SMAFC: Tisztújítás Európa egyik legrégebbi sportklubjában
2021.03.30A megváltozott struktúrájú Soproni Egyetem és a SMAFC korábbi vezetése azzal a szándékkal, hogy megszilárdítsa Európa egyik legrégebbi sportegyesületének jövőjét, tisztújítást kezdeményezett a SMAFC-nál. A keddi közgyűlés Horváth Józsefet választotta elnöknek.

Horváth József
A Soproni Egyetem és a SMAFC vezetésének a kezdeményezésére tisztújító közgyűlést tartott kedden a SMAFC. Hazánk legrégebbi, s Európa egyik legnagyobb múlttal rendelkező egyesülete, az 1860 óta működő Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club Horváth Józsefet, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját választotta elnökének.
A vezetőségben régi és új tagok egyaránt kerültek. A SMAFC korábbi sikeredzője, a kétezres évek elején a felnőtt férfi kosárlabdacsapatot a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé vezető Horváth József mellett dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese – ugyancsak korábbi sikeredzője a kosárszakosztálynak – és Pirger Tamás egyetemi adjunktus az új tag, míg Gottschling Gábor és Klemencsics Nikolett a folyamatosságot képviselik a vezetőségben. A felügyelő bizottságba dr. Szekeres Csabát, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnökét, Paár Dávidot és Demeter Zsoltot választották. Előbbi az egyetem, utóbbi a karate szakosztály küldötte. Czeglédy Tamás dékán továbbra is az egyesület tanárelnöke.
A SMAFC és az egyetem vezetőségének eltökélt célja, hogy a soproni egyesületet a magyar sportélet jelentős tényezőjévé fejlesszék. A jelenlegi szakosztályokat – ami a sakk, a szektorlabda, a lovaglás, a tájfutás, a karate és a kosárlabda – is magasabb színvonalra szeretnék helyezni, de szándékaik szerint újakat is alapítanak.
A kosárlabda szakosztály az új vezetőség irányításával biztosan erősödni fog, megfogalmazott hosszútávú cél, hogy az egyetemi csapat egy osztályal feljebb lépjen. A lehetőségek is bővülnek: miután a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia pályázik az államilag támogatott akadémiai pozícióra, a SMAFC-ban az onnan kikerülő fiatal sportolók – akik még nem teljesen készek a profik A csoportjára -, az egyetemi csapatot erősíthetik majd. Ezzel Sopronban egyedülálló rendszere áll fel ennek a sportágnak, miután az akadémia mellett NB-I B és NB-I A csoportos csapatai is játszanak.
A földrengés epicentruma Bécs közelében volt, de Sopronban is érezni lehetett
2021.03.30Magyarországon is érezhető földrengés volt az osztrák főváros, Bécs közelében kedden – tájékoztatta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kora este az MTI-t.
Timkó Máté szeizmológus azt írta: helyi idő szerint 18.25-kor 8 kilométeres mélységben a Richter-féle skála szerinti 4,3-as földrengés keletkezett Ausztriában, Bécs közelében, a magyar országhatártól megközelítőleg 30 kilométerre. A földrengést Magyarország területén is érezte a lakosság – tette hozzá.
Sopronból több olvasónk is jelezte, hogy tapasztalta földrengést, érkezett jelentés az Aranyhegy lakóparkból, a Várkerületről, a Jereván lakótelepről, Sopron-Tómalomról és Sopronkőhidáról is. A helyi tapasztalatok leginkább pár másodperces rengésérzékelésről számolnak be, leginkább a faliképek és tükrök mozdultak el.
Megérdemelt győzelem triplaesővel (Fiú MEFOB)
