Sopron.info.hu

A SMAFC női kosárlabdacsapata legyőzte a listavezető Nagykanizsát

  2009 jan 11 / #sport

Bárhol a világon, bármely sportágban szenzációnak számít, amikor a bajnokság felénél, az utolsó helyezett megveri az éllovast. Ez történt január 9-én este a soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban, ahol a SMAFC- NYME és a Kanizsa DKK NBI/B csoportos női kosárlabdacsapatának tagjai mérkőztek meg egymással.

A házigazda soproniak hatalmas küzdelem után – idén immáron másodszor -, a végjátékban sziporkázva, arattak 2 pontos győzelmet. Nem is akármilyen csapat – a tavaly még “A” csoportos, az idei bajnokságban listavezető, Nagykanizsa – ellen!

A mérkőzés első hét percében a vendégek akarata érvényesült, és általában 3 pontos kanizsai előnyt mutatott az eredményjelző tábla. Aztán két csodálatos perc, és már kék-fehérben játszó hazaiak vezetnek, sőt a 13. percben már öt pont a különbség. A 15. percben védekezést, és ritmust váltottak a nagykanizsaiak, az amúgy is fáradó SMAFC-osok 5 percen keresztül nem találják ennek ellenszerét , és máris 8 pont, a vendégeknek.

A második játékrészben is inkább a küzdelem, a védekezés dominált mindkét oldalon, de egészen a 35. percig csak loholtak az egyetemisták a nagykanizsaiak után. Öt perccel a vége előtt 40:49. Ekkor Fejes dob két triplát, majd egy duplát, és újra megcsillan a lehetőség.

Klemencsics, és az élete első NBI-es mérkőzését játszó, 15 éves Kisréti is csatlakoznak a pontszerzőkhöz, és már izzik a csarnok. A nagykanizsai Varga még utoljára megpróbálja a hátára venni csapatát, de már csak szépítésre futja erejéből. A végjátékot 15:4-re megnyerő SMAFC, óriási meglepetést okozva, megverte éllovas ellenfelét!

A lányok megköszönik lelkes szurkolóiknak a buzdítást, és egymás nyakába borulnak. Óriási az öröm, csoda született: az utolsó legyőzte az elsőt!

Palkovits Tamás a soproniak edzője a mérkőzés után a következőket mondta: – Igazi csapatmunka volt! Sikerült védekezésben megvalósítani, amit elterveztünk, ennek köszönhetjük győzelmünket. Köszönjük szurkolóink biztatását!

SMAFC-NYME – Kanizsa DKK 55:53 (17:17, 6:14, 12:12, 20:10 )

SMAFC: Dávid V. 4, Tóth A. 6, Farkas P. 8, Kerékgyártó D. , István L. 9.
Cs.: Fejes K. 12/6, Klemencsics N. 13/3, Kisréti V. 3, Takáts A., Zottl V.

Kanizsa DKK: Fekete Cs. 13/3, Fuisz V. 5, Varga Zs. 11, Csáki B. 9, Horváth B. 11.
Cs.: Bencze Sz. 4.