Sopron – Bokor Ákos figyelemfelkeltésnek szánta nyilatkozatát, hogy jelezze Brooks bármikor visszatérhet.
Tegnap honlapunkon beszámoltunk róla, hogy egy megállapodás szerint Jarvis nem játszhat a Sopron Salgótarján elleni meccsén. Az esetről megkérdeztük Bokor Ákost aki sokak számára meglepő nyilatkozatot tett, mely szerint sok múlhat azon, hogy Brooks leszáll-e a repülőről.
Hogy miért mondta mindezt? Csapata hivatalos oldalán adott rá magyarázatot.
– Mint ismeretes, a sérülések után Jarvist Salgótarjánból igazoltuk, és megegyeztünk, hogy a tarjániak ellen nem lép pályára. A megállapodás egyébként (sport)jogilag semmire sem kötelezne – a versenykiírás egyik pontját sem sértené, ha mégis játszana -, de ettől függetlenül, ha ez volt akkor a feltétel, ezt igyekszünk betartani. Az átigazolás időszakában én külföldön voltam, hogy miért került aláírásra ez a kitétel, arról vannak – nem publikus- információim. Ami Davidet illeti, ő a mi játékosunk, tehát ha szombatra megérkezne, vasárnap elvileg játszhatna is. A nyilatkozat elsősorban egy figyelemfelkeltés miatt született meg, hogy kicsit foglalkozzanak a szurkolók és a sportvezetők is ezzel a lehetőséggel, de kizárt, hogy erre sor kerüljön – mondta Bokor Ákos a Sopron hivatalos honlapjának.
– David Brooks felé sincs tartozása a klubnak, tehát számolni kell vele ellenfeleinknek, hogy a klub játékengedéllyel rendelkező játékosa marad a bajnokság végéig. A kapott telefonok és hozzászólások alapján termékeny talajra hullt a hír, sokakat érdekelte és el is gondolkodtak azon, mi lenne, ha… Egyébként Davidet jó két hete operálták meg Philadelphiában, így még koránt sincs olyan állapotban, hogy repülőre üljön, nemhogy kosarazzon. Így csupán egy elvi lehetőséget vázoltam fel tegnap. És mivel repülőre sem ült, ezért leszállni sem fog róla szombaton, a kezdőbe pedig nem nevezzük – fejezte be mondandóját az ügyvezető.
bb1.hu
- Sopron rendezte az Erdésztechnikus OSZTV döntőjét 2026. április 14–16. között Sopron és a Roth Gyula Erdészeti Technikum…
- A kerékpár- és rollerlopások többsége alkalomszerű, ezért a Soproni Rendőrkapitányság tavasszal kiemelten foglalkozik a…
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
