Sopron.info.hu

Ausztrál válogatott centert igazoltunk

  2009 aug 23 / #lapszemle

Teljes lett csapatunk játékosállománya, miután szombat este leigazoltuk az ausztrál centert, Matthew Knight-ot. A 24 éves Knight nem teljesen ismeretlen a magyar szurkolók, és két játékosunk előtt. Az előző évadban – igaz csak rövid ideig – az Univer csapatában szerepelt.

Centerünk hat mérkőzésen át tehát csapattársa volt a két szintén Kecskemétről szerződtetett játékosunknak, Szabó Zsoltnak és Molnár Andrásnak.
Matthew Knight-ot az alapszakasz vége felé szerződtették, illetve vetették be a kecskemétiek. A 204 cm-es, 110 kg-os ausztrál összesen hat mérkőzésen szerepelt az Univer csapatában,de nem rajta múlt, hogy a kecskeméti együttesnek nem sikerült elérnie célját.

Csapatunk drukkerei is láthatták játszani leendő középjátékosunkat, aki bizony sok borsot tört Meszlényi Róbertnek és csapatának az orra alá. Knight-nak jelentős szerepe volt abban, hogy bizony sokáig elég “infarktusos” meccset játszottunk április 15-én a kecskemétiekkel, amelynek megnyerése döntő volt a felsőházba jutás szempontjából. Knight azonban e meccsen alaposan megnehezítette a dolgunkat, hiszen 23 ponttal és 8 lepattanóval segítette csapatát.

Az ausztrál kosaras a magyar bajnokságban 6 mérkőzésen lépett pályára, és 16,2 pontot és 7 lepattanót átlágot, mielőtt hazánkba érkezett volna, a Sydney Spirit csapatában 16,2 pontos és 8,4 lepattanós átlagot teljesített, ott azonban 28 mérkőzésen lépett pályára.

Knight leigazolásával kapcsolatban klubunk ügyvezetője, Bokor Ákos azt mondta, a center szerződtetésénél szempont volt, hogy ne zsákbamacskát vegyen a klub, hanem olyan középjátékost, aki ismerős, azaz játszott Magyarországon, és honi szinten kiemelkedő tudású. Bokor elárulta, három ilyen kiszemelt is volt,Dies-on kívül, de Morrisont még nálunk nagyságrendekkel jobb anyagi körülmények között működő Albacomp sem tudta megtartani, így a kanadai esetében nem nagyon rúgtunk volna labdába.

A tavaly a Körmendet erősítő Banks-nél a védekezés volt a gond. Bár eredményes, sok pontot tud dobni, védekezésben nem igazán teszi oda, “töri össze” magát. A harmadik jelölt volt Knight, aki első, sőt második közelítésben is megfizethetetlen volt klubunknak, ám a végén ő jelzett vissza, s igent mondott az ajánlatunkra. Ügyvezetőnk hozzátette: Knight jelenleg tagja az ausztrál férfi válogatott bő, 15 fős keretének.

Ausztrál kosarasnak lenni amúgy is jó ajánlólevél Sopronban. A városban ugyan eddig inkább irányítók, s nem urak, hanem hölgyek öregbítették a távoli ország kosárlabdázásának hírnevét, ám őket szerette, imádta a közönség. A három korábban Sopronban megfordult ausztrál kosaras hölgy – időrendi sorrendben Alicia Poto, Tully Bevilaqua és Kathleen MacLoad a szurkolók kedvence volt…Reméljük Knight is az lesz.

Meszlényi Róbert Knight szerződtetésének szakmai hátteréről a következőket mondta:“Sokat számított, hogy Knight jól teljesített azon a pár meccsen, amelyen a magyar bajnokságban, így ellenünk is játszott. Képzett, sokoldalú centernek tartom, és azt gondolom, egy olyan játékossal, aki bekerült az ausztrál válogatott keretébe, rosszat nem húztunk. Természetesen érkezése kapcsán beszéltem a két tavaly még Kecskeméten, vele egy csapatban kosarazó játékosunkkal, Szabó Zsolttal és Molnár Andrással. Ők is jó véleménnyel voltak Knight-ről, aki szerintük amellett, hogy jó játékos, emberileg, mentalitását tekintve is megfelelő, győzni akaró, jó hozzáállású center.”

Ami a légiósokat illeti, szeptember elején érkeznek. Szakvezetőnk elmondta, a csapat első, szeptember 3-án, a Krasznai-csarnokban rendezendő SMAFC elleni felkészülési mérkőzésén a légiósok már ott lesznek, de várhatóan csak nézik magyar társaikat, pályára még nem lépnek, hiszen lehet, csak aznap, vagy egy nappal korábban érkeznek.

Amúgy a csapat házatáján minden rendben, három igen kemény, nehéz munkával teli héten van túl a társaság, így a most következő hét kicsit könnyebb lesz, hogy aztán újra belevágjanak a srácok a kemény melóba – akkor már edzőmeccsekkel.

sakc.hu