Sopron.info.hu

Babos Tímea New Yorkban is “hódítani” akar

  2010 aug 26 / #sport

Legutóbb, a szingapúri ifjúsági olimpián bizonyította be, hogy egészen rövid időn belül, nemcsak a juniorok, hanem a felnőttek mezőnyében is a legjobbak közé kerülhet.

“Ha előzetesen azt mondják nekem, hogy párosban is és egyesben is a legjobb négy közé kerülök, biztosan azonnal rávágtam volna, hogy nagyszerű. Ám most már kissé sajnálom, hogy “csak” egy bronz és egy negyedik hely jött össze” – mondta a molcsapat.hu-nak Babos Tímea.

Hogyan tovább, mi lesz a következő állomás?

– Holnap, vagyis csütörtökön Angliába utazom, ott egy hétig edzek, majd újabb egy hétig az amerikai nyílt bajnokságon lépek pályára. Nagyszerű lenne jó eredményt elérni egyesben és párosban is. Aztán egy-két hetes újabb edzés-sorozat kezdődik, majd további versenyek.

Már a felnőttek között?

-Igen. Ötven- és hetvenötezer dolláros tornákon indulok, ezeket tartjuk a legmegfelelőbbeknek. Azt szeretném elérni, hogy a jövő évi Australian Openen már a felnőtt mezőnyben induljak az esztendő első Grand Slam-tornáján.

A mindössze 16 esztendős teniszező az idén elképesztő sorozatot nyújtott párosban: Ausztráliában döntős volt, Párizsban és Wimbledonban pedig a csúcsra jutott. A felnőttek között persze nem lesz könnyű a helyzete, hiszen Melbourne-ig legalább egy “százast” kellene javítani a ranglistás helyezésén, hogy indulhasson a “kvaliban”.

Ahogy eddig pályafutásából is kitűnik, képes lesz rá!

Forrás: molcsapat.hu