A Magyar Turizmus Zrt. sikeres tanulmányútja alapján Ausztria egyik legolvasottabb napilapja, március 27-i hétvégi számában exkluzív összeállításban számolt be arról, hogy Magyarország páratlan szolgáltatásokkal várja a lelki egészséget és harmóniát kereső igényes turistákat.
Az osztrák Kurier színes utazási melléklete kétoldalas terjedelemben, részletekbe menő aprólékossággal mutatja be a Győr-Moson-Sopron megyei, Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostort (www.banfalvakolostor.hu) és a köréje épülő újszerű szolgáltatásokat – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.
A márciusban szállodaként megnyitó, teljesen felújított egykori kolostor vendégei a szerzetesek meditatív szellemiségét 21. századi körülmények között élhetik át. Az egykori szerzetesi cellákból utánozhatatlan karakterű szállodai lakóhelyiségek jöttek létre, s a kolostor éttermének kiemelkedő színvonalú, kifinomult gasztronómiai kínálata szintén a vendégek belső békéjének és harmóniájának elérését segíti.
Az MT Zrt. az elmúlt időszakban már több tanulmányutat is szervezett osztrák újságírók és kolostorok egyházi képviselői számára, valamint közös kiadványok elkészítésében segédkezik. Az együttműködés célja: minél több világi turista számára lehetővé tenni a szakrális helyek megismertetését, illetve a pihenéshez a testi-lelki felüdülés teljes spektrumában alternatívát kínálni a „közönséges” szálláshelyek és turisztikai attrakciók mellett. Európa nyugati felében a lassú turizmus (slow tourism) reneszánszát éli, amely a stresszes mindennapoktól elszakadva biztosít szellemi és lelki szempontból is felejthetetlen élményeket a turistáknak. Ausztriában ugyancsak nagy népszerűségnek örvend és divatos a turizmus ezen új irányzata, amely tökéletesen beleillik az MT Zrt. kommunikációs stratégiájába, amely az egészségturizmusra fókuszál.
A hétvégéken 800 ezres olvasótáborral rendelkező osztrák Kurier-ban megjelent cikk médiaértéke, mintegy 25 ezer euró, közel 7 millió forint. A sopronbánfalvai tanulmányúton az osztrák sajtót a Kurier mellett többek között olyan neves és nagy presztízsű lapok képviselték, mint például a Wiener Zeitung, a legnagyobb katolikus napilap, a der Sonntag, illetve a legjelentősebb klasszikus bécsi rádióadó, a Radio Stephansdom. Az Ausztriából érkező delegációban helyet kaptak még a Klösterreich kulturális- és turisztikai egyesület képviselői, valamint Ausztria piacvezető szemináriumszervező cégének az igazgatója.
A Magyarországra érkező osztrák turisták közel 20 százaléka kulturális motivációval érkezik, s ezen belül mintegy 10 százalékra tehető a kifejezetten egyházi, vallási hajtóerővel bíró utazások aránya. Éppen ezért, a Magyar Turizmus Zrt. osztrák külképviselete kiemelt figyelmet szentel a kulturális és vallási témán alapuló turizmus Ausztria és Magyarország közötti előmozdítására.
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai kampányairól további információ itt: www.ungarn-tourismus.at/magyar-sarok.
nyugathir.hu
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Darazsak Sportakadémia: Az alapítástól a Campus átadásig
- Vannak alapértékek, amelyekhez ragaszkodjunk!-a választásokról kérdeztük az embereket Sopron utcáin.
- Ne menjünk bele a bizonytalanságba!-mondta dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere a Mozaikban❗️
- 🗳️Kapu Tibor magyar címeres tollal húzta be az x-et📸👇 óó
- ❗️REKORD – A VÁLASZTÁSRA JOGOSULTAK TÖBB MINT 5️⃣7️⃣%-a SZAVAZOTT MÁR SOPRONBAN
- ❗️RENDKÍVÜLI- Darázscsípés miatt nem tudta aláírni a névjegyzéket egy választópolgár Fertőrákoson Fertőrákos 1. számú sz…
- ❗️VÁLASZTÁS 2026 – Sopronban az országos átlagnál magasabb a részvételi arány📝
- Barcza Attila feleségével együtt adta le szavazatát Sopronban🗳️📸 Fotó, videó👉 https://tinyurl.com/45b4phya
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- #orszagjaras#sopron#magyarpeter#rendszervaltas#2026valasztasmagyarorszag
- Hallerné, a szatírvédő❗️Kiderült, hogy mit gondolnak a soproni tiszás jelöltről az utcán… #sopron #magyarország #nekedbe #fyp #politika
- ib: @WaterPoloGirls #foryoupage #67 #waterpolo #sopron #funnymemes
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
