egyre nagyobb jelentőséghez jutnak a digitális világ fejlődése által. A szakemberek szerint ez a szegmens olyan térnyerésnek örvend, amelyből senki sem maradhat ki. Ezért tartják fontosnak, hogy korosztálytól és foglalkozástól függetlenül mindenki tájékozódjon a digitalizáció lehetőségeivel kapcsolatban. A Fertőszentmiklóson nyitott tudásközpont olyan ingyenes előadásoknak is otthont ad majd, amelyek a lakosság tájékoztatására szolgálnak.

forrás


Túrával és futással búcsúztak az ősztől

2019.11.27

Közel százan vettek részt a jó hangulatú őszi túrán és közös futáson.

paddykarolykilato3

Vasárnap egy kis mozgásra invitálta a soproniakat a Paddy Sportegyesület. A Hova Tovább Alapítvány és a Lions Klub Sopron segítségével a gyengénlátók soproni csoportjából is érkeztek a túrára, és a korábbi Szent Patrik-napi futás alkalmával támogatott családok közül is többen jelen voltak. A távot több kerekesszékes és segítője is teljesítette. Szép számmal jelentek meg a Soproni Postás Természetjáró Szakosztályának tagjai is, akik segítettek a túra vezetésében!

Az Erzsébet-kerti Zenepavilontól a Károly-kilátóig, és vissza megtett táv végén mindenkinek jól esett a szervezők által biztosított pogácsa és a frissítők.

paddykarolykilato2

forrás


Advent 2019

2019.11.27

Csicsóka krémleves szarvashússal töltött raviolival

1.590,- Ft

Meleg előétel

Roston sült libamáj vajon forgatott, pirított diós endívia salátával, márvány sajttal

3.990,- Ft

Csirkemellsteak cukkiniben, sült céklás rizottóval

3.490,- Ft

Konfitált kacsacomb és roston sült kacsamáj, fokhagymás-petrezselymes parázsburgonyával, ratatouille

4.490,- Ft

Vargányás vadragu burgonyagombóccal

4.990,- Ft

Mákos guba citrom-sorbettel

1.490,- Ft

Jó étvágyat kívánunk!

forrás


A győzelem rendben volt, a sebesség nem

2019.11.26

2019.11.23. Junior bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Vasas Akadémia “B” 58-54 (15-18, 13-6, 12-17, 18-13)
SDA: Úr B. 25/12, Dömötör P. 10/3, Gottschling P. 8, Tarr S. 6, Kovács L. 4, Németh B. 3, Soós D. 2, Deák K. –

Kellerné Seres Éve (edző): “A győzelemnek örülhetünk, de Soós Dorina sérülésének nem. Mind védekezésben, mind támadásban nagyobb sebességi fokozaton, több koncentrációval kell a jövőben dolgoznunk!

forrás


Sopron Médiaportál 2019-11-26 19:13:00

2019.11.26 Könyvbemutatóval és festménykiállítással zárta le a Soproni Egyetem programsorozatát, amely annak állított emléket, hogy az intézmény jogelődje 100 évvel ezelőtt költözött el Selmecbányáról Sopronba. A keddi rendezvényen bemutatott 4 mű átfogó képet ad a Soproni Egyetem gazdag múltjáról és bemutatja azt is, hogy ebben milyen fontos szerepet játszik városunk.

forrás


Mutatjuk Sopron 2019-es Adventi Vásárának részletes programját!

2019.11.26

Az idei évben is hamisítatlan karácsonyi hangulattal, fenyő-, és fahéj illattal, étel és ital finomságokkal, kézműves termékekkel várják a soproniakat és a Sopronba látogató vendégeket a város Fő terére és a Várkerületre. A látogatók a Fő téren felállított óriás fenyőfa, a hívogató betlehem és a mindenki számára figyelemfelkeltő adventi kalendárium sokszínűsége mellett megtalálják a legkiválóbb hazai kézműves remekeket és kiváló ajándékokat vásárolhatnak a kirakodóvásárban. Az alkalmi standok kínálatában lesznek teakülönlegességek, forralt bor, puncs és természetesen  gyermekpuncs is, amelyek elfogyasztása mellett kicsik és nagyobbak örömüket lelhetik a színpadi programokban is, ahol Sopron szinte valamennyi iskolája és óvodája bemutatja műsorát. A legkisebbek és a kicsit nagyobbak után Sopron ismert, és még kevésbé ismert, de feltörekvő tehetségei csillogtatják meg tudásuk legjavát. A sokszínű program mellett  természetesen nem feledkeznek meg a szervezők az ünnepvárás meghittségéről sem, így minden vasárnap közösen gyújtják meg hatalmas adventi koszorún az egy-egy újabb gyertyát. 

