Sopron.info.hu

A Soproni Sopronért

  2007 aug 02 / #helyi

A Soproni Sopronért A “SOPRONI” márkájú sör egy olyan jótékonysági kezdeményezést indított, melynek idei egyik kedvezményezettje Sopron városa. Az akció végén a Heineken Hungária Sörgyárak Nyrt. felajánlása révén 5 millió forint kerül felosztásra a szavazatok arányában az első három helyezett között. Augusztus 31-ig lehet szavazni a www.asopronisopronert.hu weboldalon.

A HEINEKEN Hungária által is támogatott MKB EUROLEASING SOPRON női kosárlabda csapata minden bizonnyal az év egyik sikercsapata hazánkban, de Sopronban kétségtelenül történelmi tettet vitt véghez azzal, hogy előbb tavasszal megnyerte a MAGYAR KUPÁT, majd története során immár negyedszer lett MAGYAR BAJNOK a nagy rivális pécsi csapatot megelőzve!

Az együttes nemcsak a honi versenyeken ért el kiemelkedő sikereket, hanem az Euroligában is, ahol a legjobb nyolc közé jutott. Ezzel az eredménnyel a LEGSIKERESEBB MAGYAR kosárlabda csapat volt 2007-ben. Sopron elsőszámú sport reprezentánsa híres utánpótlás-nevelő tevékenységéről is, amely ma már korosztályos válogatottjai mellett olyan emblematikus játékosokat tudhat magáénak, mint a lassan klubjelképpé váló HONTI KATA !
Kérjük, támogassa Ön is szavazatával klubunkat! Köszönjük!

Az MKB Euroleasing Sopron, női kosárlabda csapata

3058 / 1364 látogató

kapcsolódó cikkek


%d blogger ezt szereti: