A Shrek 4. része 2010 nyarán a mozikban!
Messze még a Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) premierje, hiszen Amerikában 2010 május 21-én, nálunk pedig július 8-án lesz először látható a zöld ogre kalandjainak negyedik része, de a reklámhadjárat ezennel kezdetét vette.
A kampány keretén elül pedig szokás szerint a USA Today-nek jutott az a megtiszteltetés, hogy az első fotót közölhette a filmről. Természetesen a fényképhez cikk is dukált, melyben arról volt szó, hogy a Shrek 4. nem egy új trilógia kezdete lesz, hanem a sorozat utolsó része, valamint, hogy az első előzeteseket az Avatar kópiái előtt lehet látni Amerikában december 18-tól.
A 3D-ben prezentálandó Shrek a vége, fuss el véle a szinopszis szerint nagyjából a Grimm és Az élet csodaszép elegyeként fogható fel, amelyben egy igencsak megszelídített, “háziasított” Shrek próbálja visszaszerezni ogre-mojóját (Austin Powers-módra: monyóját), s e célból lepaktál (a nálunk mesefiguraként kevésbé ismert) Rumpeltstiltskinnel.
Új karakterként a filmben két ogrevadász boszorkány tűnik majd fel, de megismerhetünk egy földalatti ellenállási mozgalmat is.