Sopron.info.hu

Orbán: miután már érkezett vakcina, a védekezés átadta a helyét a gazdaság újraindításának

  2021 febr 05 / #Cikkmix

Fordulóponthoz érkezett a koronavírus-járvány: eddig “a vírus támadott, mi pedig védekeztünk”, most viszont “mi támadunk, a vírus pedig védekezik” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Illusztráció / cyberpress.hu archívum Az új koronavírus-adatokról a kormányfő kifejtette: az új fertőzöttek száma 1576, meghalt 98, javarészt idős és krónikus betegségben szenvedő magyar, kórházban 3638 koronavírus-megbetegedett fekszik, lélegeztetőgépen pedig 302-en vannak. Az elmúlt három-négy nap adatai alapján a miniszterelnök rámutatott: a helyzet javulása megállt, stagnálás, némi romlás látszik. Ugyanakkor azok száma, akik már legalább egy oltást kaptak, péntek hajnalban 264 530 volt, akik pedig már a második dózist is megkapták, mintegy 92 ezren vannak – ismertette. Orbán Viktor arról is beszélt, ha minden a tervek szerint halad, március elejére elérhető, hogy a legalább egyszer beoltottak és a fertőzésen már átesettek száma meghaladja az egymilliót. Március 15-ére pedig minden 60 év fölöttit, aki regisztrált, nagy valószínűséggel beoltanak – közölte, hozzátéve, hogy így április elejére már megközelítőleg kétmillióan lesznek beoltva. Sőt – folytatta -, ha a kínai vakcinát is használni tudják, akkor április elején a beoltottak és a hat hónapnál nem régebben megfertőződöttek együttes száma meghaladja a kétmilliót. Ezek az adatok “a nagy valószínűséggel bekövetkező” vakcinaszállítmányokra épülnek – […]

Két ütemben valósulhat meg a nyitás márciustól

  2021 febr 05 / #hírek

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt a kormány legfrissebb döntéseiről. Március közepétől két ütemben várható nyitás, ha addig minden szabályt betart mindenki. Február 1-je és május 3…

Online követhető a kerékpáros forgalomszámláló adatállománya

  2021 febr 05 / #Cikkmix

Jelentős idegenforgalmi beruházások valósulnak meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben, ennek egyik eredményeképp a kormányzati Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében komplex kerékpárosbarát infrastruktúkat is…

Sikeresen lezajlott a „Kereskedj okosan” Egyetemfoglaló verseny a Soproni Közgázon

  2021 febr 05 / #hírek

Nagy érdeklődés mellett, 23 csapat részvételével rendezte meg a középiskolásoknak szóló gazdasági témájú vetélkedőjét a Soproni Közgáz, most rendhagyó körülmények között. 23 csapat 71 versenyzője mérte össze tudását az EcoSim Oktatási Szimulációk szoftverének segítségével, egy-egy virtuális boltot vezetve. Közülük a legsikeresebben a Vas Megyei Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum, „Nyerő Páros” csapata […]