Evés közben jött meg az étvágy – a sikerek hozták a szurkolókat
Egy sportstatisztikai kimutatás szerint, a mi csapatunk mérkőzésein nőtt a legnagyobb mértékben az átlag nézőszám tavaly decemberben – novemberhez képest Bár közel egy hete, Kecskeméten megszakadt 13 győzelmet számláló szédületes sorozatunk, amint egy kimutatás is alátámasztotta: csapatunk november közepén kezdődő sikersorozata vonzotta a szurkolókat, nézőket. 2021. decemberében ugyanis, az azt megelőző hónaphoz képest a labdarúgó […]
Legyünk elővigyázatosak kerékpáron is
A jó idő beköszöntével egyre többen veszik elő a bicikliket, ugyanakkor a kerékpáros közlekedés sok veszélyt rejt magában.
Együttműködést kötött a Soproni Egyetem a Magyar Mérnöki Kamarával
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Mérnöki Kamara és a Soproni Egyetem, amelynek célja a folyamatos együttműködés és a véleményezés a felek között a képzések és a kutatások területén.
A füstbe ment téli olimpiánk
78 évvel ezelőtt, 1944. február 20-án felavatták Európa akkori legnagyobb síugrósáncát, amely nem a franciáké, nem a svájciaké, s nem az olaszoké vagy osztrákoké, hanem a miénk, magyaroké volt. A bécsi döntéseket követően az észak-erdélyi havasok vissz…
Állásbörze a mezőgazdasági szakterület érdeklődőinek
Állásbörzét szerveztek kedden a Liszt Központban. Olyan 11., 12. és 13. évfolyamos tanulókat vártak, akik a mezőgazdasági szakterületen kívánnak majd elhelyezkedni.
A rendezvényen alkalmat biztosítottak arra is, hogy a fiatalok és a munkáltatók talál…