Sopron.info.hu

Dopeman interjúja a Sopron.info.hu-nak!

  2008 aug 21 / #csak úgy

Dopeman interjúja a Sopron.info.hu-nak!Dopemannel, azaz Pityinger Lászlóval, és testvérével Demuth János beszélget. Mindenek előtt had köszönjem meg olvasóink nevében, hogy elvállaltátok az interjút.

Sok városban volt már fellépésetek, adtatok koncertet, köztük Sopronban is. Hogy tetszett városunk?

Nagyon szeretem Sopront, a nyugati országrészben talán még Győrrel vagyok így. Gyönyörű környezetben fekszik és biztonságot, valamint nyugalmat áraszt. Szépek a nők és ahányszor felléptünk itt, hatalmas volt a mulatság. A helyi rádióban is kiváló arcok dolgoznak. Az egyetlen, amit sérelmezek, hogy a Volt fesztiválra már sokadik éve nem jutunk el, közben meg a műfajunkon belül az összes huszadrangú arc játszik ott. Mindegy, ez van.

Milyennek találtátok a Soproni hallgatóságot?

Mint, ahogy azt már mondtam király a közönség. Igazából azt hiszem nincs az országban olyan hely, ahol a mi üzenetünk ne jönne át valakinek, akár a legeldugottabb helyen is. Ma már kevés az olyan csapat, amelyik őszinte harcos zenét játszik. Talán még a Tankcsapda, Deák Bill…

Számos városban megfordultatok már hazánkban, sok emberrel találkoztatok, beszélgettetek. Hogy látjátok, mi ma az embereknek a legfőbb test-lelki-szellemi problémáik?

Az országban általános mentális romlás van. Mondjuk ez a folyamat világ szinten érvényes. A demokrácia progresszív, haladó időszakáról mi már lemaradtunk. Új istent talált az ember, a pénzt és a szabadság csak illúzió. Azt hiszem ez minden probléma gyökere. Érvényes ez az emberi kapcsolatokra, politikára, kultúrára, pop zenére stb. Nincs már idő és figyelem a jó dolgokra mert egy túlélőtábor a hétköznapi élet.

Mit tudtok tanácsolni, javasolni nekik?

Tőlem furán hangzik, de a világnak vissza kéne találnia egy kicsit Jézushoz. Ezt most ne pátoszos értelemben vegyétek, de azt hiszem, ez lenne a megoldás a legtöbb problémára, ami most a világot nyomasztja. Egy biztos, ha így megy tovább nagy baj lesz a vége. Ezt most már föl kéne fogni. Jelez a természet, a pattanásig feszült hangulat a világban.

Mindig fontos számotokra, hogy a maximumot nyújtsátok. Jelen van-e életetekben a holisztikus életmód /test-lélek-szellem/ harmóniája, és a prevenció, megelőzési eljárások?
Meséljetek nekünk erről egy kicsit bővebben kérlek.

Azt hiszem igen. Évekig éltem úgy, hogy folyamatosan amortizáltam magam minden úton-módon. Rá kellett jönnöm arra, hogy számomra nem ez a megfejtés. Természetesen nem lettem szent életű remete, ezt ne várjátok egy nyolc kerületi játékostól, de a bokszban például megtaláltam a karakteremnek megfelelő rekreációs tevékenységet, ami egyben tartja az amúgy szélsőséges kilengésekre hajlamos belsőmet. Próbálok egyensúlyban maradni, nem elveszteni, eladni önmagam, de ugyanakkor túlélni is a találkozásokat velem.  Bandita vagyok, mit csináljak?

Melyik honlapon olvashatunk fellépéseitekről, a zenekarral kapcsolatos aktuális eseményekről?

www.dopemanonline.hu , www.myspace.com/dopemaneskicsidope , DopeMan Hivatalos iwiw oldala

Mit üzentek az olvasóinknak?

Mindenkinek egészséget, boldogságot. Új lemezem a mr. Pityinger… az eredeti genszter a boltokban. Támogassatok minket azzal, hogy megveszitek és nem pedig illegálisan letöltitek! Csumi

Nagyon szépen köszönöm még egyszer az interjút, és további sok sikert, és minden jót kívánunk nektek.
Demuth János