Biztató játékkal, győzelem
A Tatabánya vereségével, megnyílt a lehetőség, hogy a kieső zónától négy pontra eltávolodjunk. Szerencsére tudtunk élni a lehetőséggel. Idén először, a csapat végre bemutatott valamit a valós tudásából. A küzdésre, akaratra, ezen a meccsen végre nem volt különösebb gond.
Az első félidőben a csapat tetszetős támadásokat vezetett, és Horváth Andris is végre magához tért, és sok szép megoldással, és két gólpasszal vétette észre magát. Először Radu fejelt gólt a szögletéből, majd Rus lőtt a kapuba, ugyancsak a tőle kapott labdával. Hosszú idő után először zúgott a Hajrá Sopron. Kevés is elég a közönségnek, hogy lelkesedjen. A félidő végére elfogyott egy kicsit a lendület, de még így is az utóbbi idők legjobb első 45 percét láthattuk.
A második játékrészben a pécsiek vették át a kezdeményezést, és a 60-ik perctől a kapujukhoz szorították a soproniakat, és 65-ik percben, egy óriási potyagóllal szépítettek. Ez még jobban feltüzelte őket, és sorra alakították ki a helyzeteiket. Sokszor a szerencse mentette meg a hazai kaput a góltól. A meccs végére jött a csattanó: Magasföldi 22 méterről, szabadrúgásból, gyönyörűen csavart a kapuba.
Összességében megérdemelten, de nem kevés izgalom árán tartottuk itthon a nagyon fontos három pontot, és látszott, ha hajt a csapat, a közönség is melléjük áll. Az utolsó fél óra jelzi, hogy van még mit javítani, de talán már látszik, hogy van remény.
FC Sopron – PMFC-Pécs Plaza 3-1 (2-0)
Sopron, 2000 (Origo, Index, FC Sopron, NB1.hu) 1000 (Nemzeti Sport) néző
vezette: Solymosi
Sopron: Takács – Lázár (Magasföldi 74.), Ibric, Radu, Dragomir – Sifter – Rus, Horváth A., Munteanu, Sira (Dancs, a szünetben) – Cigan
Pécs: Herbert – Finta (Sipos, a szünetben), Szabados, Dienes, Szekeres (Győri, a szünetben) – Lukács, Pest K., Lantos, Szatmári – Nógrádi (Tóth Z., 59.), Varga Z.
gólok: Radu (7.), Rus (37.), Magasföldi (87.), illetve Sipos (64.)
sárga lap: Munteanu (32.), Rus (61.), Magasföldi (77.), illetve Varga Z. (46.), Szabados (52.)