Kedden lehet utoljára régi tízezressel fizetni
A régi tízezer forintosokkal kedden lehet utoljára fizetni, 2020-tól csak az új bankjegyek maradnak forgalomban.
A minimálbér bruttó összege 161 ezer forintra nő
Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos – jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón….
Sikeres évet zárt a Soproni Polgárőr Egyesület
Szilveszter előestéjén tartotta meg évzáró összejövetelét a Soproni Polgárőr Egyesület, ahol a város, a megyei szervezet és a rendőrség képviselőivel közösen értékelték az esztendőt és megfogalmazták legfontosabb terveiket is.
Stop a tűzijátékoknak!
Talán országos mozgalmat is lehetne indítani a tűzijátékok és a petárdázás leállítására. Tata, Miskolc, Esztergom és Szentendre már példát mutat.Hiszen ez is csak leginkább üzlet. Milliókat lövünk az égbe, ahelyett hogy közösségi célokra használnánk fe…
Ünnepi étkezés – kalória kisokos és tanácsok az új évre
Karácsonytól újévig hajlamosak vagyunk több száz, de akár több ezer kalóriával is többet bevinni, mint amire a szervezetünknek szüksége van. Ennek ellenére nem ajánlott szigorú fogyókúrával indítani az új évet.