fotó: cyberpress.hu archívum

 

 

Soproni Advent 2019

/ Rendező: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és Sopron MJ Város Önkormányzata /

November 29. péntek

17.30 | Sopron és Pendelyes Táncegyüttes
18.00 | Ünnepélyes Megnyitó
18.15 | Brass Brothers Sopron
19.15 | Blue Cafe

November 30. szombat

16.00 | Sopron Balett
16.30 | Craisy Daisy Jug Band
18.00 | Varnyú Country műsora
19.30 | HayDm Street

December 1. vasárnap

17.00 | Boka színház
18.00 | Gyertyagyújtás (Főtér)
18.30 | BigMause Band
19.30 | Quartetto

December 3. kedd

18.00 | Sopron Táncegyüttes műsora
18.30 | Figura Skating Sopron
19.00 | Kiss József gitármuzsika

December 4. szerda

17.00 | Pedagógus Kórus
18.00 | Váradi Classic
19.00 | Varjaskéri Anita (ének) és Erőss Sándor (harmonika)

December 5. csütörtök

18.00 | ExRoller zenekar
19.30 | Die Lustige Familie

December 6. péntek

17.00 | Jegenye Sori Tagóvoda – Drága advent, köszöntünk
18.00 | SNNÁI – “Fenyő tér – Die Kerzen am Fenster, Leise dal
18.15 | Dudora zenekar-Pikulás Mikulás
19.30 | Beat Coin

December 7. szombat

16.30 | Jótékonysági futás indítása (a színpad elől)
17.00 | Operett és musical Karácsony – Simon Andrea, Savanyú Gergely
18.00 | Brass Line és Molnár Anikó színművész
19.30 | PAPP – SÁRDY Acoustic

December 8. vasárnap

16.30 | Figurás Banda
17.30 | Sopron Balett
18.00 | Gyertyagyújtás (Főtér)
18.30 | Drazsé zenekar
19.30 | Prakker

December 10. kedd

16.00 | Hermann Alice Óvoda – A kis hópehely
17.00 | Tóth Antal EGYMI – Színes karácsonyi kavalkád
18.00 | Fáy Szakgimnázium- Fáy Karácsonyfái
19.00 | Kiss Noro, Papp Attila és Rovó Péter – Versek és dalok

December 11. szerda

16.30 | Jereváni Kék Tagóvoda – Bölcsőcske
17.00 | Király J. Utcai Tagóvoda – Luca, Luca, kitty-kotty
17.30 | Macskakő Múzeum Örömcsoport – Karácsonyi csengettyű
18.00 | Melange
19.30 | Váradi Jazz – Ünnepre Hangolva

December 12. csütörtök

16.00 | Deák Téri Általános Iskola – Decemberi népszokások
17.00 | Dózsa György Utcai Tagóvoda – Karácsony hívogató
17.30 | Jazz-Dance Academy TE – Aerobikos Angyalok
18.00 | Walter Attila Soul a Swing
19.30 | Radler Swing

December 13. péntek

16.00 | Bánfalvi Óvoda – Kindergarten Wandorf – Luca, Luca, kitty-kotty
17.00 | Dózsa György Utcai Óvoda
18.00 | Doborjáni EGYMI – A kis hótündér
19.00 | West zenekar

December 14. szombat

17.00 | Sopron Balett
18.00 | Song Office Énekiskola Adventi Koncert
18.30 | Helga Jazz Trio
19.30 | HEVESI TAMÁS

December 15. vasárnap

17.00 | Jó hír! – T. Horváth József
18.00 | Gyertyagyújtás (Főtér)
18.30 | Counthree
19.30 | Continental zenekar

December 17. kedd

16.00 | Trefort Téri Óvoda – Advent melege
17.00 | Széchenyi Gimnázium – Karácsonyvárás
18.00 | Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI – Karácsonyi dalok
19.00 | Kondifon

