Sopron.info.hu

Idén ősztől a 7. osztályos fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást

  2020 szept 21 / #Cikkmix

Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Budapest, 2020. szeptember 21. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a fiúk HPV-oltásáringyenes HPV oltás, ól az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. szeptember 21-én. Ősztõl a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. MTI/Bruzák Noémi   Kásler Miklós közölte: az oltás – mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják majd meg a tanulók. A HPV kétszáz altípusa közül tizenkettő a rákos elváltozást is okozó altípusba tartozik, az alacsony rizikójúak a nemi szervek bőrfelületén kialakuló szemölcsök kialakulását idézhetik elő – ismertette. A fertőzések legnagyobb része egy-két év alatt spontán megszűnik, de vannak olyan betegek, akiknek szervezetében évtizedekig megmarad a vírus, rákos elváltozást okozva – tette hozzá. Kásler Miklós kiemelte ugyanakkor, hogy a nőknél a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV nem kizárólag a nők megbetegedéséért felelős. A férfiak esetében is jelentős rákkeltő tényező a HPV, elsősorban a garat- és gégerákok kialakulásában. Felidézte: 2014-ben vezették be a 12. életévüket betöltött, hetedikes lányok HPV-oltását, az iskolai kampányoltás keretében az átoltottság […]


Új védelmi intézkedések léptek életbe Magyarországon szeptember 21-én

  2020 szept 21 / #Cikkmix

Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 – től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák. Hétfőtől tehát kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie a szájat és az orrot is. Fontos változás az is, hogy valóban maszkot kell viselni, nem elég például sállal vagy kendővel eltakarni a szájat. Ugyancsak hétfőtől lép életbe PCR-tesztek hatósági ára, valamint a zenés, táncos rendezvények, a vendéglátó üzletek és szórakozóhelyek esetében a 23 órás nyitvatartási korlát. Természetesen továbbra is fennmarad az 500 fő feletti rendezvények tilalma. A kormány döntése értelmében október 1-jétől életkortól függetlenül bárki igényelheti ingyenesen az influenza elleni védőoltást. A maszkviselési kötelesség be nem tartása szigorúbb szankciókkal fog járni. A tömegközlekedési eszközről leszállítható lesz az, aki nem visel maszkot, és emellett akár 50 ezer forintra lesz bírságolható. Még szigorúbb lehet a büntetés, ha az illető együttműködése hiányában megzavarja a közösségi közlekedést, ez esetben ellene rendőri intézkedést […]


Kudarcba fulladt a gigantikusra tervezett országos autós útzár demonstráció!

  2020 szept 19 / #Cikkmix

Gyakorlatilag teljesen kudarcot vallott a 2020.09.19-re szervezett “Országos útzár” elnevezésű szerveződés,  aminek fő célja a  megfogalmazásuk szerint a teljes rendszerváltás, egy  szakértői kormány felállítása,  a mindenkori hatalom felelősségre vonása, a vagyonok zárolása, a titkosítások feloldása és az országunk újjáépítése lett volna.  Pár napja egyébként még Sopronban is volt két helyszín kijelölve erre az akcióra, azonban ezek aztán megszüntetésre kerültek és elvileg a győri helyszínre mehettek volna a soproni tiltakozók, ahova azonban mint utólag kiderült értelmetlen is lett volna elmenni, hiszen ott is inkább csak egy kis létszámú autóstalálkozó jött létre egy parkolóban. Mondhatni, hogy a legjelentősebb esemény az M0-s autóút 19-es lehajtójánál történt, ahol páran valóban eltorlaszolták az utat. A rendőrség azonban gyorsan felszámolta a meg(nem)mozdulást! fotó: facebook A facebook-on közel tizenkétezer tagot számláló csoportban pedig nagy volt korábban a fogadkozás a részvételre és a csatlakozásra, azonban csak pár helyszínen – jellemzően gyülekezési pontokon, parkolókban – jelentek meg a résztvevők. Az országosra tervezett autókkal történő útzár a tervek szerint az 1990-es taxisblokád ötletére hajazott, azonban úgy tűnik ennek megvalósítása totális kudarcba fulladt. Az igazsághoz tartozik azért, hogy volt olyan valós helyszín is ahol pár autós megpróbálkozott az útzárral, de a beszámolók szerint ezeket a rendőrség nagyon gyorsan felszámolta. A legjelentősebbnek mondható autós összejövetel […]


Hétfőtől 14-ről 10 napra csökkentik a karanténkötelezettséget hazánkban

  2020 szept 19 / #Cikkmix

Módosul a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet. Hétfőtől a karanténkötelezettséget 14 napról 10 napra csökkenti a kormány. – írja a napi.hu.

 
Az utazási korlátozásokról szóló kormányrendelet módosít…


Koronavírus – Országos Tisztifőorvos: nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani

  2020 szept 19 / #Cikkmix

A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása – nyilatkozta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Úgy fogalmazott, az új rendelkezésekkel nem a mindennapi élet korlátozása a cél, de az eddigi szabályokat szigorúbban véve kell élni. Az Operatív Törzs tagjai az első hullám lezárásakor / MTI/kormany.hu/Budapest, 2020. június 17./fotó:Botár Gergely A részletekről elmondta, hétfőtől kötelező lesz a maszkviselés a bevásárlóközpontokban, a mozikban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban, a postai és egyéb ügyfélszolgálatokon is, továbbá a tömegközlekedési eszközökön túl azok megállóiban, váróhelyiségeiben is, valamint a sportlétesítményekben. Kiemelte, a rendelkezés értelmében az arc eltakarására a sál már nem lesz elegendő, szabályos maszkot kell viselni. Hozzátette: a szabályok be nem tartását szankcionálhatják, az üzemeltetők, működtetők maguk is felszólíthatják az illetőt a maszkviselésre, de rendőri segítséget is kérhetnek. Ezen kívül a kormányhivatalok népegészségügyi szakemberei is ellenőrizhetnek hétfőtől. Müller Cecília beszélt arról is, hogy szintén hétfőtől hatósági áras lesz a PCR-teszt, 19 500 forintnál többet egyetlen egészségügyi szolgáltató vagy laboratórium sem kérhet ezekért a tesztekért, függetlenül attól, hogy magán- vagy közellátást nyújt. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a tesztek túlnyomó többsége eddig is térítésmentes volt, és ez így is lesz a továbbiakban […]