Sopron.info.hu

Röviden a márciusi soproni közgyűlésről: múzeumnegyed, oktatás, vízmű

2023.03.31

Máris véget ért a március, ami azt jelenti, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hónap utolsó csütörtökén ülésezett. A helyi hagyomány szerint a rendes ülést rendkívüli követte, egy tucat előterjesztéssel.

Az orvosi ügyeleti ellátás átszervezése miatt szükséges volt a Soproni Szociális Intézményt érintő döntések meghozatalára is, a fogorvosi ügyeleti ellátást továbbra is az önkormányzat biztosítja. A térítési díjakról szóló rendelet felülvizsgálatára is sor került, a megnövekedett kiadások fedezésével továbbra is térítésmentes marad a bölcsődei ellátás a kisgyermekes soproni családoknak.

A Soproni Tankerületi Központ átszervezési javaslatát is jóváhagyta a városvezetés, a soproni zeneiskola 2023. szeptemberétől, felmenő rendszerben jazz-zene oktatás elindítását tervezi. A Lackner-iskola Brennbergi úti tagintézményében négy osztálytermes fejlesztő iskola megszervezését tervezi SNI, BTMN, és hátrányos helyzetű, valamint lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók részére. A Petőfi-iskolában a sajátos nevelésű igényű gyermekek létszámemelése indokolt 40-ről 60 főre. A Tóth Antal-iskola kárpitos képzését törlik.

Elfogadták a város 2023. évi közbeszerzési tervét, melyből az is kiderül, hogy az idei évre két építési beruházást pályáztatását tervezi az önkormányzat. Házszámozási eljárás miatt szükségessé vált Bánfalván közterület elnevezése, a Malom utca és az Ady Endre út között, a Soproni Városszépítő Egyesület és a Fidesz-frakció egybehangzó javaslatára Sümeghy József sétány névről hoztak határozatot. A Foreno Kft. tavalyi beszámolóját és idei évi üzleti tervét is elfogadták.

Zárt ülésen önkormányzati lakás értékesítésre beérkezett pályázatokról és egy esetben ingatlannal kapcsolatos településképi döntés fellebbezéséről is döntöttek. Továbbá határozatot hoztak az Innovációs és Technológiai Centrum területén elhelyezkedő inkubátorházban található helyiségek pályázat útján történő hasznosításáról. Előterjesztés nyújtottak be önkormányzati tulajdonban álló beépítetlen területek pályáztatás keretében történő értékesítéséről, zárt ülés elrendelésével.

Napirendre tűzték a hamarosan megnyitásra kerülő Múzeumnegyed ügyét is, mely a Modern Városok Program 3 milliárd forintos fejlesztési projektjeként a Storno- a Fabricius-, és a Tábornok-ház összekapcsolásával hozott létre egy különleges múzeumi egységet. Az új kiállítótér 2023. májusában nyílik meg, működtetéséhez a Soproni Múzeum dolgozói létszámát 10 fővel kell megemelni.

A soproni csapadékcsatornákat a jövőben is a Soproni Vízmű Zrt. fogja karbantartani, miután erre vonatozóan az önkormányzat döntött a szerződéskötésről. Az előterjesztés alapján a februári közgyűlési határozat értelmében az üzemeltetési szerződés megszűntetését kezdeményezték, mivel az állami gondoskodást követően a Sopron közigazgatási területén lévő csapadékcsatorna üzemeltetője a jövőben Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata lesz. A karbantartási feladatok ellátását pedig, továbbra is a Soproni Vízmű Zrt. látná el, aki kellő szakmai felkészültséggel, eszköz- és járműbázissal rendelkeznek, ami elengedhetetlen a városi csapadékcsatorna hálózat szakszerű működtetéséhez.

sopron.hu nyomán

forrás


Tavaszi menetrendmódosítás – egyszerűbb és gyorsabb vonatközlekedés Fertőszentmiklós és Ausztria között

