Sopron.info.hu

Kulturált tartalommal népszerűsítik a tudatos és minőségi sörfogyasztást

  2020 okt 29 / #Cikkmix

Ha a sörökről van szó, akkor az utca emberének általában csak két szó jut az eszébe, mégpedig a világos és a barna. Az évek során már hozzánk is elért a kézműves és egyéb különleges sörök világa, azonban még mindig gyerekes botladozással, és kisebb nagyobb kételyekkel haladunk a testesebb, komolyabb ízvilággal rendelkező italok megismerése felé. Ennek okáról, a belga sörök iránt érzett szeretetről, valamint egy itthon hódító útjára induló vállalkozásról beszélgettünk a Premium Beer Hungary megalkotóival, Mesterházy Ernővel és Ács Norbival. Mi pontosan a koncepció és ki állt vele elő? Ernő – Az én fejemből pattant ki a dolog, miután egyszer Belgiumban jártam és volt szerencsém kicsit körbe kóstolni jó pár ízletes sörkülönlegességet. Az út után, itthon is próbáltam olyan helyet keresni, aminek a fő profilja leginkább ezekre az italokra épül. Szombathelyen szerencsére meg is találtam, amit kerestem, hisz volt akkor egy Pink Panda Sörbirodalom nevű placc, ahol több százféle sört lehetett kóstolni, ide sokat is jártunk el haverokkal, csak sajnos idővel ez be is zárt. Utána, hogy azért egy másik platform mégis legyen, elkezdtem szervezni otthon, úgymond saját szórakoztatásra hasonló összejöveteleket, nyilván elsősorban a családnak és közeli barátoknak, haveroknak. Egyre jobban elkezdett érdekelni ez a terület és maga a kóstolás, […]


Szigorítanak hazánkban a maszkviselési szabályokon!

  2020 okt 29 / #Cikkmix

Az Operatív Törzs 2020.10.29-én elhangzott tájékoztatójában újabb fontos információk hangzottak el a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, amelyben kiderült az is, hogy hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok. Az eddig is érvényben lévő maszkviselési helyek mellett most új elem lesz az, hogy hétfőtől – 2020. november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu Mint az elhangzott a vendéglátóhelyeken illetve szórakozóhelyeken – ideértve például a sportrendezvények vendéglátó egységeit is – kötelező lesz a maszkviselés, kivétel az az időintervallum amikor éppen a vásárolt ételt vagy italt fogyasztjuk. A korábbiakban érvénybe léptetett rendelkezések amelyek a maszkviselésre vonatkoznak természetesen érvényben maradnak, így tehát például a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban, az egészségügyi intézményekben, sportrendezvényeken, egyéb rendezvényeken  továbbra is ugyanúgy viselni kell azokat, csak ezek most kibővítésre kerültek. Elhangzott , hogy a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések és a higiéniára vonatkozó szabályok szigorú betartása és az emelkedő fertőzésszámok miatt  további mintavételi helyek felállítása is megvalósításra kerül, így újabb  200 újabb mintavételi egységet hoznak létre. Elhangzott az is, hogy az Operatív Törzs szerint egy koronavíruson átesett személy 6 hónapig tekinthető védettnek az újrafertőződéssel szemben. A csütörtöki tájékoztatón a kitértek a napi adatokra is, amely szerint  2194 főnél mutattak ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt […]


Egy 52 éves német embercsempész robbantotta fel magát Vitnyédnél

  2020 okt 27 / #Cikkmix

Mint arról mi is beszámoltunk, 2020. október 26-án kora délután egy férfi maga ellen fordította fegyverét, és közben a nála lévő kézigránát is felrobbant, miután Győr-Moson-Sopron megyében a rendőrök intézkedés alá vonták. fotó: olvasó / köszönjük  A rendelkezésre álló adatok alapján egy magyar honosságú személygépkocsival közlekedett a férfi a 85-ös számú főúton Vitnyéd térségében Ausztria felé, amikor a rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján megállították. A gyanú szerint személyautója hátsó ülésén, valamint csomagtartójában öt illegális migránst szállított azzal a szándékkal, hogy segítséget nyújtson nekik a magyar-osztrák államhatár jogellenes átlépéséhez. A sofőr – miután a járőrök leintették – gépkocsijával megállt, majd az autóból kiszállva egy fegyvert és egy kézigránátot vett elő, és az út melletti füves terület irányába elszaladt. Ekkor a rendőrök követték, majd megállásra szólították fel. S miután ennek nem tett eleget, figyelmeztető lövést adtak le. A férfi ekkor maga ellen fordította fegyverét, és a kezében lévő kézigránát is felrobbant. Azonnal életét vesztette. A lövés és a detonáció során más nem sérült meg. Mint kiderült, a migránsokat szállító férfi egy 52 éves német állampolgár, aki nem ismeretlen az osztrák hatóságok előtt: Ausztriában szintén embercsempészés miatt van folyamatban vele szemben nyomozás. Az autóban utazó illegális migránsok közül kettőt […]


Menekülés közben lett öngyilkos az embercsempész Vitnyédnél

  2020 okt 26 / #Cikkmix

Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéden közelében, ahol egy férfi maga ellen fordította fegyverét és az a kézigránát is felrobbant, amelyet a másik kezében tartott. –  értesült a Telex. 

illusztráció / fotó: Leczov…


Kezdődik a téli időszámítás! Vasárnap óraátállítás!

  2020 okt 24 / #Cikkmix

Nem árulunk el nagy titkot azzal a megállapítással, miszerint az idő mindenki számára fontos, és bizony egész életünkben meghatározó szerepet tölt be. Az idő alapján éljük mindennapjainkat, mondhatni az köré építjük teljes életünket. A mai modern világban sokan az egyik legdrágább kincsnek tartják, és annak múlása lehet pozitív vagy éppen negatív hatással is az életünkre. A nyári és a téli időszámításról és annak okairól, hatásairól már bizonyára mindenki sokat olvasott, így most nem is részleteznénk a  konkrétumokat, de ha valakit behatóbban érdekel a téma, annak javasoljuk a világháló nyújtotta lehetőségeket, hiszen pár kattintás után könnyedén találhatunk erről számtalan infót, mint ahogy arról is, hogy 2021-től az Európai Unió tagállamai nagy valószínűséggel megszüntetik ezt az óratekergetést.  Illusztráció: cyberpress.hu   Ami azonban most a legfontosabb, az itt látható: 2020. október 25-én vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az időmérő eszközöket!    A régebbi ébresztőórák, karórák, faliórák vagy éppen a gépkocsikban lévő órák beállítása ilyenkor mindig manuálisan történik, így érdemes odafigyelni ezekre, nehogy kellemetlenség érjen minket ha ezt elmulasztjuk. A szuper karórák, a számítógépek, az okos telefonok és már az újabb televízió készülékek is önállóan képesek az óraállításra, de azért mindig érdemes azokat is ilyenkor kontrollálni, soha nem árt a biztonság.     […]