Sopron.info.hu

Balesetveszélyes a soproni Petőfi tér

  2007 nov 23 / #helyi

Balesetveszélyes a soproni Petőfi térEgymásra mutogat Sopron önkormányzata, illetve a helyi Petőfi téri mélygarázs építője, amiért balesetveszélyes a helyi Petőfi téren közlekedni. Az önkormányzat a kivitelezőt, a kivitelező az önkormányzatot hibáztatja.

Még át sem adták a Petőfi téri mélygarázst és a felette lévő sétateret Sopronban, de már kiderült: szinte lehetetlen közlekedni rajta, sőt balesetveszélyes a burkolata – tudta meg a Kisalföld. A beruházó szerint az önkormányzat ragaszkodott a természetes kőhöz, a városházán viszont azt mondják: nem szabványos elemekből, és szakszerűtlenül rakták le az andezitburkolatot. Azt a kivitelező is elismeri, hogy tűsarkú cipővel és babakocsival nem lehet közlekedni a téren. Kerekes Attila városi főmérnök úgy reagált: nem egyenes vonalban, hanem ívesen kellett volna lerakni a természetes alapanyagú burkolatot. Problémát okoz az is, hogy szabálytalan alakú és eltérő méretű köveket használtak – tette hozzá. Az önkormányzat szerint a hibák kijavítása a kivitelező feladata lesz.

forrás: index.hu