Sopron.info.hu

Döntetlen a megyei rangadón

  2007 szept 01 / #sport

Döntetlen a megyei rangadónDétári Lajos értékelése honlapunknak, a mérkőzés után: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, és már az elején vezetést tudtunk szerezni, óriási pozitívum, hogy az első félidőben bátran mertünk játszani, és mi irányítottuk a játékot. Sajnos a szünetben két kényszerű cserét végre kellett hajtanunk, ami nem volt betervezve, ezáltal át kellett szerveznünk a csapatot, és emiatt a második félidőben már nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, mint az első játékrészben, ráadásul egy-két játékosom elfáradt. Összességében azt mondom jó mérkőzés volt, fejlődik a csapat, sőt mi uraltuk a játékot. Lehetett érezni, aki elkísérte a csapatot, a soproni szurkolók, végig kitartottak a csapat mellett, mert látták hajtunk, jól játszunk, és voltak lehetőségeink.

 Győri ETO – FC Sopron 1-1 (1-1) Győr, 3000 néző v.: Berger

Győr: Stevanovic – Müller (Böőr a szünetben), Stark, Supic, Varga R. – Nikolov, Bank (Völgyi 82.), Urban (Brnovic 71.), Józsi – Bajzát, Bogdanovic

Sopron: Varga Z. – Reinhardt, Sifter, Fehér Z. – Hullám (Birtalan 75.), Farkas A., Csontos, Dancs (Freud a szünetben), Gyömbér (Ködöböcz a szünetben) – Belic, Tchana

gól: Fehér Z. (30., öngól), illetve Hullám (9.)

sárga lap: Brnovic (81.), illetve Gyömbér (32.), Farkas A. (41.), Tchana (73.), Hullám (75.), Fehér Z. (83.), Birtalan (87.)