Deutschland, Deutschland, über Ungarn…

1989. augusztus 19-től a vasfüggöny teljes felszámolásáig állta meg a helyét a címben idézett, akkori német „mondóka”. Azóta szabad az átkelés, de egy a miénk marad: az elsőknek járó örök, olajfaág.

A személyes részvétel egy-egy eseményen erősen befolyásolhatja annak megítélését, úgy fontosság, mint tartalma tekintetében. Ha az ember maga hallja, látja a tényeket, és nem úgy magyarázzák el neki, hogy mit lásson. Erre a minél sűrűbb személyes „találkozásra” lenne szűkség ahhoz, hogy felnyíljon a szemünk.

A hazai sajtó, úgymond agyonhallgatta és hallgatja a 19-i, soproni határáttörési-megemlékezést, holott sok tanulsággal szolgált, és sok értékes gondolatot hordozott magában. Ilyen volt például az, hogy több fontos programját felrúgva eljött Angela Merkel, aki olyat mutatott a magyar nagyérdeműnek, amit még soha nem látott: helyenként szellemes, de fontos mondanivalóval rendelkező beszédet, egy friss, művelt, de nem görcsös, önállóan gondolkozó politikus, ember képét.

Kínosan nagy volt a kontraszt a hazai „felhozatal” után, pláne, hogy Szájer József a várakozásoknak megfelelően két mondatot szentelt az ügynek, és utána rátért a kormány támadásának, amit finoman szólva is csekély tetszésnyilvánítás, helyenként pedig a teljes csend fogadott. Beszéde közben egyszer zengett vastaps: fel is nézett a papírból, és rögtön rájött miért: megjött „Angie”.

Merkel kancellár olyat mondott, ami sokaknak megkondított valamit a fejében, szerencsére: megköszönte a magyaroknak a bátorságot, hogy szembeszálltak a „rendszerrel”, és kiállt az egyik rab a másik szabadulásáért… Talán rögtön el sem jutott a tudatalattin túl, hogy mit jelent ez: egy megtaposott népnek, aki cserébe mindig tartotta a hátát, megköszöntek valamit. Márpedig ilyen nem történt még velünk. Köszönjük a német hölgynek!

Sólyom László hozta a „papírformát” és intelligens, szókimondó beszédet tartott. Hatalmas elismerésre tett szert azzal, hogy a politikát általában uraló hallgatást keményen megtörve, foglalkozott a romániai falurombolásokkal és a barbár szlovák nyelvtörvénnyel is.

De ez a bizonyos nap személyesen is sok új tapasztalatot tartogatott számomra. Ha az ember egy bizonyos minőségű társaságban van, átértékelődnek értelmek és érzelmek.

A minap is ilyen társaságban volt szerencsém lenni. Ha az ember von Zeppelin gróffal, Wolfganag Wagnerrel, Kozma páterrel, Tőkés Lászlóval és Habsburg Györggyel beszélget, közvetlenül, akkor másként elevenednek meg az idézett urak, mint a plakátokon, könyvekben, tévéképernyőkön. Ilyenkor az ember lelkét átjárja valami, ahogyan könnyedén cseveg a léghajók urának, vagy éppen az utolsó magyar királynak leszármazottjával…

Ilyen felkavaró élményben lehetett részük azoknak a németeknek és magyaroknak is, akik 20 éve áttörték a hallgatás és elnyomás falát. A felkavart értelemben és érzelemben új ízt kapott az a szó, hogy „szabadság”. Adja nekünk a Jóisten, hogy minél többen érezzenek ugyanígy, mert az állóvízben csak a poshadásnak van helye, és Magyarországnak illene már végre újra nagy folyóvá lennie.

http://archiregnum.blog.hu/