Fiú Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 12. forduló
SMAFC – BME-MAFC 53:91
(11:18, 18:21, 11:25, 13:27)
2019. március 18. (hétfő), 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Részletek >>>
SMAFC: Tóth B. 11/3, Vass 4, Tukovits 15, Szegedi 16, Barcza 5. Cserék: Gáspár 2, Széplaki, Nichter, Erdős.
Farkas Dávid (beszámoló):
„Sajnos eljött az a pillanat a szezonban, amikor elfogyott a játékosok energiája és bár küzdenek, ez jelen pillanatban ennyire elég.
Hibáztatni nem tudom őket, hiszen hétről-hétre olyan csapatok ellen játszanak ahol a hetedik, nyolcadik, kilencedik ember is igazolt kosárlabdázó NBI/A vagy NBI/B csoportos együttesnél, nálunk pedig a kezdő ötösben is van olyan játékos, aki »amatőr« szinten űzi ezt a sportágat (kispadunkon csak ilyenek foglalnak helyet). Ennek ellenére megsüvegelendő, hogy a keretben található emberek nem adják fel és becsülettel végigtolják a 2018/19-es szezont, melyből két mérkőzés maradt, a tabella első és harmadik helyezettje ellen.”
Farkas Dávid (beharangozó):
„Utolsó három mérkőzésünket a tabella első, második és harmadik helyén lévő csapatokkal játsszuk, egy kérdés maradt:
Ki és mennyire fog küzdeni a csapat becsületéért!!!???”