Csak a szurkolók segítségével sikerülhet
Hosszú idő után szombaton újra izgalmasnak ígérkező férfi mérkőzést láthat a soproni közönség. Az a Kecskemét látogat csapatunkhoz, amely ugyanúgy 7 győzelemmel és 5 vereséggel áll, mint mi. A cél természetesen a hazai veretlenség megőrzése.
– Nagyon nehéz lesz – vág bele rögtön a közepébe edzőnk, Meszlényi Róbert. – A kecskemétiek játékoskeretük erőssége alapján szerintem ott vannak az első négy-öt csapat között, e tekintetben egyértelműen erősebbek nálunk.
Ezzel együtt a bajnokság eddigi szakaszábam hazai pályán már vertünk meg ilyen csapatokat, most is ez a célunk.
És hogy ez hogyan sikerülhet?
– Ahogyan eddigi meccseinken rengeteget köszönhettünk a szurkolóinknak, bízom benne, hogy most, s az idei évben is mellettünk állnak, segítenek a csapatnak. Az eddigi nagy hazai meccseken is nagyon sokat segített buzdításuk játékosainknak, s azt mondom, most is csak a szurkolók segítségével sikerülhet megverni a Kecskemét csapatát.
Meszlényi Róbert hozzátette, ellenfelünknél négy remek idegenlégiós – Ross, Marciulionis, Dale és Johnson – szerepel, valamint négy jelenlegi, vagy korábbi, és mindenképpen válogatott szintű magyar kosaras – Wittmann, Dénes, Tóth Norbert és Bencze. Edzőnk azt fejtegette: a Kecskemét tele van rutinos, tapasztalt kosárlabdázókkal, akik a szezon során már bizonyították, hogy idegenben sem ijednek meg a saját árnyékuktól, s képesek vendégként is nyerni. Sztojan Ivkovics együttese ellen csak csapatként kosárlabdázva lehet esély nyerni, azzal az egyénieskedéssel, amit időnként Nyíregyházán mutatott be a csapat az utolsó bajnokin – nincs.
Szakvezetőnk bízik benne, hogy az elmúlt napok edzésein sikerült javítani azokon a hibákon, amelyek részben persze a kihagyás, részben két amerikai játékosunk kései visszatérése miatt mutatkoztak meg a Körmend elleni, igen hasznos edzőmeccsen. Nagyon reméli, a holnap esti meccs lefújása után is megőrzi hazai veretlenségét csapatunk.
sakc.hu