a(az) 2020. február 19. nap archívuma
Tíznaposra bővül a tavaszi Országos Étterem Hét
Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét, amelyre szerdától lehet asztalt foglalni. Sopronban is több vendéglátó hely várja az érdeklődőket!…
Két edzőmeccs a héten
A héten két edzőmérkőzést is játszik csapatunk. Szakvezetésünk érthetően nem szeretné, ha a hosszú bajnoki szünetben teljesen “berozsdásodjék” a gépezet, azaz, hogy érződjön a srácokon a mérkőzés-, a játékhiány. Csütörtökön 18 órától, az osztrák bajnokság 2. helyén álló – csapatunk korábbi középjátékosát, a bosnyák Edin Bavcicot is foglalkoztató -, Klosterneuburg otthonában lépnek pályára Takács Norbiék. […]
Elfogatóparancs volt érvényben a Sopronban elfo...
A február 18. délelőttől másnap délelőttig számítandó 24 órában egy személyi sérüléssel, és 12 anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. A szolgálato…
Határ Bernadett lesz a Sopron Basket első magya...
Újabb fontos mozaikdarab került a helyére! A Sopron Basket és a magyar válogatott centere Határ Bernadett a következő szezonban is a soproni alakulatot erősíti valamint nyitott szerződést írt alá az Indiana Fever WNBA csapatával. – számol be a Sopron Basket hivatalos oldala. Kép forrása: wb-sopron.com Mint azt a soproni klub honlapja írja, Határ Bernadett igen fiatalon került hozzájuk, akár csak Jelena Brooks és Aleksandra Crvendakic, akik szintén elmondhatják magukról, hogy óriási fejlődésen mentek keresztül a soproni csapatnál folyó kimagasló szakmai munka során, melyre a tengerentúlon is felfigyeltek és szerződést kínáltak nekik. A mostani kontraktussal Határ Bernadett lesz a helyi klub első magyar WNBA-s játékosa! Mindez tovább erősíti azt a produktivitást, mely fontos értékmérő volt az akkreditáció során elnyert Államilag Elismert Sportakadémia minősítés során is. Komoly visszajelzés számunkra – írja a Sopron Basket oldala – és egyben üzenet a náluk nevelkedett tehetségek irányába, hogy lépcsőzetes építkezéssel, átgondolt irányítás alatt zajló, szorgalmas, türelmes, kitartó munkával, milyen magasságokba lehet elérni. Kiemelik, hogy Határ Bernadett is így indult, és napjainkra a magyar válogatott és a soproni csapat meghatározó játékosává nőtte ki magát. A klub hozzáteszi, hogy a legnagyobb örömükre a 2020/2021-es szezonban is a zöld-sárga színeket ölti magára! Nyitókép: cyberpress.hu archívum / […]
Tetszetős játékkal szereztük meg a bronzérmet!
Magabiztos sikert arattunk a bronzmérkőzésen a belga Basket Hema ellen. Az aranyérem a Vasas Akadémia lányai nyakába került, akik négy ponttal jobbnak bizonyultak a spanyol Femeni Sant Adria csapatánál. Az U14-es nemzetközi tornánk záró napján a helyosztókat rendezték. A spanyol Girona jó játékkal esélyt sem adott a Celjének, így övüké lett a 7. hely. Az […]
Papír helyett SMS-ben vagy emailben érkezhet az...
A legtöbb külföldről rendelt termék Kínából származik és ezek többsége közönséges levélküldeményben érkezik Magyarországra. Mivel méretük és alakjuk miatt (324×229×50 mm mérethatárt meghaladó) ezek az árutartalmú levelek gyakran nem férnek bele a posta…
Sorban állás helyett kérjen online keresetkimut...
A banki hitelfelvételhez eddig is elengedhetetlen volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiállított jövedelemigazolás. Februártól azonban a NAV új szolgáltatásával, az online keresetkimutatással jelentősen felgyorsul az igénylési folyamat. A ker…
Rezsiutalvány – május végéig lehet felhasználni
A kormány két hónappal meghosszabbította a rezsiutalványok felhasználási határidejét, így május 31-ig lehet őket beváltani – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala szerdán az MTI-vel.
Karbantartják a kilátókat
Kétheti rendszerességgel ellenőrzik a Sopron környéki kilátók állapotát a Tanulmányi Erdőgazdaság szakemberei. A tavaszi időszakban ennél is nagyobb figyelmet fordítanak a karbantartásra, hiszen a jó idő beköszöntével egyre többen látogatják az építmén…
Sopron az évtized legnagyobb ingatlanpiaci árem...
A válság tízéves évfordulója és a 2014 óta tartó lakáspiaci árrobbanás is hozzájárult az ingatlanpiac szárnyalásához. A mostani és a tíz évvel ezelőtti helyzet közötti különbség megdöbbentő. Az országon belül persze eltérő a differencia. Sopron, viszont ott van a legnagyobb mértékben dráguló megyeszékhelyek között. Sopron városa a Várkerületen található ovális bronzmaketten. / fotó: cyberpress.hu – Leczovics Zsolt Sopron, Budapest nyomában a házak piacán Sopronban a családi házak piaca, majdnem annyit drágult tíz év alatt, mint a fővárosunké. Ugyanis amíg Budapesten a családi házak átlagos négyzetméter árai megduplázódtak, addig Sopronban is majdnem megkétszereződtek: 2009 decemberében a budapesti házak átlagára 270 ezer Ft/m²-ről indult és 2019 decemberére 540 ezer Ft/m²-re nőtt, a soproniaké pedig 220 ezer Ft/m²-ről, 420 ezer Ft/m²-re emelkedett. Az elmúlt tíz esztendőben Szombathelyen és Kecskeméten sem volt kevés – 80 százalékos – a családi házak drágulásának mértéke. A szombathelyi házak átlagára 2009 decemberében 190 ezer Ft/m² volt, mely 2019-re elérte a 330 ezer Ft/m²-t. Kecskeméten pedig a házak átlagára 190 ezer Ft/m²-ről 350 ezer Ft/m²-re duzzadt. 2009. december és 2019. december között Győrben és Veszprémben eladásra kínált családi házak árai is sokat, átlagosan 70 százalékot emelkedtek. Győrben 210 ezer Ft/m²-ről 340 Ft/m²-re, Veszprémben 210 ezer Ft/m²-ről 350 ezer Ft/m²-re. […]
Három soproni orvost is jelöltek a Szent-György...
Dr. Németh Erzsébetet, dr. Toma Kornélt és dr. Szöllösi Andrást is jelölték a díjra, melyet 2017-ben hoztak létre. Az elismerésben olyan orvosok részesülhetnek, akik a mindennapi munkájukat rendkívüli odaadással és tudományos igényességgel teljesítik v…