Sopron.info.hu

a(az) kultúra kategória archívuma

Mese is lehetne: Internetes könyvbemutató a sop...

Mese is lehetne címmel könyvet írt a soproni női kosárlabdacsapat elmúlt 25 évéről Török Zoltán ügyvezető igazgató, a kötetet az interneten mutatják be csütörtökön. Török Zoltán / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum A több mint 300 oldalas kiadvány április első felében kerül a boltokba, a klub honlapja szerint a munkatársak is csak a közös karácsonyi vacsorán hallottak először a készülő műről. A szerző az előszóban így vall könyvéről: “Ma, amikor e sorokat írom, célom e visszaemlékezéssel az, hogy a pályán elért eredmények mögé láttassak és megörökíthessem mindazt, ami számomra abból a huszonöt évből megmaradt: emberek, akik alakították a sorsomat, történések, melyek ilyen vagy olyan módon, de meghatározták a karrierem. Végül, de nem utolsósorban érzések, amik a lelkemben kavarogtak, miközben megéltem ezt az időszakot, munkásságom legfontosabb pillanatait. (…) Az események papírra vetése során nem ragaszkodtam a kronológiához, nem böngésztem az internetet, és nem kutattam a fiókjaimban. Volt, aki azt javasolta, csak meséljem el, kérjek meg rá hozzáértőt, írja meg ő. De én pontosan azt akartam kiírni magamból, amit az elmém őriz. A saját szavaimmal.” Török Zoltán 25 éve irányítja a jelenleg Sopron Basket néven működő egyesületet, amely ezalatt – egyedüli magyar csapatként – 2018-ban ezüstérmet nyert az Euroligában, kétszer pedig […]

további részletek

Sopron korábbi polgármestereinek életútjairól í...

Míg a legtöbb magyar város élén bíró állott, Sopron azon kevés hazai városunk közé tartozott, amelynek az élén a kései középkortól, valószínűsíthetően az osztrák városok mintájára polgármesternek hívták az első számú városvezetőt – írja ismertetőjében a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára a Sopron élén Sopron város polgármesterei címmel megjelent könyvről. Forrás: mnl.gov.hu Dominkovits Péter és D. Szakács Anita szerzők és a levéltár kiadványa azt a felmerült igényt szolgálja ki, hogy a polgármesterek jegyzéke mellett megismerhetőek legyenek az adatok mellett az életutak is. Hummel Kristóftól Lackner Kristófig (1552–1631) tartó korszakot dolgozza fel az alkotás, azokat a személyeket, akik személyükben, állásfoglalásaikban, cselekedeteikben szimbolizálhatták a választójoggal bíró polgárok közösségét. “Amennyiben a mai helyi születésű, helyben szocializálódott soproni városlakóval egy újságíró interjút készítene, az interjú alanya minden bizonnyal a vizsgált korszakból egy polgármestert ma is említeni tudna. Ő a késő reneszánsz, humanizmus idejének ikonikus városvezetője, Lackner Kristóf lenne, akinek nevéhez a köztudatban Sopron aranykora fűződik. Nevét ma is intézmény és utca viseli. Ennek a kis kiadványnak a létrejöttét az a szándék is vezette, hogy ez a helyzet némileg megváltozhasson és a város lakói, tanárai, tanuló ifjúsága, valamint a városuk múltja iránt érdeklődő polgárok többet tudhassanak meg azokról az emberekről, akik részben Lackner kortársai voltak, így […]

további részletek

2021-re halasztják a Turandot bemutatóját a Sze...

A jegyek beválthatók a következő évi időpontokra. Giacomo Puccini Turandot című operájának 2020. július 8-i premierjét és az idei nyárra tervezett összes további előadását 2021 nyarára tolják el a szervezők. A koronavírus megfékezésére irányuló intézkedéseket és rendelkezéseket követve az Arenaria Kft. ügyvezetése úgy döntött, hogy Puccini Turandot című operájának 2020 nyarára tervezett premierjét egy évvel […]

további részletek

Lemondták szinte az ÖSSZES nagyobb nyári kultur...

Burgenland tartomány és ezzel együtt Sopron környéke is óriási mértékben profitál abból a rengeteg kulturális rendezvényből, melyek minden évben tízezreket vonzanak a térségbe. A Burgenlandi Kultúrnyár a környék egyik legnagyobb vonzereje, melyet az idei koronavírus járvány teljes mértékben tönkretett. A Kulturbetriebe Burgenland ugyanis úgy döntött,

The post Lemondták szinte az ÖSSZES nagyobb nyári kulturális rendezvényt Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

további részletek

Otthonunkba jön az Esterházy-kastély minden cso...

Esterházy-kastély: Elindultak a körpanorámás virtuális kastélytúrák, online tárlatvezetés is lesz. A jelenlegi vészhelyzetben sem kell lemondanunk az Esterházy-kastély látványáról, melynek csodaszép múzeumi tereiben körpanorámás virtuális sétákat tehetünk. Éljék át a csodát, amit a barokk-rokokó kastélyegyüttes kínál, a legek kastélyaként, barangoljanak online a fertődi Esterházy-kastélyban! Nézzenek be mindennap virtuálisan – most egy ideig az interneten – […]

további részletek

Megjelent a soproni Pair o’ Dice zenekar legúja...

A már 7 éves soproni zenekar nem tétlenkedik az idén sem, hiszen aktívak a srácok.  A közelmúltban készült el az “EMLÉK” című  legújabb dalukhoz készült  videoklip, amelynek  témája egy személyes rossz emléket boncolgat, amiről  a zenekar frontembere Szokodi Zoltán beszélt bővebben. . . ” Körülbelül 15-20 évvel ezelőtt történhetett, betegen feküdtem otthon és drága anyukám ápolt egész éjjel. Tudjátok, hideg borogatás, ezer takaró, anya simiz, énekel, meg minden ilyesmi, amit egy 40 fokos lázzal otthon fekvő gyerek teste megkíván.  Lázálmok gyötörtek, amiket sosem fogok tudni elfelejteni. Mondjuk ezzel még meg is tudnék barátkozni, de sajnos azóta nem tudok úgy elaludni, hogy csend van körülöttem, valaminek szólnia kell, különben újra és újra ott találom magam. “ A zenekar a sok elmaradt koncert idejét most lemezírással tölti és a terveik szerint télen vagy a jövő év kora tavaszán már napvilágot is fog látni! A legújabb “Emlék” című számunkban is megfigyelhető, hogy kicsit a keményebb vonal felé vesszük az irányt a fiúk,  ami nagy valószínűséggel az új nagylemez egészére is jellemző lesz!- tudtuk meg a “titkot” a srácoktól. . Pair o’ Dice – Emlék (Official Music Video) 2020 Koncertszervezés: Pohl Dávid / +36 70 941 9312 / pohl.david93@gmail.com Pair o’ Dice – Emlék […]

további részletek

Történet a múlt századból: soproni cukrász jele...

A kereskedők közti nézeteltérések rendezésére már több, mint száz évvel ezelőtt is bevett módszer volt a felügyeleti szervnél való bemószerolás. Ez derül kis a Soproni Kalendáriumból átemelt történeti feljegyzésből, ahol az egyik soproni vállalkozó a k…

további részletek

Road Movie nappal indul a Telekom VOLT Fesztivál

Ákos és Rúzsa Magdi nyitja a VOLTot. Június 30-án Road Movie sorozat első, élő koncertprogramjával indul a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. A délután 5-kor kezdődő programban egész estés koncertet ad Ákos, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Kelemen Kabátban, házigazdaként pedig a Moby Dick és a VOLT rezidensének számító Dj Jokó lép színpadra. A Road Movie […]

további részletek

Lenny Kravitz és Marshmello is jöna VOLTra

Tízezer fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál. A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud. Idén először jelentős kedvezménnyel diákbérlet is vásárolható, több kemping lesz, amelyek részeként a VOLT VILLAGE fullos szolgáltatásokat ígér, az early bird jegyakcióban pedig minden megvásrolt bérlet után egy fát ültet […]

további részletek

Szavazz a VOLT-ra!

2015-ben már sikerült! Győzzön idén is a VOLT!

2015-ben a VOLT Fesztivál lett a legjobb közepes méretű zenei rendezvény a kontinensen, és ezúttal is bekerült a jelöltek közé az European Festival Awards, Best Medium-Sized Festival kategóriájába!
Itt tu…

további részletek

A Városházán mutatták be Vörös Ákos “Becsülette...

A város polgármesteri hivatalának Dísztermében került bemutatásra szombaton  Vörös Ákos „Becsülettel a hazáért” – Szántó Róbert főhadnagy és vértanú társai emlékének – című kötete, amely az 1919-es Tanácsköztársaság soproni és Sopron környéki áldozatainak állít emléket. Vörös Ákos szerző a megjelent kötettel / fotó: Leczovics Zsolt A teltházas könyvbemutatón a szerző köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, aki bevezetőjében kiemelte, hogy az emlékezés és az emlékeztetés minden esetben a történelem egy olyan kapcsolódó eseménye, amelyekből a fontos hogy a tanuljunk és leszűrjük a konzekvenciákat annak érdekében, hogy az esetleges jövőbeni hasonló eseményeket megelőzhessük. A könyv, amely Szántó Róbert főhadnagy  és vértanú társainak állít emléket –  akik a Tanácsköztársaság áldozatai voltak – igyekszik méltó módon emlékeztetni arra, hogy a hősök mindig köztünk éltek és élnek és akik életáldozatukkal  fizettek azokért az eszmékért, amelyek ma már szinte természetesnek tűnnek számunkra. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt A könyvbemutatón Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok és Dr. Ifj. Sarkady Sándor, a Soproni Egyetem tudományos kutatója – aki mint lektor is részt vett a kötet munkálataiban – emlékeztetett és hívta fel a figyelmet azokra a ” fekete tintával  jegyzett történelmi időkre”,  amelyek 100 évvel ezelőtt vésődtek be hazánk történelmébe és amelyek során Sopron is […]

további részletek

Csinibaba a Jereván lakótelepen

Augusztus 24-én, szombaton 20 órakor szabadtéri mozielőadásra várják az érdeklődőket a Jereván lakótelep szolgáltatóháza belső udvarán. A jó hangulatú nyáresti program során a Csinibaba filmet nézheti meg a közönség. Ezt a két héttel ezelőtti RETRO-Sopron vetítésekor tartott közönségszavazás alapján választotta ki a szervező, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata – mondta el Tóth Éva, önkormányzati képviselő, […]

további részletek