Sopron.info.hu

a(az) 2020. március 9. nap archívuma

Játszó- és közösségi terek újultak meg Sopronban

Az Ágfalvi úti lakópark újdonsága mellett további fejlesztések valósultak meg a városi játszóalkalmatosságok terén, most ezekről számolunk be a cyberpress.hu olvasóinak. Az elmúlt időszakban mintha Csipkerózsika álmából ébred volna fel a Kőműves köz szegényes játszótere, hiszen számos eszközzel fejlesztették a kis parkot. A város más pontjain is volt néhány apróbb beavatkozás. A Kőműves közi óvodával szemközti területen egy dróthálós kerítéssel körülhatárolt, nyolc eszközből álló, fásított játszótér jött létre. A terveknek megfelelően mászóvár, libikóka és láncos hinta is épült, de homokozót és ülőalkalmatosságokat is kihelyeztek. A fejlesztések sora itt nem áll meg. Úgy tűnik, kevésbé volt gondos az eszközök fizikai telepítésének utánkövetése a Jereván lakótelepen. Az ide szánt rúgós játékok fém talpazata földből kiáll, melyet érdemesebb volna földdel, de leginkább valamiféle csillapító burkolattal elfedni meglátásunk szerint. Padokkal, szemetesedényekkel újultak meg közösségi terek a Lőverekben és a Bécsi dombon is, hiszen a KRESZ parkban és a városi bobpálya melletti kerékpárút mentén is új utcabútorokat helyeztek ki. A közterek jobb és színvonalasabb kihasználása remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy szívesebben töltsék itt szabadidejüket a soproniak. A felújítások, eszközbeszerzések a projekttábla tanúsága szerint Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata kormányzati és uniós forrásokból dolgozó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében zajlottak le. A Szabadtéri közösségi terek kialakítása és fejlesztése Sopron város […]

további részletek

Kipontozódása után is érezte: legyőzzük a bajnokot

A múlt szombati bravúr, a Falco ellen diadal, a bajnokverés egyik “főhőse” – szerencsére volt jónéhány – a rendkívül hatékonyan játszó, ám nem egészen 3 perccel a befejezés előtt kipontozódó Supola Zoli, Supi volt Rutinos hátvéd játékosunk honlapunk érdeklődésére elmondta, bár kipontozódása után azért izgult – de csak egy kicsit – a kispadon, érezte, hogy […]

további részletek

Újabb pályázatok indultak a Magyar Falu Program...

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve –felújításra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, …

további részletek

Bent maradtunk az A csoportban

Fiú Regionális Serdülő Bajnokság – alapszakasz 3. forduló 2020.03.07. szombat – Sopron, Becsa  Zalakerámia ZTE/B- Soproni Sportiskola KA/B 41-41 (0-2) (13-8, 10-15, 9-15, 9-8) Legjobb dobók: Németh B 14, Joó L 10, Palotai M 6, Porrogi …

további részletek

Frissen sikerült, fáradtan többet hibáztunk

ORSZÁGOS KENGURU KUPA – 4. régió – 6. forduló március 7. – Győr, Egyetemi edzőcsarnok SKC-Oroszlánok – Villámló Tigrisek B 49:29 (10:10, 14:3, 12:14, 15:2)  – 0:2 SKC: Kovács 19, Drüszler 8, Rózsadombi 8, Gréger 6, Kesztyűs 5, Kust…

további részletek

Nem javasoljék a Határtalanul! tanulmányi kirán...

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága nem javasolja a Határtalanul! tanulmányi kirándulások megtartását márciusban a koronavírus-járvány terjedése miatt – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten….

további részletek

Egy krimi, egy sima

ORSZÁGOS KENGURU KUPA – 4. régió – 6. forduló – „D” csoport március 7. – Sopron, Aréna – kisterem Szorgos Darazsak – Soproni Sportiskolás Elefántok  46-48 (10-8, 15-17, 17-6, 4-17) Elefántok: Janzsó 21, Bencze 13, K…

további részletek

Cziráki Emlékdíj a rajztanárnak

Tíz helyezést értek el, köztük öt első díjat a Líceum diákjai a Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti
Egyéni Tanulmányi Verseny megyei fordulóján. Felkészítő tanáruk, Schmidel Bernadett, színvonalas
munkájáért megkapta a Cziráki Emlékdíjat….

további részletek

Már Burgenlandban a Koronavírus

Pénteken derült ki, hogy a koronavírus már jelen van Burgenlandban is. Egy négytagú szlovák család kapta el a fertőzést, ők Köpcsény (Kittsee) mellett birtokolnak egy nyaralót. A család női tagja február 28-án Bostonban járt egy konferencián, ott érintkezett olyan személyekkel, akik bizonyítottan Covid-19 fertőzöttek. Ugyanakkor

The post Már Burgenlandban a Koronavírus appeared first on Ikvahír.

további részletek

Nívós koncerteket hoz a tavasz Eszterházán

Bemutatták sajtótájékoztató keretében a Kastélykoncertek 2020-as évadjának tavaszi programjait. A tájékoztatón elhangzott: 2020. április 18-a és június 27-e között ismét számos nívós zenei rendezvénynek adnak majd otthont a fertődi Esterházy-kastély pa…

további részletek

Képzőművészet: Öt első helyezést hoztak el a me...

Tíz helyezést értek el, köztük öt első díjat a Líceum diákjai a Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Egyéni Tanulmányi Verseny megyei fordulóján. Felkészítő tanáruk, Schmidel Bernadett, színvonalas munkájáért megkapta a Cziráki Emlékdíjat. Évfolyamonként értékelték az 5-8. osztályosok alkotásait a nagy múltú, színvonalas versenyen, ahol a 9-12. évfolyamosok már három kategóriában mérhették össze tehetségüket: grafikát, plakátot vagy festményt nyújthattak be a zsűrinek. A téma – a cirkusz világa – izgalmas volt, megengedte, hogy a résztvevők tényleg szabadon engedjék fantáziájukat. A felkészítő tanárok közül minden évben két pedagógust díjaznak a versenyszervezők, idén az egyiket a Líceum tanára vehette át. Schmidel Bernadett tizenöt éve segíti a képzőművészet iránt fogékony, tehetséges diákjait, nevezi őket a Cziráki-versenyre, kitartó, magas színvonalú munkáját ismerték el a díjjal. Schmidel Bernadett A diákok közül Földesi Luca (5.B) ért el első helyezés, Dolmány Dóra (5.A) második lett, Krebsz Elena (6.B) dicséretet kapott, Szabó Brigitta (8.B) pedig harmadik helyezésének örülhetett. A felsőbb osztályosok megmérettetésében grafika kategóriában Both Orsolya (11.A) munkája első helyezést érdemelt, Joó Júlia (12.B) pedig harmadik lett. A festészet kategóriában Mauer Kata (9.D) és Németh Ákos (9.0.A) a legjobbnak járó első díjat, Gúzs Döníz (9. C) a második helyezést hozta el. Plakát kategóriában pedig Korényi Eszter (11.B) munkája ért első […]

további részletek

Odatették magukat

2020.03.08. U11 6. forduló, I csoport Soproni Sportiskolás Párducok – Harcos Darazsak 120-10 (36-0, 26-3, (2-3), 26-4, 30-0) 0-2-vel mi kaptuk a mérkőzést, mivel ellenfelünk nem tudott kiállni a minimálisan előírt létszámban. Harcos Darazsak: Litresits-Lajter Mira 2, Keresztfalvi Blanka 2, Völker Panna 2, Bujtás Rebeka 1, Szalai Lili 1, Egresits Panka 1, Boros Hanga 1, […]

további részletek