Az SVSE az egyetlen alternatíva
A soproni csapat nem pályázik az Eger indulási jogára.
Az NB III-ban megvan a biztos pénzügyi háttér és amennyiben az SVSE feljut a másodosztályba, akkor megbízható, tőkeerős szponzort kell keresni – véli Skála János, a klub elnöke.
Az utóbbi időben ismét a figyelem középpontjába került az Soproni VSE labdarúgó csapata.
– Egerben továbbra is tartja magát az a hír, hogy volt informális találkozó a két fél között és amennyiben a Heves megyei csapat feljut az NB II-be, akkor az SVSE megveszi az indulási jogot.
– Az SVSE vezetése, a labdarúgó-szakosztály, valamint a GYSEV Zrt. részéről ilyen megkeresés nem volt – cáfol Skála János, a klub elnöke. – Erről a kezdeményezésről jómagam önöktől értesültem. Igaz, a felvetés technikai alapját sem látom: Eger a Mátra-csoportban van, mi pedig a Bakonyban. Hogyan lehetne onnan az Egert áttelepíteni ide?
– Az utóbbi öt évben szinte folyamatosan arról cikkeztünk: az SVSE-nél a cél az NB II-be jutás. Ez eddig nem sikerült. Miért nem?
– Még nem értük el a másodosztályt, de úgy vélem, most sokkal közelebb vagyunk a feljutáshoz, mint eddig bármikor. Az SVSE mostani erős játékoskeretével, valamint az új igazolásokkal megerősödve szerintem megnyeri a csoportját.
nb1.hu