Berobbantotta a gyűjtőaknát a petárda
Sopron – Sérülésekkel járó petárda-baleset történt szombaton éjfélkor Sopronban a Honvéd utca és a Panoráma út kereszteződésénél. Két fiatal gyűjtőaknába dobott égő petársát, az ott összegyűlt gázok pedig berobbantak.
Sérülésekkel járó petárda-baleset történt pénteken éjfélkor Sopronban a Honvéd utca és a Panoráma út kereszteződésénél. Két fiatal gyűjtőaknába dobott égő petárdát, az ott összegyűlt gázok pedig berobbantak.
– Éjfél előtt már petárdázástól volt hangos a környék – mesélte Winkler Isván, a közelben lakó cégvezető. – Aztán néhány percre rá hatalmas robajt hallottunk, először el nem tudtuk elképzelni, mi történhetett. Amikor kinéztünk az ablakon, két alakot láttunk elrohanni a sötétben. Mivel a füst csak nem akart megszűnni, lementem a helyszínre. Akkor láttam, hogy a gyűjtőakna fedele nincs a helyén, a betonút pedig több négyzetméteren csúnyán összetöredezett és, feltornyosult. Ekkor hívtam ki a rendőrséget, akik a tűzoltókat, a vízműveket, a gázosokat és az áramszolgáltatót is értesítették. Szerencsére javítani vagy szerelni való nem akadt, a helyszínt elkerítették. Annyi biztos, hogy a Honvéd utca most jó egy ideig nem használható.
– Olyan robaj történt, mintha egy autó nekiütközött volna a lejtős Honvéd utca egyik oszlopának – vette át a szót felesége, Ágnes. – Sajnos, ez gyakrabban előfordul, de ezúttal másról volt szó. Mint kiderült, két fiatal petárdát dobott be az aknanyílásba, s az ott összegyülemlett elegygáz berobbant. Ennél az aknánál különben már a nyáron is lehetett gázszagot érezni, akkor a szakemberek elhárították a hibát.
Képalá: Winkler István: Még a betonútban is komoly rongálást okozott az aknában felgyülemlett gázt berobbantó petárda. Gosztonyi Miklós
A fiatalok a kórház ambuláns sebészetén kaptak ellátást. Információnk szerint egyikük keze súlyosabban, másikuknak könnyebben megégett. Mint azt Nagy Ernő alezredestől, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a bűncselekménnyel okozott kár az elsődleges vizsgálatok szerint meghaladja a félmillió forintot. A két 17 éves fiatalember ellen gondatlanságból elkövetett közveszély okozása miatt indítottak büntetőeljárást.
Rendőrségi felhívás
A szilveszteri tűzijátékok kapcsán a rendőrség felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy pirotechnikai terméket csak rendőrhatósági engedély birtokában lehet felhasználni és tárolni, ez alól csak az I. és a II. osztályba sorolt termékek jelentenek kivételt (amiket a csomagoláson lévő magyar nyelvű címkéről lehet felismerni). Az I. osztályba tartozó eszközöket 14 éves kor felett bárki engedély nélkül vásárolhat, de a II. osztályba tartozó tűzijátékok már csak december 28. és 31. között árusíthatók, felhasználásuk pedig az óév utolsó hat órájában, illetve az újév első hat órájában lehetséges. A rendőrség felhívja a figyelmet arra is, hogy pirotechnikai termék postai, illetve csomagküldő szolgálat útján történő értékesítése tilos, és a petárdák birtoklása, felhasználása továbbra sem engedélyezett.
forrás. kisalfold.hu