2023.03.31

2023. április 2-től életbe lép a 2022-23. évi közforgalmú menetrend I. számú módosítása. A legnagyobb változás a GYSEV Zrt. üzemi területén, hogy jelentősen javulnak az átszállási, csatlakozási lehetőségek Fertőszentmiklóson. Ennek köszönhetően a Fertő-tó keleti oldala mellett futó, ún. FHÉV vasútvonal segítségével könnyebb megközelíteni az osztrák fővárost, Bécset. További előnye az optimalizált átszállási lehetőségeknek, hogy a Fertő-tó melletti települések egyszerűbben és gyorsabban elérhetők a turisták, illetve kiemelten a kerékpáros turisták számára.

A tavaszi menetrendmódosítás irányonként négy, illetve három járatot érint a Győr-Sopron vonalon: Győr irányából négy, Sopron irányából három személyvonat menetrendje módosul, amelyek kiváló átszállási lehetőséget biztosítanak azoknak az utasoknak, akik Pomogy/Pamhagen érintésével utaznának tovább a Fertő-tó ausztriai oldalához, vagy az osztrák fővárosba, Bécsbe.

Fertőszentmiklós és Pomogy/Pamhagen között a menetidő is rövidebb lesz. A kedvező átszállási lehetőségeknek és a jobb menetidőknek köszönhetően április 2-tól rövidebb idő alatt lehet eljutni a Fertő-tó keleti oldalán Ausztriába, vagy onnan vissza Magyarországra.

A GYSEV Zrt. szakemberei bíznak abban, hogy a menetrendmódosításnak köszönhetően elsősorban a turisztikai szezonban emelkedni fog az utasok száma az érintett vasútvonalakon.

Nyitókép illusztráció!

forrás


Az ötödik hely megszerzése a cél

2023.03.31

Holnap a sereghajtó Nyíregyháza otthonban zárja a bajnoki alapszakaszt csapatunk. Ha nyerünk, bebiztosítjuk az 5. helyet az alapszakasz végén

A tavalyi év legvégén járt utoljára csapatunk az északkeleti régióban csapatunk, akkor Debrecenben az azóta történtek ismeretében kijelenthetjük – a rájátszásba jutás szempontjából kulcsfontosságú, 89-78-as győzelmet aratott. A palyoff-ban tehát már ott leszünk, és ha holnap Nyíregyházán nyerünk, akkor az 5. helyről kezdjük a rájátszást.

Csapatunk már ma délután elindul a távoli találkozó helyszínére. Még az utazás előtt csapatunk szakvezetője, Kostas Flevarakis azt fejtegette, hogy természetesen tisztában van a mérkőzés fontosságával: „Szeretnénk tovább haladni azon a megkezdett úton, amely a jelek szerint jó irány a csapat számára. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, amely kapcsán az egyik legfontosabb dolog, hogy ne foglalkozzunk azzal, hol és hogy áll az ellenfél a bajnokságban. Alaposan felkészültünk a Nyíregyháza játékából, amelyet már csak azért is tilos lebecsülni, mert náluk játszik a bajnokság legeredményesebb játékosa, Perry. Piripas személyében egy nagyon veszélyes jól triplázó bedobóval is rendelkeznek, és a közelmúltban igazoltak két dinamikus, erős, magas középjátékost. Több mérkőzésüket is csak kis különbséggel veszítették el, tehát holnap a győzelemhez negyven percen át tartó maximális koncentrációra lesz szükség. A saját játékunkat játszva, ismét szeretnénk a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtani.”

forrás


Rengeteg mérkőzés következik

2023.03.31

Pályára lépnek kenguru, serdülő, kadett és junior csapataink is a korosztályos bajnokságokban. Programajánló.

