Sopron.info.hu

Fiatal, tehetséges csapat épül

Az előző évad legjobb U19-es játékosa díjat csapatunk ifjú centere, Flasár Zalán érdemelte ki. Vele beszélgettünk az elismerés kapcsán

– Gratulálunk, Zalán! Hogyan tudtad meg, hogy ilyen szép elismerést érdemeltél ki az előző évadban nyújtott játékoddal?
– Az egyik edzés után a tesóm hívott fel a hírrel – ráadásul dupla örömhírrel, mert az U21-es korosztályban őt választották a legjobbnak.

– Mit gondolsz, minek köszönheted az elismerést?
– Talán leginkább annak, hogy több sorozatban is pályára léptem. U18-ban egy értékes ezüstérmet szereztünk, U21-ben pedig egy talán még bravúrosnak is mondható negyedik helyet. A felnőtt csapatban, főleg a rájátszásban, úgy érzem, többször is hatékonyan tudtam segíteni a csapatot. A romániai B-divíziós Eb-n is sokat játszottam, a végül hatodik helyen záró válogatottban talán mondhatom, hogy meghatározó szerepem volt.

– Ha már a válogatottat említetted: mi a legnagyobb különbség egy nemzetközi verseny és a hazai korosztályos bajnokságok között?
– Két fő különbséget látok. Az egyik, hogy az Eb-ken rövid idő alatt, egymás után kell mérkőzéseket játszani. A másik, hogy ezek a meccsek jóval fizikálisabbak, mint itthon, még a döntőkön is. Fizikalitáson nemcsak a test-test elleni küzdelmet értem, hanem a játék iramát, sebességét, intenzitását is. Úgy érzem, a test-test elleni harchoz fokozatosan szokom majd hozzá, ahogy egyre többet játszom a felnőttek között – sőt szerintem már az idei tornán is segített ez a tapasztalat.

– Bő egy hónapja zajlik a felkészülés a felnőtt csapattal. Hogyan látod, milyenek lehetünk?
– Azt már most elmondhatom, hogy emberileg egy nagyon jó társaság jött össze. A keret tovább fiatalodott, de úgy látom, hogy amellett, hogy fiatal, tehetséges is. Bízom benne, hogy sikeres szezonunk lesz.

A Fiatal, tehetséges csapat épül bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.

Forrás: sopronkc.hu

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!

további részletek