Sopron.info.hu

Döntöttek: Elmarad a TELEKOM VOLT FESZTIVÁL!

  2020 ápr 30 / #Cikkmix

Gulyás Gergely miniszter csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokhoz kapcsolódóan több bejelentést is tett, amelybe beletartozott az is, hogy Magyarországon augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a legtöbb nyári zenei fesztiválnak is búcsút lehet mondani ebben az esztendőben, így a soproni TELEKOM VOLT FESZTIVÁL-nak is. Erről hivatalos sajtóközlemény is érkezett, amit mutatunk.     A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.  „A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője – ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollégáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált.” A főszervező szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot. „Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet […]


Interjú az edzőinkkel: Panta István (Leány MEFOB)

  2020 ápr 30 / #hírek

Elsőként arról kérdeznénk, hogyan értékeled a csapat idei szereplését a 2019/20-as „csonka szezonban”? „Először is a szereplésértékelést ketté kell szedni. Csapat szinten újak voltunk. Mondhatni sokszor alárendelt szerepet játszottunk, de ezt tudtuk már az év elején, mivel hosszú idő elteltével indult újra a SMAFC női MEFOB csapata. Játékos szinten nem ismertem a lányok képességeit és magát a bajnokságot sem. tovább →


Ünnepi szentmise közvetítés május 3-án

  2020 ápr 30 / #hírek

Ünnepi szentmisét láthatnak élőben közvetítve a Soproni Mennyek Királynője (bánfalvi)-templomból május 3-án vasárnap 10 órai kezdettel.


Augusztus 15-ig nem lehet nagyrendezvényt tartani, elrendelték a tesztelést az idősek otthonában!

  2020 ápr 30 / #Cikkmix

Fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a koronavírus-fertőzés területi különbségeire tekintettel újraindítható az élet Magyarországon – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Sopron a kijárási korlátozások alatt. Fotó: cyberpress.hu / archívum Két szabály változatlan: a leginkább veszélyeztetett idősek biztonsága ezután is garantált kell, hogy legyen, és a területi különbségekre is figyelemmel kell lenni. Az aktív fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében van, a kijárási korlátozásokat ezért a fővárosban és Pest megye egyes járásaiban továbbra is indokolt fenntartani – fejtette ki a tárcavezető. Arról is beszélt, hogy a kórházakból kimenő és bejövő betegeket kötelezően tesztelni kell, ahogyan az idős otthonokban dolgozókat is. Kijelenthető, Magyarország ma olyan helyzetben van, hogy az egészségügy akár a tömeges megbetegedés kezelésére is felkészült – mondta Gulyás Gergely. A tárcavezető a kormány döntéseit ismertetve közölte: az egész országban marad az ingyenes parkolás, ez az intézkedés bevált, nem eredményezett komoly forgalomnövekedést, viszont lehetővé teszi, hogy aki megteheti, nem a tömegközlekedést veszi igénybe, ami segíti a fertőzés terjedésének korlátozását. Kiemelte: a rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani. Hangsúlyozta: a vidéken a kijárási korlátozásokat eltörlik, új, az eddiginél lazább szabályokat állapítanak meg, de azt kérik, hogy a védekezési intézkedéseket ott is mindenki tartsa tiszteletben. Májusban fennmarad […]


Május végéig marad az online tanítás és az ingyenes parkolás

  2020 ápr 30 / #hírek

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép, erről is tájékoztat Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón.