Egy félidőn át kiválóan tartotta magát, végül azonban 28 pontos vereséget szenvedett az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata a házigazda Jekatyerinburgtól a meghívásos oroszországi négyes torna nyitónapján.
A magyar csapat honlapjának beszámolója szerint ötezren voltak kíváncsiak Jekatyerinburgban a helyiek által Bajnokok Tornájának elkeresztelt nemzetközi viadal nyitónapi programjára, benne a soproniak és az Euroliga-bronzérmes vendéglátók összecsapására.
A magyar gárda bátran kezdett, és egy ideig tartotta a lépést a rendkívüli iramot diktáló oroszokkal, akik azonban a negyed második felében a lengyel dobógép, Bibrzycka tripláival 10 pont fölé emelték a különbséget, majd fokozatosan elléptek riválisuktól.
A szünet után sem lehetett panasz a küzdőszellemre, ám a soproniak dobószázaléka alaposan visszaesett, miközben a Jekatyerinburg felőrölte a magyar együttes ellenállását.
Székely Norbert, a magyar bajnok vezetőedzője: „Reális eredmény született! Az első félidőben attraktív támadójátékot nyújtottunk, jól védekeztünk, de a másodikban már nem tudtuk mindezt fenntartani.
Óriási kihívás volt a találkozó, fiatal csapatunknak ilyen mérkőzésekre van szüksége az előrelépéshez.”
Szombaton, magyar idő szerint 10:30-kor a Sopron az Egyesült Államok elmúlt négy olimpián aranyérmes válogatottja ellen lép pályára az uráli iparvárosban.
Jekatyerinburg (orosz) – MKB-Euroleasing Sopron 83-55 (28-17, 10-16, 25-10, 20-12). A magyar együttes legeredményesebb dobói: Holt 12, Horti 12, Milovanovic 10/6, Semsei 8/6 (MTI)
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatósági elismerésben részesült 2026. április 13-án a Cardiff Castle ikonikus…
- Vajon meddig erősödik a forint? 😉
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
