Április 16-án, csütörtökön a SMAFC-NYME serdülő kosárlabdacsapata Pécsett játszotta az országos döntőbe jutásért vívandó páros mérkőzés első összecsapását. A meccset 65:57-re a MIZO Pécs 2010 játékosai nyerték, ám végül az április 19-i, második megmérettetésnek köszönhetően (66:57 – a kék-fehérek javára) a soproni lányok jutottak a döntőbe!
Pécsett az első öt perc mindkét oldalon az idegeskedésről szólt (5:5). Aztán a hazaiak az egy korosztállyal idősebbeknél használt, letámadó zónával okoztak zavart a kék mezben játszó soproniaknál. Palkovits Tamás edző sajnos hiába próbálta elmagyarázni a versenybíróságnál, hogy a folyamatos kettőzés nem besegítés, és ebben a korosztályban ez a védekezés még nem megengedett, a SMAFC-os lányok – mind a négy negyed alatt – kénytelenek voltak a furcsa körülményekhez alkalmazkodni.
(Igaz, közben előkerült a szabálykönyv is, majd a mérkőzést követően az egyik játékvezető elismerte, hogy a soproni edzőnek volt igaza…) A második negyedben újra szorosabb lett a mérkőzés, de aztán Szmolka és Molitor hárompontosával tovább nőtt a hazaiak előnye.
A félidőben már tetemes 14 pont különbség volt a két csapat között, a Pécs javára. A harmadik negyed első két perce a soproniak hibáival kezdődött, így már 47:27-et mutatott az eredményjelző tábla. Ám az időkérés jókor jött, a következő hat percet 12:2-re nyerték meg a SMAFC-os lányok. A negyed végjátékából ugyan a Pécs került ki jobban, de ebben a sípmesterek tevékenysége is nagyban közrejátszott.
Az utolsó negyedet óriási lelkesedéssel kezdték a kék-fehérek, és a Sopronból érkezett ötfős szurkolótábor is túlharsogta a mintegy félszáz hazai drukkert. Két perccel a mérkőzés vége előtt már csak 5 pont volt a különbség, és ekkor támadásban is sziporkáztak a soproni lányok. Mikor már úgy tűnt, hogy akár a győzelemre is megvan az esélyük – de legalább is egy teljesen nyílt végjátékra -, a játékvezetők átvették a főszerepet a kosarasoktól.
Sajnálatos, de az utolsó másfél perc eseményeihez már nem sok közük volt a játékosoknak, hacsak annyi nem, hogy a pécsiek mennyi büntetőt értékesítettek a számukra ajándékozottakból.
MIZO Pécs 2010 PVSK – SMAFC-NYME 65:57 (20:12, 21:15, 15:13, 9:17)
Pécs, 50 néző V.: Domokos L., Molnár A.
Pécs: Molitor D. 15/3, Sánta P. 14, Raus V. 13, Mellár R. 8, Szmolka N. 6/3, Adamik R. 5, Nagy D. 4, Szűcs R., Varga A., Hartmann V., Ambrus P.
SMAFC: Préger L. 16, Cserpes F. 14, Böcskei N. 12, Uzsoki P. 6, Kisréti B. 5/3, Kálmán E. 4, Szeder D., Takács E., Major K., Lantos M., Kálmán P., Locsmándi L.
***
Szép számmal gyülekeztek a nézők április 19-én, vasárnap a soproni Krasznai Ferenc Sportcsarnokban a SMAFC-NYME – MIZO Pécs serdülő mérkőzés előtt, melynek tétje a döntőbejutás volt. Hazai oldalon a szülők, rokonok mellett a felnőtt mérkőzéseken is megszokott “B” közép, valamint a különböző korosztályú kosarasok (élükön a felnőttekkel) szurkoltak. Ám Pécsről is érkezett három autónyi lelkes szurkoló, igaz, hangjuk csak azokban a ritka pillanatokban hallatszott, amikor a hazaiak csendben voltak.
