Sopron.info.hu

Beppe Signori ismét faképnél hagyta csapatát

  2009 jan 28 / #lapszemle

Bő fél évig bírta egy helyben a vándormadár. Giuseppe Signori egyre inkább hasonlít Lothar Matthäusra, szinte képtelen lenyugodni, úgy váltogatja csapatait, mint az alsónadrágjait. A korábban Sopronban is megfordult háromszoros olasz gólkirály ezúttal a Ternanától lépett le.

Tavaly májusban nevezték ki a Serie C1, azaz az olasz harmadik ligában szereplő Ternana sportigazgatójának tanácsadójává a népszerű Beppe Signorit. A 28-szoros olasz válogatott támadó nagy lelkesedéssel látott munkához, mindenképpen fel akarta juttatni a terni együttest a másodosztályba.

– Ez a lelkesedés azonban hónapról-hónapra fokozatosan alábbhagyott, és egyszer csak megértettem, a klubvezetés egyáltalán nem figyel oda arra, amit mondok, nem veszik figyelembe a tanácsaimat, ezért döntöttem úgy, hogy továbbállok – nyilatkozta Signori, aki szerint a jelenleg kilencedik helyen álló gárdának immár vajmi kevés esélye maradt a feljutásra.

Beppe távozása gyakorlatilag nem lepte meg az olasz sportsajtót. A vándormadár játékosként megfordult a Leffe, a Piacenza, a Trento, a Foggia, a Lazio, a Sampdoria, a Bologna, az Iraklis és a Sopron együttesében. A magyar bajnokságban is csupán néhány hónapot állomásozott, persze azért három góllal megajándékozta a hűség városának drukkereit.

samsungsport.hu