Az adventi koszorúról egy pár érdekesség: 1838-as feljegyzésekből kiderül, hogy a koszorú régen kocsikerék nagyságú volt, 24 gyertya került rá, amelyből minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat. A hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepeltek.
A fagyöngy a kelták szent növénye volt, ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, ma is készítünk ajtódíszt, mely gyertya nélküli, ez a szíves vendégvárást reprezentálja. A mai adventi koszorú hagyományos fenyőgallyakból készül, 4 gyertyával melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld, piros arany, minden héten egy-egy újabb gyertyát kell meggyújtani a koszorún.
A koszorú készítése: Ha van időnk s kedvünk hozzá, magunk is elkészíthetjük koszorúnkat. Ezen spórolhatunk, hisz az üzletekben 2000-2500-ft-ba is kerülhet a legegyszerűbb asztaldísz. Első lépésként gyűjtsük össze a hozzávalókat. Az alapot beszerezhetjük virág vagy mezőgazdasági boltból, ami lehet mohából, cirokból, szalmából készült is. Természetesen gyertyákra is szükségünk lesz, válasszuk ki a nekünk színben, méretben, formába megfelelőt, vegyük figyelembe azt is, hogy milyen színű masnit szeretnénk rakni a koszorúra. Következő lépésként vágjunk fenyőgallyakat, ajánlanám az ezüstfenyőt, nem hullik annyira, és sokkal szebb, is mint a sima luc. Ötvözhetjük magyallal és fagyönggyel a fenyőágakat.
Hozzávalók még:
– drót, ha lehet zöld színű könnyen hajlítható,
– ragasztópisztoly
– gyertyák
– diszek
A díszítés lényege, hogy természetes anyagokat, növényeket használjunk, elmaradhatatlan a toboz, mindenféle formája, nagysága illik a koszorúhoz, különböző magvakkal is díszíthetünk, én mogyorót, mandulát, makkot ajánlanám. Ha szeretnénk, hogy nem csak szép, de illatos is legyen a koszorú, szerezzünk be fahéj rudat, csillagánizst, és száríthatunk narancsot, citromot, almát is.
Ha minden hozzávalót elkészítettünk, kezdhetjük a munkát. A fenyőgallyakat vágjuk fel kb. 15-cm hosszúságúra, majd a drót segítségével rögzítsük az alaphoz, ha van más örökzöld növényünk azt is, fogjuk hozzá. A gyertyákat szeggel, vagy dróttal könnyen felhelyezhetjük. Persze mindenki tetszés szerint készíti el ádventi koszorúját, ha szeretnénk havas hatást elérni, lefújhatjuk hósprayvell a terméseket, ami nagyon jól mutat a koszorún. Én idén két masnit kötöttem a koszorúkra így sokkal több, változatosabb termést ragaszthattam rá. Ajtódíszünket is elkészíthetjük ugyan evvel a technikával, persze gyertya nélkül. Ha van otthon rafiánk, abból is köthetünk masnit én a színes helyett ezt használtam. Remélem, sokan kedvet kaptak a képek láttán az adventi koszorú készítéséhez.. Jó munkát!
mogyi
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