December 18. szerda

16.00 | Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI néptánc tanszak Karácsonyi műsora
17.00 | HJAMI Ünnepi műsora
17.30 | Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Karácsonyi műsora
18.00 | Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola – Szívdobbanások
19.00 | Kiss Noró és Majnovics Vera

December 19. csütörtök

16.00 | Kozmutza EGYMI és a Csendtörők zenekar – Dalcsokor a szeretet jegyében
17.00 | SSZC Vas és Villamosipari SZKI karácsonyváró műsora
17.30 | SSZC Handler Nándor Szakképző Iskola
18.00 | Dirty Dance Sopron – Adventi fergeteg
19.30 | Wieden Band

December 20. péntek

16.00 | Halász Utcai Tagóvoda – Adventi gyertyagyújtás
17.00 | Sopron Balett
18.00 | Kalimba Gyermek-kórus
19.30 | Sopron Gospel

December 21. szombat

17.00 | Dudora Arany-szárnyú angyal
18.00 | Blues Hangers koncert
19.30 | BALÁZS FECÓ KONCERT

December 22. vasárnap

16.00 | Fajkusz Banda
17.00 | Vackor zenekar gyermek-műsora
18.00 | Gyertyagyújtás (Főtér)
19.00 | Kónyai Tibor és Jacsó Erika

A rendezvény valamennyi programja ingyenes.

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják. 

forrás


Balszerencsés vereség után a bajnok otthonában

2019.11.26

Szerencsére nem volt sok idejük bánkódni a srácoknak, a Paks elleni balszerencsés vereség után. Holnap – egy halasztott mérkőzést lejátszva – a bajnok, az NB I-et veretlenül vezető Falco otthonában lépnek pályára fiaink

Edzőnk, Kostas Flevarakis a szezon elején – még görög csapatával, a PAOK együttesével – már találkozott a Falco együttesével, a Bajnokok Ligájában. Mint mondta, kiváló együttes a nemzetközi porondon edződő szombathelyi gárda, amely gyors és modern kosárlabdát játszik, igen erős és mély játékoskerettel. Úgy véli, a holnapi összecsapásnak egyértelműen a Falco az esélyese, már csak azért is, mert saját csapata egy a közelmúltban érkező edzővel és két új játékossal, még egyértelműen a csapatépítés fázisában van. Megítélése szerint a bajnok, és az NB I-et veretlenül vezető Falco otthonában ugyan nyomás, veszítenivaló nélkül játszhatunk, de ezt a meccset – ahogy minden edzést – is fel kell használni a fejlődésre, az előrelépésre, úgy játékban, taktikailag, mint a csapategység erősítése szempontjából.
A múlt szombati balszerencsés hazai vereség esetleges lélektani “utóhatása” kapcsán Kostas azt taglalta: nagyon rossz érzés dudaszóra kapott kosárral kikapni, ám próbálta a szombati bajnoki kapcsán a pozitívumokra felhívni játékosai figyelmét, mert azért a vereség ellenére több is volt azokból. Arra, ahogy egymásért küzdöttek, csapatként játszottak, lehet építeni.
A holnapi mérkőzésen már az új irányító James Kinney is a görög edző rendelkezésére áll. Róla azt mondta Flevarakis, hogy egy tapasztalt játékos, aki hiányposztra érkezett a csapathoz. A most zajló évadban ugyan még nem játszott, nyilván kell kis idő, hogy játékba lendüljön, de biztos benne, hogy hasznára lesz a csapatnak.

forrás


Útfelújítási munka kezdődik a Deák téren

2019.11.26 A soproni útfelújítási munkák keretein belül várhatóan 2019. november 27-től december 4-ig, az Önkormányzat megbízásából a Deák tér (Mátyás király utca - Erzsébet utca közötti szakasz páros oldalának) felújítási munkái megkezdődnek.

forrás


Lezárásra kerül a Deák tér egy szakasza!

2019.11.26

A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a lakosságot, hogy a Sopronban végzett útfelújítási munkák keretein belül várhatóan 2019.11.27-től 2019. 12. 04-ig, a Soproni Önkormányzat megbízásából elkezdi a  Deák téren ( Erzsébet utca- Mátyás Király utca közötti páros oldalának szakaszán ) a burkolatfelújítási munkálatokat. Az említett helyszínen a Deák tér 42-44 számú házak előtti részen a forgalomlassító térburkolat felújítása fog történni, ezért ez a rész a forgalom elől lezárásra kerül.  A kivitelező a megrendelővel közösen kéri és köszöni a közlekedők türelmét és megértését! 

 

Sopron, Deák tér 42-44 számú házak előtti forgalomlassító burkolat. / kép forrása: google maps

forrás


Decemberben is sportolásra invitálja a soproniakat a Paddy Sportegyesület

2019.11.26

Ingyenes, közös sportprogramokat szervez a soproni Paddy Sportegyesület egy pályázatnak köszönhetően, amelynek keretében az elmúlt napokban már meg is szerveztek egy túrát illetve egy közösségi futóeseményt városunkban. Az egyesület azonban az elkövetkezendő fél évben is számtalan sporteseményre csalogatja majd az érdeklődőket, hiszen céljuk a mozgás és a sport szeretetének továbbtovábbítása, amely az egészséges életmód egyik alappillére is.

Kincse Szabolcs (balra) az egyik főmotorja a Paddy SE. rendezvényeinek, amelyek talán egyik legismertebb eseménye a Szent Patrik Napi Futás. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

A Paddy Sportegyesület terveiről Kincse Szabolcs, az egyesület elnöke tájékoztatta portálunkat:

Az elkövetkezendő időszakban tartandó sportprogramok szervezését egy pályázati lehetőségnek köszönhetjük, amelyben elsősorban a floorball népszerűsítését tűztük ki célul, azonban természetesen a közös futóprogramok sem maradhatnak el, hiszen a Paddy-t elsősorban ezzel a sportággal azonosítják. Az első rendezvényre, amit most vasárnap tartottunk, közel 100 sportolni szerető jött el, amely egy igazán szép részvételi aránynak számít.  A szép időben megtartott közös mozgáson részt vettek sérült fiatalok, illetve a gyengén látók helyi csoportjának néhány tagja is, akik remekül érezték magukat. Visszakanyarodva azonban a floorballhoz, decembertől minden szerdán 18 és 20 óra között lehetőséget biztosítunk mindazoknak, akik ezt sportágat szeretnék kipróbálni, amelyre szervezésünkben a Szent Orsolya-iskola tornatermében lesz lehetőség. A helyszínen az érdeklődőknek szabályismertetést tartanak majd az edzők, amely után  akár egymás elleni meccsekre is lesz lehetőség. Sportegyesületünk weboldalán, a paddy.hu-n egy leírás is olvasható erről a lehetőségről, de a többi programunkról is, ahol  megtalálhatók azok az  elérhetőségek is, ahol jelentkezni lehet ezekre. 

forrás


Szinte az összes burgenlandi rendőr a közutakon lesz a hétvégén!

2019.11.26

Nagyszabású rendőri jelenlét és kontroll várható advent első hétvégéjén a szomszédos Burgenland tartomány területén, ahol ezúttal a rend éber őrei a közlekedési szabálytalanságokat igyekeznek majd kiszűrni. Fókuszban az alkohol és/vagy kábítószer hatása alatt álló  járművezetők kiszűrése lesz, de külön prioritást élvez majd a sebességmérés illetve a követési távolságok be nem tartása is. Az ellenőrzések kiterjednek a nagy forgalmú utak mellett az alacsonyabb rendűekre is, így nem érdemes kerülőutakon közlekedni annak érdekében, hogy elkerüljünk egy ellenőrzést. A cyberpress.hu információi szerint a kiemelt ellenőrzések 2019.11. 30-án (szombaton ) illetve 2019.12.01-én ( vasárnap) lesznek és a nappali időszak mellett az éjszakai órákban is tart majd. Az elrendelt kontroll alatt a tartományi közlekedési osztály, a kerületi és a városi rendőrségek teljes állománya vezénylést kapott, de persze nem csak ezért nem érdemes kockáztatni, hanem magunk illetve a közlekedésben résztvevők biztonságának érdekében sem, hiszen gyorsan megvan a baj, pedig mindenkit hazavárnak!

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

forrás