Nyáron még együtt dolgoztak a válogatott mellett, szombaton viszont már ellenfélként találkozik a két vezetőedző, Székely Norbert, és a Zala Volán trénere, Bencze Tamás. A mérkőzést, mely 18 órakor kezdődik, weblapunkon online nyomon követhetik. Vezetőedzőnket kérdeztük, milyen állapotban van csapatunk az ünnepeket követően.
„A hosszú pihenőidő miatt igazából nehéz megállapítani, milyen állapotban vagyunk. Ez majd holnap derül ki élesben a mérkőzésen. Egy biztos, az edzéseken jól dolgoznak a lányok, igaz sok hiba is van, amit ki kell javítanunk. Főleg a védekezéssel foglalkoztunk mostanában sokat. A holnapi mérkőzéstől azt várom, hogy ennek már látszódjon az eredménye. Kocsis Bogi még mindig alig tud lábra állni, így ő biztosan nem lesz a keretben. A többiekkel azonban számolhatok.”
2008-01-04
forrás: wb-sopron.hu
- Ma ünnepli 9️⃣2️⃣. születésnapját Bodrogi Gyula🎂 Április 15-én ünnepli születésnapját Bodrogi Gyula, a magyar színház-…
- Elhunyt Hajnóczy Béla bácsi 😔🕊️
- ❗️Április 2️⃣0️⃣-ától forgalmi változás a Csengery utca felújítása miatt🚌 Aprilis 20-tól (hétfőtől) visszavonásig Sopro…
- A tűz egy autót is érintett 🔥😱
- 🏊♂️ÚSZÓ OB- Két számban is rajthoz áll szerdán Milák Kristóf Az első nap máris izgalmasnak ígérkezik a program Sopron…
- #sopron #fyp @koronáscsenge #elveszett #hitelkártya
- #sopron
- #Sopron
- Először ad otthont városunk az országos bajnokságnak! 🏊🏻♂️ #Sopron
- Hamarosan… ✨ Hogy mire is számíthattok egy ilyen rendezvényen? Jókedvre, pozitív emberekre, mosolyra. 🤍 Jó energiákra, inspiráló pillanatokra. Fantasztikus termékekre és értékes előadásokra. 🔥 De beszéljen helyettünk ez a kis videó… 🎥 Már csak 5 nap! Mi már nagyon várjuk! ✨ Ha ott lennél velünk,írj egy üzenetet!✨💌 #sopron #győr #beauty #event #TI
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