2023. 04. 01. szombat

U14 Regionális bajnokság, Nyugati régió, A1 csoport

10.00 Sportdarázs/A – Szombathelyi Sportiskola U14L
12.00 Szombathelyi Sportiskola U14L – Soproni Darazsak Akadémia/B
14.00 Soproni Darazsak Akadémia/B – Sportdarázs/A

U11 7. forduló

A csoport Sopron, BECSA (S Tigrisek)

09.00 Soproni Sportiskolás Bivalyok – Szorgos Darazsak
10.15 Soproni Tigrisek A – Soproni Sportiskolás Bivalyok
11.30 Szorgos Darazsak – Soproni Tigrisek A

G csoport Sopron, Novomatic Aréna kisterem (S. Darazsak)

12.45 Soproni Tigrisek Kőszeg- Szúrós Darazsak
14.00 Harcias Kenguruk – Soproni Tigrisek Kőszeg
15.15 Szúrós Darazsak – Harcias Kenguruk

J csoport Sopron, Novomatic Aréna kisterem (S. Darazsak)

09.00 Harcos Darazsak – Lackneros Darazsak
10.15 Lackneros Darazsak – Villámló Tigrisek „B”
11.30 Villámló Tigrisek „B – Harcos Darazsak

Serdülő bajnokság főtábla, 2. forduló, F csoport, Pécs, Megyeri út 74/1

10.00 Darazsak Sportakadémia – UNI Győr NKA
12.00 Csata DSE/A – NKA Pécs/A
16.00 NKA Pécs/A – Darazsak Sportakadémia
18.00 UNI Győr NKA – Ccsata DSE/A

2023. 04. 02. vasárnap

Serdülő bajnokság főtábla, 2. forduló, F csoport, Pécs, Megyeri út 74/1

09.00 UNI Győr NKA NKA Pécs/A
11.00 Darazsak Sportakadémia – Csata DSE/A

Kadett A bajnokság, rájátszás

13.00 Darazsak Sportakadémia – Vasas Akadémia/A

Junior bajnokság, rájátszás

15.15 Darazsak Sportakadémia/B – Vasas Akadémia/B

U11 7. forduló

B csoport Oroszlány, Krajnyik „Akác” András sportcsarnok (OSE)

10.00 MVM-OSE Simbák – TSE Basket U11
11.15 Csípős Darazsak – MVM-OSE Simbák
12.30 TSE Basket U11 – Csípős Darazsak

D csoport Sopron, Vasvilla (SSI)

13.45 MVM-OSE MÓR U11 – Hunyadis Darazsak
15.00 Soproni Sportiskolás Deákos Bivalyok – MVM-OSE MÓR U11
16.15 Hunyadis Darazsak – Soproni Sportiskolás Deákos Bivalyok

forrás


4,1-es erősségű földrengés volt Sopron térségében

2023.03.31

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint 2023. március 30-án, helyi idő szerint 22 óra 26 perckor földrengés volt Ausztriában,

Bécsújhely térségében, az országhatártól megközelítőleg huszonöt kilométerre. A földmozgás erőssége 4,1-es volt a Richter-féle skálán.

A rengést Sopron térségében a lakosság is érzékelte, ugyanakkor károkról egyelőre nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

A soproni földrengésmérő állomás szeizmográfja is érzékelte a földmozgást:

Forrás: foldrenges.hu

forrás


Elkészült a GYSEV Zrt. soproni kocsijavító műhelyének teljes felújítása

2023.03.30

Hivatalosan is átadták a GYSEV Zrt. kívül-belül megújult kocsijavító műhelyét Sopronban.

kocsijavító műhely átadási ünnepség_kép3

A létesítmény az elmúlt időszakban teljes rekonstrukción esett át: új vágányokat és szerelőaknákat építettek, szekcionált kapuk biztosítják a vasúti járművek mozgatását, emellett új nyílászárók és korszerű LED-es világítás teszi modernné a munkakörülményeket. A soproni kocsijavító műhely a felújítási munkálatok alatt folyamatosan üzemelt.

