A Mikulás igaz legendája.

Szt. Miklós (Mikulás) egy valóságos történelmi személyiség volt, aki Törökországban élt, és a török gyerekek Santa Claus-ként ( „Noel Baba”, ami annyit jelent, hogy „Ajándék Apa”) ismerték. Ám az idõk során sokat változott. Sokan szerették volna kisajátítani, magukénak tudni a Szent Miklós személyét.
Az olaszok még a csontjait is elraboltatták kalózokkal 1087-ben, hogy a hajózók védõszentjeként jobban vigyázzon az olasz kereskedelmi hajókra, melyek azokban az években a viharok során, szinte valamennyi megsemmisült.

De 1936-ban a Coca Cóla még a szellemét, a legendáját is kisajátította és üzleti Télapót csinált belõle, aki December 6-án érkezik a gyerekekhez!

Szent Miklós Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitõl örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, (aki apja testvére volt,) a város kolostorába költözött.

Az Õ felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítõkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védõszentjévé vált ! Zarándok útról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fõvárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották.

52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törõdése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetõjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerû emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hírdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy idõre ki is tagadták az Egyházból!

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévõ falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenõbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az idõben még egy keszkenõ aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben.

Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tûzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerû tûzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevõrõl kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyrõl, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idõ folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevõ maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedõ elõzõleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követõen.

Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítõ! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja elõestéjén a hideg idõ beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte ” Noel Baba” -nak, ami azt jelenti ” Ajándékozó Apa”. A keresztényüldözések alatt õt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték.

325-ben részt vett a niceai Elsõ Ökumenikus Zsinaton, ahol egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Ariust. Ezért a tettéért azonnal elmozdították a Zsinatból, és felmentették püspöki teendõi alól. Még azon az éjszakán a Zsinat több tagjának egyazon különös álma volt: Nikolas jelent meg elõttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szûz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Nikolashoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték pozíciójába. Ettõl fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy nagy emberre, aki nem esztelen dühbõl vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.

Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végsõ nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebbõl a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.

www.santaclaus.hu