Álomvároska a Felvidéken

Ki ne járt volna álmában egy idegen városban ? Az ódon utcák, a ködbe vesző templomtornyok és a harangok kondulása andalító sétára csalogat. Ott haladsz az évszázados főutcán, amely kilométereken át kanyarog a magaslatok közt lefelé vezető kincses völgybe. A kőkeretes ablakokból polgárasszonyok mosolyognak, cvikkeres urak iszogatják söreiket a bűbájos teraszokon, és amott diákok haladnak súlyos könyveikkel, köztük bozontos hajjal maga Petőfi az élen, és ekkor ráébredsz, hogy nem álmodtál, otthon vagy.Selmecbánya örök üzenete az a szellemi ragyogás, amit semmilyen erő nem képes elhomályosítani. Keresd fel tavasszal, nyáron vagy télen, mint most magam tettem, újra éled a múlt az évezredes hegycsúcsok közt életre hívott álomvároskában. Itt aranyat és ezüstöt rejtenek a hegyek gyomraikban, és ezért kezdődött el itt minden, ami azután világraszóló események láncolatává vált. Ezért jött itt létre  a földkerekség első bányászati akadémiája, ezért énekelték itt elsőként a bányászhimnuszt a föld alá ereszkedők, akik nem kincsek, hanem egy bányászkislány szíve után vágytak. És igen, itt használtak megint csak elsőként a világon puskaport a földalatti munkálatokhoz.

A természet csodáit az emberi találékonyság és tudásvágy saját malmára hajtotta, és a fejlődés olyan szintjéig jutott, hogy olasz, német, osztrák, szlovák és magyar tudósok alkották itt meg az újkor találmányait. Bányászok, kereskedők, iparosok, tanítók és tanítványok sereglettek a Monarchia harmadik legnagyobb városába, aminek megfestését nem kisebb mester, mint Csontváry Kosztka Tivadar vállalta magára és tehetségéhez híven ismét remekművet alkotott. Az ő általa is megörökített álomvároska ötszáz év alatt kiterebélyesedett, templomok, paloták, kultúrházak, tudományos műhelyek, oktatási intézmények, várak, céhműhelyek és a híres Akadémia épületei nőttek ki az áldott földből. Hagyományok születtek és olyan tanítványok jöttek ide a líceumba, mint Petőfi és Mikszáth. A fény terjedni kezdett és olyan elmék fordultak itt meg, vagy születtek itt, mint Giovanni Antonio Scopoli természettudós, Hell Miksa csillagász, Lumnitzer István orvos, Kosáry Domokos történész, Bulla Elma színésznő, hogy csak néhányat említsünk.

Aztán minden mintegy iszonyú hideg jégfuvallat után, pillanatok alatt megdermedt itt. Talán ez okozta, hogy amíg 1723-ban negyvenezren éltek a bányavárosban, mostanra mindössze alig tízezer a lakosság lélekszáma. Pedig békében, viszonylagos jólétben, gyors fejlődésben lakott itt  szlovák, német, osztrák  és magyar egyaránt. De hová lett ez a világ? Most az idegenforgalomból, a múltjából él a hegyek közé bújt városka, és amit nem lehet letagadni, nem lehet elhallgatni az egyre inkább előbújik rejtekéből. De miért is kéne azt elrejteni, amire inkább büszkének kellene lenni? Igenis újra kezd világlani ezen a helyen a szellem ereje, mert az bizony  legyőzhetetlen, mert az nem kér a politikai pálfordulásokból, még a történelmi viharokból sem, még az országhatárok változásaiból sem. Újra nő az, mint a vihar sújtotta vén tölgyfa friss hajtása. A régi erőből, a mindent túlélő gyökerekből ismét a magasba tör.  És megint elismertetik osztrák, német, magyar és bizony szlovák nagy elődök egykori alkotása és munkája. Ott van újra az líceum falán Petőfi Sándor magyar nyelvű táblája, és megemlékezést nyer anyanyelvünkön Wilkens Henrik Dávid,  a magyarországi erdészeti felsőoktatás megteremtőjének neve is. Miként a más nemzetekhez tartozó néhai szellemórások nevei is újból sokasodnak. A csinosodó butikokban, a takaros üzletek portáljain pedig megjelennek a szalamandrák faragványai, szobrocskái. Selmecbánya jelképei ezek,  hiszen a legenda szerint ők találtak rá az itteni  föld kincseire. Miattuk indult itt el ez a pazar kibontakozás. Miként a Sopronba költöztetett Erdészeti és Bányászati Akadémia, majd az egyetem hallgatói is, ebből a legendából kiindulva hívták életre a szalamanderüket, és ápolják továbbra is a selmeci híres hagyományokat.

Selmecbánya néhány év óta ébredezik furcsa álmából, újra élettel telnek meg az évszázados utcák és falak. A kiegyezés szelleme frissítő erővel tölti meg szlovák, magyar, német és osztrák szívét egyaránt. Az álom városka újra élő várossá válik és a híres középkori sörfőzde, az Erb utcájában, már megint sok nyelven és vidáman, bölcs megértésben iszogatnak és beszélgetnek a járókelők. Mert ez a város mindig is sok nemzetnek és kultúrának volt szülőhelye, ebből merítette erejét és emelte fel azt a magasba a közeli hegyeken  túlra is. Európában Európa felé.