Kucsara György emlékverseny
Vasárnap rendezte meg a már hagyománnyá vált Kucsara György Emlékversenyt a Soproni Polgári Lövész Egyesület.
Tóth-Vajna Zsombor ismét felejthetetlen koncertet adott Eszterházán
Ismét felejthetetlen koncertélménnyel ajándékozta meg Eszterházán a zenekedvelőket Tóth-Vajna Zsombor, régi billentyűshangszer-specialista és karmester. A fiatal, kiemelkedően tehetséges zeneművész ezúttal a Harmonia Caelestis szólistáival közösen tölt…
A fraknói gyalogtúra idén is tartalmasan telt
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a fraknói gyalogtúrát a Perkovátz-ház Baráti Köre. Az idei esemény a koronavírus-járvány miatt, rendhagyó módon szeptember első hétvégéjén zajlott.
Sziget: „Hiszünk a sokszínű, független, nemzeti kultúrában és az autonóm oktatásban.”
„A Sziget kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai mellett, egy alapvető érték megdönthetetlensége érdekében. Azért, hogy ne kelljen aggódni az önrendelkezés joga, ha úgy tetszik az autonómia sérthetetlensége miatt” – írják a fesztivál szervez…
Sopronig jutott el, a magát palesztin állampolgárnak valló migráns férfi
A soproni rendőrök, egy Budapestről érkező vonaton igazoltattak egy magát palesztin állampolgárnak valló férfit 2020. szeptember 5-én 15 óra 50 perckor. Az utas az egyenruhásoknak Szerbiában kiállított menekültügyi iratokat adott át, azonban magyarors…