Sopron.info.hu

Blizard, Dedicated to, Sunscreen a Hangárban – beszámoló

  2007 márc 20 / #zene

Ezúttal úgy alakult, hogy egyedül indultam el bulizni (végül Beát sem raboltam el, mert kicsi a hely a csomagtartóban), ráadásul sikerült is a Blizard elejét lekésnem, mivel vendégem volt, de hogy igazán érdekes legyen a vendégemről meg kiderült, hogy az énekes osztálytársa volt :)

Szóval még mindig kicsi a világ. Mikor megérkeztem Hangárba már javában zenéltek, elöl az együttes fiatal, de lelkes rajongói, hátrébb meg ígéretes méretű, bár kissé inaktív tömeg gyűlt. Én még legurítottam egy vodka-narancsot, hogy az otthon elfogyasztott Becherovka ne érezze magát olyan egyedül, aztán előbbre mentem meghallgatni őket. Van néhány egész jó számuk, szóval nem okoztak csalódást, de túl keveset játszottak ahhoz, hogy ráhangolódjak a bulizásra…korábban kellett volna indulnom.

A Blizard után a Dedicated to kezdett készülődni. Amíg hangoltak én vettem sört, és nagyon úgy hangzott, hogy készülnek eljátszani pár igazán nekem való számot is. Nem kellett csalódnom, sikerült végre pörögnöm egy egészségeset. Ekkora már kicsit felbátorodott a közönség is, igaz hamar hátrébb is húzódtak, amikor valaki kis híján lebontotta a kordont is (biztos azt hitte a Kossuth téren van, na de semmi politika :)

Miután vége lett ennek a koncertnek is kevés készülődés után a színpadra lépett a Sunscreen. Nekem eddig valahogy kimaradtak, csak az új klipjüket láttam, de nagyon bejött a zenéjük. Nagyon jó kis pörgős anyag. A közönség is végig mozogta a koncertet, jó volt a hangulat, és elég sokan is voltunk. Mikor vége lett gondoltam kifelé menet veszek egy CD-t, de már nem láttam belőle… de majd legközelebb :) Mindenesetre a következő itthoni fellépésüket biztosan nem fogom kihagyni.

A Hangárban legközelebb 03.23-án Doors emlékzenekar, 03.30-án pedig Pokolgép koncert lesz, gyertek minél többen.

Phoenix