A 9. percben egy bal oldali szögletet követően vezetést szerzett a hazai csapat. A jól érkező Győrvári az elmélázó védők között csúsztatott a kapuba. 1–0. A 18. percben Szilágyi vezette a labdát, majd harminc méterről kilőtte a bal felső sarkot. 2–0.
A 47. percben egy visszapasszolt labdát Németh B. a saját 16-osán belül Németh J.-be lőtte és a lepattanót a hazai csatár a hálóba gurította. 3–0. A 62. percben egy hazai kontratámadás végén Szalai T. csúsztatott a bal alsó sarokba. 4–0.
Öt perccel a vége előtt Böcskör bal oldali, lapos beadását Mozsolits ,átlépte és az érkező Németh D. az üres kapuba passzolt. 4–1. ,A hazai csapat kihasználta a soproniak súlyos hibáit, míg a vendégek minden adódó lehetőségüket elhibázták.
Jók: az egész csapat, ill. Geeb.
Balhási István: – A sági szüreti napokon csapatunk is jót mulatott.
Mozsolits Jenő: – Az igaz, hogy a labdarúgás csapatjáték, de a közösség iránt akkor is egyéni felelősséggel tartozunk.
Celldömölk – SVSE-GYSEV 4-1 (2-0)
Celldömölk, 200 néző. V.: Keszei.
Gsz.: Győrvári, Szilágyi, Németh J., Szalai T., ill. Németh D.
Celldömölk: Tóth A. – Sallér, Győrvári, Horváth Á., Szalai T., Németh J. (Présing), Szilágyi, Szabó A., Györkös, Szalai K. (Fehér), Kocsis (Hanzl).
Edző: Balhási István.
SVSE-GySEV: Fentős – Pinezits, Riedinger, Németh B. (Vörös), Deák (Jókuti), Geeb, Párkányi, Böcskör, Varga Z. (Varga Á.), Mozsolits, Németh D.
Edző: Mozsolits Jenő és Katona Sándor.
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mutatjuk, meddig érdemes várni a kocsimosással 🫧🧼🚘
- Minden értékét elvitték 😱😫
- Igazi városi búvóhely 🩷
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- “Emlékszem sopronban…”❤️🤍💚#tisza #tiszapart #viral #magyarorszag #aradjon
- Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a TISZA-ra! #tiszapart #aradatisza #rendszervaltas #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