A már Pécsett is megszokott ideges hangulatban kezdődött a mérkőzés – nem is csoda, hiszen hatalmas volt a tét -, a negyedik percig mindkét csapat csak egy-egy kosarat tudott dobni. Aztán az 5. perctől felgyorsultak az események. Először a soproni lányok húztak el 11:7-re, majd a vendégek jöttek fel egy pontra. Külön öröm, hogy Németh Enikő – sérülését követően – vállalta a játékot, és ez nagy segítség volt csapattársainak. A második negyed Böcskei Niki pontjaival kezdődött (17:14), de aztán öt perc rövidzárlat következett a soproniaknál, több eladott labdával, és rossz helyzetből elvállalt dobással. Így nem is lehetett más az eredmény, mint pécsi vezetés (21:31).
A negyed végén azonban Kálmán hárompontosa, és Böcskei középtávoli dobása “látótávolságon” belülre hozta az eredményt. Igaz, összesítésben így is 13 pont volt a pécsiek előnye a félidőben. A harmadik negyedet úgy kezdték a SMAFC-os lányok, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Pontos védekezéssel, és abból indított látványos lerohanásokkal. Hiába volt vendégoldalról a gyors időkérés, már a második percben utolérték ellenfelüket, sőt az ötödik percben tízpontos volt az előnyük! (41:31)
Ekkor azonban Sánta Petra vezetésével feltámadtak a baranyaiak, és a negyed végére 4 pontosra csökkentették hátrányukat. A 35. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban két perc alatt Préger, Böcskei és Cserpes eredményességének köszönhetően újra döntetlen volt a két mérkőzés összesítése (61:53). Ám a vendégeknél újra villant Sánta Petra, míg a soproniak büntetőket hibáztak. A vendégek már az idővel játszottak – tehették, mert a zárónegyed 7. percéig nem volt faultjuk. Harmincegy másodperccel a találkozó vége előtt 63:57 volt az eredmény, és a Pécs támadhatott.
Természetesen kijátszották a támadóidőt, de Hartmann középtávoli dobása lecsorgott a gyűrűről. Óriási harc dúlt a lepattanóért, a SMAFC-os lányok megszerezték a labdát, és már indultak is… Azaz csak indultak volna, mert a játékvezetők belefütyültek, mivel a soproniak játékosa, Kálmán Enikő a földön maradt a lepattanóharc után. Így újabb három értékes másodperc ment el. Már csak 5 másodperc volt hátra, és a kék-fehéreknek a saját térfelükről kellett jönniük. Hosszú átadás Préger Laurának, őt azonban hárman vették körül.
Egy passz Böcskei Nikinek, aki dobott, és a dudaszó pillanatában a gyűrűben landolt a labda! Meglett a hőn áhított KILENC PONT! És a Krasznai-csarnokban kezdetét vette a megérdemelt ünneplés, amely mindkét csapatnak kijárt, igaz, ennek ott és akkor csak a soproni kosarasok tudtak örülni.
SMAFC-NYME – MIZO Pécs 2010 PVSK 66:57 (13:12, 13:19, 23:14, 17:12)
Sopron, 300 néző V.: Dr . Magyari T., Németh A.
SMAFC: Böcskei N. 18/3, Préger L. 17, Cserpes F. 13, Németh E. 6, Kálmán E. 5/3, Szeder D. 4, Kisréti B. 2, Uzsoki P. 1, Takács E., Major K., Locsmándi L., Lantos M.
Pécs: Sánta P. 18/3, Mellár R. 17, Hartmann V. 7/3, Raus V. 6, Adamik R. 2, Nagy D. 2, Szűcs R. 2, Varga A. 1, Szmolka 1, Nagy B.
- 🪖 A Soproni SZC Vas-és Villamosipari Technikum tanulói a Honvéd Kadét Program keretében tettek élményekkel teli làtogat…
- 🎸 Ki ne ismerné azt a bizonyos, nagybetűs DELTA ÉLETÉRZÉST? 😎 Aki már átélte, tudja miről beszélünk. 🌞 Aki még nem, a…
- ❓Milyen gyepápolási munkák várnak ránk áprilisban? A tökéletes pázsitot áprilisban alapozhatjuk meg, ilyenkor időszerűek…
- A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhatott magának felfedeznivalót 🌳👨👩👧👦
- 🍷 Bejelentették a Soproni Borünnep első fellépőjét! Pénteken kora este két olyan előadóművész érkezik a Soproni Borünne…
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- #kajla #hőskutya #sopron #kutya #tenyek
- 🎥FC Sopron – Ikona Beton Zsámbék⚽️ ❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️ #fyp #fcsopron #sopron #nb3 #footballtiktok
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!





