A sopronkövesdiek összefogásából lett keresztút az Agghegyen
Aki ismeri a sopronkövesdi Szent László-kápolnát, az tudja, hogy elvarázsolt hely. A falu fölé magasodó Agghegyen, a szőlőskertek között megbúvó mesebeli építmény közelében most keresztutat építettek.
Soproni erdőlátogatók figyelem! Terelővadászatot tartanak január 10-én!
A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. felhívása szerint terelővadászatot tartanak a Récényi út- Várhely – Brennbergi-völgy – Görbehalom – Brennbergbánya – Muck által határolt területen. Azt kérik …
A januári hétvégéken újra oltási akció lesz Sopronban is
Januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombatonként lehetőség lesz időpontfoglalás nélkül oltást kérni hét Győr-Moson-Sopron megyei helyszínen. A győri, mosonmagyaróvári, soproni, csornai és kapuvári …
Új lakókat keres a Winkler-díjas ikonikus lővéreki villa
Felbukkant az ingatlanpiacon az a rangos városszépítői elismerést begyűjtött lővéreki villa, mely az elmúlt években teljes rekonstrukciós felújításon esett át. A Lajta közben 1908-ban épült …
Késsel fenyegetőzve próbált pénzhez jutni
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletével gyanúsítják a nyomozók a 34 éves férfit.