2021.03.30Fiú Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 13. forduló
SMAFC – VESC 103:51
(27:9, 26:14, 23:14, 27:14)
2021. március 29. (hétfő), 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Részletek >>>
SMAFC (fiú egyetemi): Heiszenberger 27/12, Hipságh 11/3, Szegedi 30/21, Réti 17, Barcza 6. Cserék: Janzsó 6, Gáspár 4, Erdős 2..
Farkas Dávid (beszámoló):
„Gratulálok Fiaimnak a győzelemhez, mely teljesen megérdemelt volt, az első pillanattól kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és lépésről-lépésre növeltük előnyünket. Emellé rengeteg hárompontost is sikerült párosítani, valamint minden játékosom szerzett pontot is. Csupa pozitív dolog, mást nem is mondhatok ezekre a Fiúkra, hisz hétről-hétre profi játékosokkal találták szembe magukat, de nem hátráltak meg és bár a Covid miatt idén nem volt minimum létszám, mellyel meg kellett jelenni a mérkőzéseken (8/10 fő), mi mégis ezt teljesítettük és a normál szabályoknak megfelelő létszámmal érkeztünk, akár hazai, akár idegenbeli mérkőzésről volt szó, pedig játékosaim nagy része az online oktatás miatt nem is tartózkodik Sopronban!
Köszönöm egész éves munkájukat, bár ha minden igaz még két rájátszás mérkőzésünk következik a DEAC ellen, egy Sopronban, egy pedig Debrecenben.
Szép volt Fiúk! Büszke vagyok Rátok!
Mai győzelmünket a SMAFC legendájának, Vetési Imre emlékének ajánljuk, aki a mai napon ünnepelné 76. születésnapját!”
Földrengés rázta meg városunkat!
2021.03.30 A Richter-skála szerint 4,3-es erősségű földmozgást Sopronban is érezte a lakosság.Tisztújítás Európa egyik legrégebbi sportklubjában
2021.03.30 SMAFC: Horváth József az elnök A megváltozott struktúrájú Soproni Egyetem és a SMAFC korábbi vezetése azzal a szándékkal, hogy megszilárdítsa Európa egyik legrégebbi sportegyesületének jövőjét, tisztújítást kezdeményezett a SMAFC-nál. A keddi közgyűlés Horváth Józsefet választotta elnöknek. A Soproni Egyetem és a SMAFC vezetésének a kezdeményezésére tisztújító közgyűlést tartott kedden a SMAFC. Hazánk legrégebbi, […]Holnap éjféltől lép hatályba az ingázók gyakoribb tesztkötelezettsége
2021.03.30 Ausztria szigorítja az ingázók vizsgálati kötelezettségeit annak érdekében, hogy nagyobb védelmet teremtsen az új koronavírus-változatok ellen.Egy világsztár dalai harisnyákon
2021.03.30 Ki is volt valójában Joseph Haydn osztrák zeneszerző, akinek neve a klasszikus szimfónia és a vonósnégyes atyjaként, jelentős zenei újítóként minden énekkönyvben és zenetörténeti írásban szerepel?Belterületen csatangolnak az őzek, a soproni elkerülőn is figyelni kell!
2021.03.30Olvasónk osztotta meg velünk a napokban készült felvételeit, melyeket az elkerülő úton készített Sopronban. A képekhez társítva azt írta, amikor arra járt az átlagosnál kisebb volt a forgalom, így merészkedhettek egészen az útpartra az őzek. Az érkező autótól megriadva a két nagyvad az út menti erdős részbe menekült, a Hubertusz út irányába. A Bécsi-domb ezen része már sűrűn lakott területnek mondható, így nem árt vigyáznia az erre közlekedőknek, hívta fel a figyelmet olvasónk.
Az erdőterülettel határos lakott területeken nem újdonság az apróbb, vagy nagyobb vadak megjelenése, azonban megjelenésük nem csak riadalmat, de károkat is okozhat. Idén januárban az Ágfalvi út mentén kapott lencsevégre egy rókát olvasónk.

Fotó: Olvasó / Köszönjük!

Fotó: Olvasó / Köszönjük!