Sopron.info.hu

Pár órára a huszárok világába csöppenhettünk Sopronban

  2018 márc 12 / #Cikkmix

Már a Liszt Központ épülete előtt huszáros hangulat és némi ólomszag várta a látogatókat vasárnap délután, hiszen lóháton üdvözölték az érkezőket a huszárok és a fémfaragók segítségével bárki kipróbálhatta hogyan kell ólomkatonát önteni, amit azután magával is vihetett az, aki készítette.   A HUSZÁRVÁGTA nevű rendezvény legfőbb partnere a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület volt, akik a ház előtt azt is megmutatták, hogyan mutatnak a nyeregben, de szívesen elkalauzoltak bárkit, aki kíváncsi volt arra, hogy hol van a helyi huszármúzeum. Az épület földszintjén a Líceumi Vívóegylet „csörgette a kardot”, akik ugyan nem a huszáros kardvívást művelik, hanem a mai vívótechnika alapján tartottak nyilvános edzést, azonban jó volt betekintést nyerni a vívás illetve a kardvívás rejtelmeibe. Az emeleten számtalan program várta a látogatókat, ahol lehetőség nyílt hetyke, kunkori vagy éppen harcsa formájú huszárbajuszt festeni magunknak, de készíteni lehetett papírból  huszárcsákót vagy éppen kardot is. Akik a fegyverek iránt érdeklődnek, azoknak Koszorús Ödön helytörténész magángyűjteményét tekinthették meg, melyek között voltak 1848-as bajonettek, szablyák és kardok is. A soproni Mézesház békebeli mézeskalácsokkal, csizmákkal, szívecskékkel és persze huszárokkal készült a napra – az ügyesebbek ki is próbálhatták, hogyan kell a cukormázzal díszíteni a „mézesbábokat”. A Petőfi AMI táncosai – a Figurás Banda zenei kísérete mellett […]


Könnyed, kötetlen és közvetlen közönségtalálkozót tartott a SATIVUS a Liszt Caféban

  2018 márc 09 / #Cikkmix

A térségünkben jól ismert Sativus –  akik a közelmúltban a Dal 2018 elődöntőjéig meneteltek és akiknek mindig örömmel mutatjuk be az aktuális videoklipjüket – péntek délután a Liszt Központ új kávézójában egy kötetlen közönségtalálkozó keretében meséltek a budapesti televíziós  “kalandjukról”, felelevenítve a műsorfolyamba való nevezés érdekes módját, majd a válogatón tapasztaltakat, de persze sok érdekességet elárultak arról is, hogy mi volt azokban az órákban, melyek a háttérben, a televíziókamerák kereszttüze nélkül zajlottak az öltözőben.  A nagyon közvetlen beszélgetésen Kóczán Bálint faggatta a srácokat, akik elárulták azt is, hogy a megmérettetés mezőnyéből kikkel alakult ki barátság, de kitértek arra is, hogy ki illetve kik voltak azok, akik kevésbé váltak szimpatikussá a számukra. A zsűrivel illetve a kritikáikkal kapcsolatban a Piszkos és Curta elmondta, hogy ők mindentől függetlenül büszkék arra, hogy saját dallal és saját hangszereléssel tudtak olyan eredményt elérni, amelyre sokan “csak” úgy voltak képesek, hogy direkt erre a célra írattak dalt maguknak és profi háttér állt mögöttük, így gyorsan túlléptek azon, hogy a zsűri mit és miért mondott. Természetesen nem feledkeztek meg arról a sok térségbeli emberről sem, akik a műsor során rájuk szavaztak vagy éppen csak szorítottak a sikerükért, nekik ezúttal is külön köszönetet mondtak. A jövőre tekintve elhangzott, […]


Két új fellépőt jelentettek be a TELEKOM VOLT 2018-as mezőnyéből!

  2018 márc 09 / #Cikkmix

Ahogy azt korábban ígérte a TELEKOM VOLT FESZTIVÁL szervezőcsapata, 2018. március 19-én újabb két fellépőt jelentettek be a nyári fesztivál eddig is nagyon színvonalas mezőnye mellé.  Az eddigi fellépők mellé érkezik  Redfoo és Clean Bandit is! Redfoo-…


Nemzetközi adatvédelmi konferencia Bécsben

  2018 márc 09 / #Cikkmix

2018. március 5-6-án nemzetközi adatvédelmi konferenciát tartottak Bécsben. Az „European Cities Conference: Dataprotection 2018” rendezvényen közép-európai városok szakértői az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének májusi hatályba lépése előtt az önkormányzatokat és a gazdaságot érintő adatvédelmi változásokat vitatták meg. Adatvédelmi konferencia Bécsben / © Regina Hügli “Adatok & demokrácia – A városok digitális kihívásai” volt a fő témája a Bécsi Városházán megrendezett European Cities Conference: Dataprotection 2018 adatvédelmi konferenciának, melyen több, mint 120 vendég vett részt. 2018. május 25-én lép hatályba az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR), mely teljesen új alapokra helyezi az adatvédelmet Európában. Ebből az alkalomból hívott meg Bécs az Eurocomm-PR külképviseleti irodahálózatának városaiból és az osztrák fővárosból szakértőket a nemzetközi konferenciára. “Az új általános adatvédelmi rendelettel Európa alapot teremtett arra, hogy az adatok jogellenes felhasználása komoly büntetést vonjon maga után. Ez nemcsak a magánéletünket védi, hanem Európa központi gazdasági szerepét is erősíti. Bécs, mint a “digitális humanizmus” központja támogatja az adatvédelem hatékony érvényesítését. Ezért alapvető érdekünk, hogy az itteni székhelyű NGO-t, a ‘none of your business’-t (noyb) támogassuk” – mondta Renate Brauner, Bécs pénzügyi, gazdasági és nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka.   Adatvédelmi konferencia Bécsben / © Regina Hügli   A kétnapos konferencián először bécsi szakértők tartottak […]


Mobiltelefonokat tulajdonított el a csomagszállítási központban egy magyar munkavállaló Ausztriában

  2018 márc 06 / #Cikkmix

A osztrák csomagszállítás neudörfli központjában 2017 októbere és 2018 márciusa között több “nyomkövetett” csomag is eltűnt, ezért belső vizsgálatot rendeltek el az elosztóközpontban. Az előzetes információk alapján összesen 15 csomagnak ve…