A soproni kocsijavító műhely felújítási munkálatai 2020 őszén indultak. Az egyes munkafázisokat olyan ütemben kellett tervezni és elvégezni, hogy ezek mellett is üzemelni tudjon a létesítmény: a személy és teherkocsi karbantartást a rekonstrukció időszakában is folyamatosan végezték a GYSEV szakemberei.

Kocsijavító műhely átadási ünnepség_kép1

A felújítás az alábbi munkálatokat tartalmazta:

– A kocsijavító műhelycsarnok mindhárom vágányát teljes egészében újjáépítették
– Két vágány alatt teljes hosszban szerelőaknát építettek ki, ezek közül az egyik mellett a vágány hosszának feléig oldalaknát is kialakítottak
– Mindegyik szerelőakna fűtött és korszerű LED-világítással rendelkezik
– Az épület új fűtőrendszert, sűrített levegős rendszert és energiatakarékos világítást kapott
– A rekonstrukció ideje alatt beszereztek egy új, nyolc oszlopos csoportemelő berendezést is, amellyel a hosszú, konténerszállító teherkocsik emelése is lehetséges
– Fontos műszaki fejlesztés volt, hogy a speciális, erősített padlónak köszönhetően mindkét szerelőaknás vágányon tudnak járműemelést végezni
– A segédműhelyek, az étkező helyiség, a belső raktárak és a vizesblokk is teljes felújítást kapott
– A javítóműhely melletti irodaház is megújult, illetve mellette zöld mezős beruházásként egy új szociális épület készült

kocsijavító műhely átadási ünnepség_kép2

A fotón: Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója, Varga András, a GYSEV Zrt. gépészeti igazgatója látható

„Az utazóközönség számára látványos beruházás volt a soproni vasútállomás épületének felújítása, átalakítása, amelyet tavaly év végén adhattunk át. A külső szemlélőnek kevésbé érzékelhető a kocsijavító műhelyünk megújítása, számunkra azonban ez is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen személy- és teherkocsijaink, illetve partnereink járműveinek folyamatos javítását, karbantartását mostantól mai, modern körülmények között végezhetik szakembereink” – mondta el az átadó ünnepségen Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

„A technika fejlődésével a vasúti járművek is egyre modernebbek lesznek, és korszerűbb, gyorsabb, precízebb karbantartást igényelnek. A korábban felújított, szombathelyi motorműhely FLIRT motorvonatok karbantartására is alkalmas, a soproni mozdonyműhelyben Siemens Vectronok karbantartását tudjuk elvégezni. Nagy örömömre szolgál, hogy Sopronban most már egy modern, jól felszerelt kocsijavító műhely áll rendelkezésünkre. Gratulálok a munkatársainknak, hiszen folyamatosan dolgoztak, miközben a kocsijavító műhely rendkívül nagyszabású felújítási és átalakítási munkálatait elvégezték” – hangsúlyozta Varga András, a GYSEV Zrt. gépészeti igazgatója.

A soproni kocsijavító műhely teljes felújítása 600 millió forintba került, az összeget a GYSEV Zrt. saját forrásból biztosította.

forrás


Pontosabban és gyorsabban kosárlabdáztak

2023.03.30

Többet futottak és kevesebb hibával játszottak, mely győzelmet eredményezett a testvér csapatukkal szemben.

2023. 03. 24. péntek Kadett regionális bajnokság

Soproni Darazsak Akadémia – Darazsak Sportakadémia/B 49-58 (9-12,12-13,12-11,16-22)
Soproni Darazsak Akadémia: Horváth V. 12, Szabó R. 11/3, Sipőcz D. 11, Schmidl N. 9, Fekete L. 4, Szabadvári N. 2, Bőhm A. -, Bálint L. -, Szabó B. -, Horváth H. -, Vinkovits D -,
Darazsak Sportakadémia/B: Szlávik F. 19, Horváth I. 16, Kocsárdi R. 10/3, Szalai Sz. 7, Fekete Zs. 5, Bidló B. 1, Schekulin F. -, Szemenyei H. -, Perlaki V. -,

Stoics Judit (vezetőedző): „Futó teljesítményben jobbak voltunk mint testvércsapatunk és kevesebb hibával játszottunk, ez döntötte el a mérkőzést a mi javunkra.”

forrás


Tudtak változtatni a szünetben

2023.03.30

Nehezen lendültek bele, de a második játékrészre tudták csökkenteni a hibák számát.

