Sopron.info.hu

Koronavírus – Kormányszóvivő: az iskolakezdést is veszélyeztethette volna az enyhítés

  2020 júl 30 / #hírek

A koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések enyhítése kockázatos lett volna, és akár a szeptemberi iskolakezdést is veszélyeztethette volna – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő  – MTI/Mohai Balázs Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy érvényben maradnak a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések. Szentkirályi Alexandra kiemelte: míg a környező országokban emelkedik a megbetegedések száma, addig Magyarországon az intézkedéseknek köszönhetően még mindig jók az adatok, “kontrollálni tudjuk a járvány terjedését”. Ugyanakkor – az operatív törzs ajánlása alapján – arra jutottak, hogy bármilyen enyhítés, így az ötszáznál több résztvevős zenés-táncos rendezvények engedélyezése is nagyon kockázatos volna – tette hozzá. Azt mondta, arra készülnek, hogy szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév. A kormányszóvivő megismételte: a nyár a fesztiválok ideje, a zenészek a korlátozások miatt sok fellépéstől elesnek. A kormány ezért 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a zenészeknek. A keretből garázskoncert-sorozat indul, amelynek felvételeit mindenkinek elérhetővé teszik. A programot a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le – tette hozzá. Elmondta, meglapozottnak ítélik a postai dolgozók követelését, ugyanakkor “meg van kötve a kezük”, ezért a kormány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hogy engedélyezze a postások bérének emelését. Szentkirályi Alexandra szólt arról is, eddig 1 millió […]


Osztrák lapértesülés szerint Mészáros Lőrinc megvenné az anyagi gondokkal küzdő SV. Mattersburgot

  2020 júl 30 / #hírek

Mint azt korábban megírtuk az  osztrák Commerzialbank csődje miatt több magánbetétes, önkormányzat, vállalkozó és sportegyesület is nagyon nehéz anyagi helyzetbe került. Így járt a burgenlandi székhelyű  népszerű labdarúgóklub is az SV. Mattersburg, amely az mellett hogy a Bundesligában vitézkedik, még  jelentős utánpótlásbázissal is bír. A financiális gondokkal küzdő egyesülethez a Der Standard cikke szerint három befektető is jelentkezett akik megvásárolnák a klubot, és ami talán nekünk magyaroknak is érdekes lehet a cikkben az az, hogy az egyik “kérő” Mészáros Lőrinc. Igen, az a Mészáros Lőrinc aki hazánk egyik leggazdagabb embere lett az elmúlt években és akinek egyébként már van a labdarúgásban érdekeltsége, hiszen ő a horvátországi NK Osijek többségi tulajdonosa. A Der Standard online oldala robbantott a hírrel. / printscreen   A Der Standard Mészáros Lőrinc mellett említést tesz a másik két befektetőről is.  Az egyik ilyen befektető,  a klubban egykor játékosként is szereplő  bosnyák hátvéd, Nedejko Malic apósa, aki jelenleg  a bosnyák energiaiparban érdekelt vállalkozó. A másik pedig egy kínai-amerikai befektető, Chien Lee, akinek több csapat is az érdekeltségi körébe tartozik, hiszen az FC Thun, az FC Ostend, az FC Nice és az FC Barnsley is a kötelékében van, így a lap szerint  SV Mattersburg  jól illeszkedne a portfóliójába. Természetesen […]


Ausztria / COVID-19: Októbertől új formában lesz érvényben a “Kurzarbeit”

  2020 júl 30 / #hírek

A koronavírus járvány körül kialakult helyzethez igazodó, új rövidített munkaidős modell lép életbe 2020  októberétől az osztrák kormány és a szociális hivatalok megegyezése alapján. A munkaidő alsó szintjét 10 százalékról 30 százalékra emelik, a fogla…


Emlékerdőt avattak Harkán ( videó )

  2020 júl 30 / #hírek

Egy hektáros emlékerdőt avattak szerdán délelőtt Harkán. A település határában ültetett facsemeték egy országos kezdeményezés 10. helyszíne. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az Egy a természettel Nonprofit Kft. támogatásával a 2021-es Vadászati és Termés…


Új terepjáróval bővült a soproni tűzoltók járműparkja!

  2020 júl 30 / #hírek

Új terepjáróval bővült a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség járműparkja. A négykerekű segítségével a tűzoltók olyan helyekre is be tudnak jutni, ahova a nagy tűzoltóautókkal nem lehet.