Sopron.info.hu

Csúcsmeccs előtt

  2010 jan 29 / #sport

Nagy rangadó, az évad egyik legfontosabb, s talán a legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés következik csapatunk, a Soproni KC számára. A listavezető, veretlen Zalaegerszeg lártogat hozzánk. Ügyvezetőnkkel, Bokor Ákossal az előkészületekről beszélgettünk.

– Úgy gondoljuk, a múltkori tévés meccsen a közvetítés ellenére nem lehetett probléma a nézőszámmal, úgy tűnt telt ház volt, remek hangulat. Volt-e mégis valami hiányérzeted?

Természetesen, hiszen úgy nyert a Szolnok – akiknek külön gratulálok, hiszen -16 pontról álltak fel-, hogy mi gyengébben játszottunk a mérkőzés második felében. Persze nem lehet elvárni sem Brookstól, sem Richardsontól hogy mindig extrán teljesítsen, de eddig elkényeztettek minket, így azonnal feltűnik, ha önmagukhoz képest gyengébben “muzsikálnak”. Márpedig a végjátékban néhány rossz döntést hoztak – hasonlóan a játékvezetőkhöz – és ez a vereséghez vezetett, mert a Szolnok sokkal jobb és stabilabb csapat ahhoz, hogy ilyen hibák beleférjenek.

– A szombati mérkőzés iránt – egyébként érthető módon – nyilván nem csak Sopronból, Zalaegerszegről is nagy az érdeklődés. Mennyi vendég drukkerre számítasz, várható-e esetleg újabb nézőcsúcs?

Közel 200 zalaegerszegi szurkolóval számolunk, szerintem is közel leszünk a nézőcsúcshoz. Remélem nem kell kitennünk a “MEGTELT” táblát.

– Lehet-e elővételben jegyet vásárolni, vagy csak a meccs előtt pénztáraknál?

A ZTE vezetőkkel úgy állapodtunk meg, hogy náluk elővételben lehet vásárolni a vendégszektorra érvényes belépőket. Sopronban már nem lesz lehetőségük jegyet venni, ne is kelljenek útra vagy csak úgy, hogy “álruhában” a soproniak közé ülnek, ami rejt magában némi veszélyt. Itt jegyzem meg, hogy néhány esetben a vendégek diszkriminációnak érezték, hogy nincs kedvezményes (diák,nyugdíjas) jegy illetve a magasabb jegyárakat. Természetesen mindenkinek joga van kedvezményes jegyet venni, de azzal nem ülhetnek a kiemelt szektorba.

Általában a kiemelt mérkőzéseken olyan biztonsági erőkkel dolgozunk, amelyet csak ilyen helyárakkal tudunk finanszírozni, ezt meg kell értenie minden kedves vendégünknek. Így is igyekszünk mindent megtenni, hogy az érkező vendégeink elégedetten távozzanak, de a különböző előírásokat (tűzvédelmi-, katasztrófavédelmi-, biztonsági-, rendőrségi) be kell tartanunk, tartatnunk. Az utóbbi mérkőzésekre például mobil egészségügyi helyiségeket béreltünk, mivel az Aréna felépítése olyan, hogy a vendégszektor közelében nincsenek vizesblokkok. A szombati mérkőzésen a vendégszektorban külön büfé is lesz

– A szokatlan, 15.45-ös kezdés miatt mikor nyitnak a pénztárok?

A szokásos módon egy órával a felnőtt mérkőzés előtt, 14.45-től kezdődik a beléptetés.

– A bérletesekkel mi a helyzet, van-e valami javaslatod a számukra?

A bérleteseink tudják, hogy ilyen esetekben érdemes korábban kijönni, hogy a félreértéseket, vitákat elkerüljék. A jövő évtől már jelölni szeretnénk pl matricával a bérletes helyeket, de idén ez még nem működik és mi csak a VIP, a szponzori szektort ellenőrizzük.

– Milyen erőkkel lesznek jelen a meccsen a biztonsági erők?

A mérkőzés rendőrségi besorolása normál, a zalaegerszegiekkel eddig nagyon jó volt a kapcsolatunk. Ettől függetlenül közel 30 biztonsági ember lesz a csarnokban és a közterületen is megerősített rendőri erők biztosítják a kultúrált kikapcsolódást.

– Mit remélsz, mivel lennél elégedett?

Egy jó mérkőzésen, jó hangulatú győzelmet remélek. Valakiknek egyszer meg kell állítani a “Göcsej express-et”, miért ne mi lehetnénk azok a valakik ?!

sakc.hu