Állatok nélküli világ?

Mindent és mindenkor érdemes mérlegre tenni. Például az egyik serpenyőbe a civilizáció és a haladás, az ipari forradalom csodáit, a másikba az utóbbi félévezred során kihalt több száz szárazföldi, és több száz vízben élő kihalt állatot. Ez az ember okozta környezetszennyezés számlájára írható elsősorban. Az a sok százezer kutya és macska melyeket szinte világszerte gyermekként dédelgetünk vajon kiegyenlíti-e a gigantikus számlát?  Miért nem dédelgetjük – természetesen csak átvitt értelemben – az óriáspandát, a csimpánzt, a farkast, a hegyi gorillát, az indiai elefántot vagy a jegesmedvét és még több tucatnyi veszélyeztetett állatfajt? A dolgok legmélyén filozofikus természetű összetevők bújnak meg. Az emberi hiúság, nagyravágyás, pénzimádat és képmutatás többnyire. Meg ott van a gyilkos természet is.Az amerikai prérik bölény óriását a Buffalo Billhez hasonló puskával gyilkolni imádó fickók számlájára írhatjuk. A mindössze hatvan példányban megmaradt jávai orrszarvút az 1930-as években ugyancsak  kíméletlenül vadászták értékes szarváért, amelyet gyógyító hatásúnak véltek. Sok-sok prémes állatot öltek meg a bundájáért, a bálnákat a húsukért és az olajért. És még szinte vég nélkül sorolhatnánk. Számos állatot azután védetté nyilvánítottak, de sokszor már későn. Mégsem a vadászok és az orvvadászok a főbenjáró vétkesek. A klímaváltozás, a természetes élőhelyek csökkenése és a környezetszennyezés következményeként az új fajok megjelenése és a kipusztuló fajok száma között napjainkra megbomlott a dinamikus egyensúly. Jóval több faj pusztul ki, mint amennyi a természetes változatosság eredményeként kialakul. A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség adatai szerint  az emlősök 25, a madarak 13, a hüllők 22, a kétéltűek 41, a porcos halak 33 és a csontos halak 15 százaléka van veszélyben. A helyzet ijesztő sebességgel romlik, különösen a trópusi területeken. A legveszélyeztetettebb Délkelet-Ázsia, ahol a mezőgazdaság terjeszkedése, a favágás és a vadászat a legnagyobb pusztító tényező.

Imádni való egy aranyos kutyakölyök, és játszótárs, lelki támasz, örömforrás is lehet nyugtalan életünkben, ám csak New Yorkban többet költenek a kutyákra és a cicákra, mint a gyerekekre. Ez elgondolkodtató mindenképpen. A szörnyű túlzásokat még hosszan sorolni lehetne. Szenzációs hír a világhálón, a Facebookon, a televíziókban egy kismacska megmentése. De százezrek nézik meg az iszonyú kínzásaikat is. Kutyakölykök meggyújtását, akasztását; macskafejezést, élve eltemetést stb.

Sok jótékony célú alapítvány dolgozik a kihalófélben lévő állatok megmentéséért. Állatkertek fogadnak be veszélyeztetett állatfajokat, de mindez kevés. Azon a bizonyos emberi természeten is változtatni kéne, amely a divat, a kuruzslás, a hiúság és hatalom, a “fejlődés” érdekében elpusztítja a természetet, de nagydobveréssel kiáll egy cuki állat kampányszerű védelmében. Ki fogadna be egy Izraeli fekete békát, Európai nyércet, vagy gyümölcsevő denevért. Ugye kevesen volnának? Ők nem éppen cuki állatok. Most már azonban minden állatért szól a harang. Csúfért, szépért, ijesztőért, aranyosért egyaránt. Mindegyikőjükért tenni kell, hogy az élővilág egyáltalán megmaradjon. Az Állatok világnapján nem csupán a házi kedvenceinkre, hanem az erdők, a sztyeppek, sivatagok és vizek állataira is gondolnunk kell. Meg kell mentenünk őket, ha mi is élni akarunk.

Képünkön a kihalófélben lévő szumátrai tigris