2023. 03. 29. Leány junior bajnokság, rájátszás, Sopron

Darazsak Sportakadémia/A – Zsíros Akadémia Kőbánya 82-62 (20-18, 24-19, 22-15, 16-10)
Darazsak Sportakadémia/A: Molnárová L. 15/3, Szabó L. 15, Vasi H. 14, Janzsó A. 11, Ács L. 6, Bauer Z. 6, Raffay D. 6, Rokob Z. 5/3, Szabó R. 4, Török K. -, Egresits R. -, Bába K. –

Hollós Dániel (vezetőedző): „Gratulálok a lányoknak az újabb győzelemhez! Nehezen melegedtünk be, de a harmadik negyedben sikerült védekezésben az elvártakat teljesíteni, és magabiztos győzelmet arattunk. Sok hibával játszottunk, főleg a kizárásoknál és a kommunikáció sem volt a tökéletes a védekezésünknél. Örülök, hogy tudtunk ezen változtatni a második félidőre. Egy meccsünk van vissza a rájátszásból, mindent megteszünk a következő egy hétben, hogy sikerrel zárjuk!! Hajrá lányok!”

forrás


Marihuána ültetvényeket számoltak fel a soproni nyomozók Ágfalván

2023.03.30

Két lakásban is kábítószergyanús növényeket termesztettek.

A soproni rendőrök nyomozásuk során kiderítették, hogy egy ágfalvi lakóházban kábítószergyanús növényeket termesztenek. A nyomozók 2023. március 28-án a házban kutatást hajtottak végre, melynek eredményeként az egyik lakás szobáiban összesen 26, míg a másik lakásban egy rejtett helyiségben összesen 20 tő kábítószer-gyanús növényekből álló ültetvényt és a termesztéshez szükséges eszközöket találtak.

A lakások 45 és 44 éves bérlőit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalabb férfi nem tett vallomást, míg az idősebb beismerte tettét. Elmondása szerint, saját kábítószer függőségét akarta így kielégíteni. A rendőrségen termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt indítottak ellenük büntetőeljárást.

Az ágfalvi lakásokban talált egyik miniültetvény. / fotó: SRK
Az ágfalvi lakásokban talált egyik miniültetvény. / fotó: SRK
Az ágfalvi lakásokban talált egyik miniültetvény. / fotó: SRK

forrás


Végig jó ritmusban kosárlabdáztak

2023.03.29

Mind a két térfélen remek teljesítményt nyújtottak serdülőink a kadett bajnokság szombathelyi mérkőzésén.

2023.03.28. – Leány Kadett Regionális Bajnokság Nyugat B Csoport

Szombathelyi Sportiskola U16L – Darazsak Sportakadémia/C 21-72 (8-20,8-24,2-16,3-12)
Darazsak Sportakadémia/C : Bodnár A. 20, Németh L. 11, Horváth R. 11, Markovits I. 6, Tóth Márkus A. 6, Harcos L. 5, Keresztfalvi B. 4, Horváth-Csepregi M. 4, Vass J. 3, Szekendi N. 2,
Szombathelyi Sportiskola U16L legjobb dobói: Seper M. 6

Oleksandra Radulovic (vezetőedző): „Védekezésben és támadásban is jól teljesítettünk csapatként. Jól segítették egymást a lányok a pályán és a kispadról is. Kevés hibát vétettünk, és ha támadásban valami nem is sikerült, védekezésben igyekeztünk javítani, a pálya minden egyes centiméterén harcolva. Az elejétől a végéig megfelelő ritmusban kosárlabdáztunk, mindenki kellő játékidőhöz jutott. Remélem, hogy a nehéznek ígérkező vasárnapi mérkőzésen is ilyen egységes játékot fogunk nyújtani, mint ma.”

forrás


Elkészült a GYSEV Zrt. soproni kocsijavító műhelyének teljes felújítása

2023.03.29

Hivatalosan is átadták a GYSEV Zrt. kívül-belül megújult kocsijavító műhelyét Sopronban. A létesítmény az elmúlt időszakban teljes rekonstrukción esett át: új vágányokat és szerelőaknákat építettek, szekcionált kapuk biztosítják a vasúti járművek mozgatását, emellett új nyílászárók és korszerű LED-es világítás teszi modernné a munkakörülményeket. A soproni kocsijavító műhely a felújítási munkálatok alatt folyamatosan üzemelt.

A soproni kocsijavító műhely felújítási munkálatai 2020 őszén indultak. Az egyes munkafázisokat olyan ütemben kellett tervezni és elvégezni, hogy ezek mellett is üzemelni tudjon a létesítmény: a személy és teherkocsi karbantartást a rekonstrukció időszakában is folyamatosan végezték a GYSEV szakemberei.

A felújítás az alábbi munkálatokat tartalmazta:

  • A kocsijavító műhelycsarnok mindhárom vágányát teljes egészében újjáépítették
  • Két vágány alatt teljes hosszban szerelőaknát építettek ki, ezek közül az egyik mellett a vágány hosszának feléig oldalaknát is kialakítottak
  • Mindegyik szerelőakna fűtött és korszerű LED-világítással rendelkezik
  • Az épület új fűtőrendszert, sűrített levegős rendszert és energiatakarékos világítást kapott
  • A rekonstrukció ideje alatt beszereztek egy új, nyolc oszlopos csoportemelő berendezést is, amellyel a hosszú, konténerszállító teherkocsik emelése is lehetséges
  • Fontos műszaki fejlesztés volt, hogy a speciális, erősített padlónak köszönhetően mindkét szerelőaknás vágányon tudnak járműemelést végezni
  • A segédműhelyek, az étkező helyiség, a belső raktárak és a vizesblokk is teljes felújítást kapott
  • A javítóműhely melletti irodaház is megújult, illetve mellette zöld mezős beruházásként egy új szociális épület készült

„Az utazóközönség számára látványos beruházás volt a soproni vasútállomás épületének felújítása, átalakítása, amelyet tavaly év végén adhattunk át. A külső szemlélőnek kevésbé érzékelhető a kocsijavító műhelyünk megújítása, számunkra azonban ez is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen személy- és teherkocsijaink, illetve partnereink járműveinek folyamatos javítását, karbantartását mostantól mai, modern körülmények között végezhetik szakembereink” – mondta el az átadó ünnepségen Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

„A technika fejlődésével a vasúti járművek is egyre modernebbek lesznek, és korszerűbb, gyorsabb, precízebb karbantartást igényelnek. A korábban felújított, szombathelyi motorműhely FLIRT motorvonatok karbantartására is alkalmas, a soproni mozdonyműhelyben Siemens Vectronok karbantartását tudjuk elvégezni. Nagy örömömre szolgál, hogy Sopronban most már egy modern, jól felszerelt kocsijavító műhely áll rendelkezésünkre. Gratulálok a munkatársainknak, hiszen folyamatosan dolgoztak, miközben a kocsijavító műhely rendkívül nagyszabású felújítási és átalakítási munkálatait elvégezték” – hangsúlyozta Varga András, a GYSEV Zrt. gépészeti igazgatója.

A soproni kocsijavító műhely teljes felújítása 600 millió forintba került, az összeget a GYSEV Zrt. saját forrásból biztosította.

forrás


16.00 DARAZSAK SPORTAKADÉMIA/A – ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA (Junior rájátszás)

2023.03.29

forrás