Egy darabka történelem
Húsz éve történt, hogy hozzánk is megérkezett a demokrácia. Nagy ünnep ez, mégis ki tudja megmondani, hogy örülünk e ennek vagy sem…
A vasfüggöny leomlását követően a határnál még évekig tömött sorokban álltunk, ha a vámosoknak éppen olyan napjuk volt. Húsz évvel ezelőtt, Sopronban csoda történt! – mondják.
Egy csöppnyi közöm van a germánokhoz, így 20 évvel ezelőtt az akció közepette találtam magam én is! Hozzánk is jött anno trabival kelet német rokon, akik a hosszú út előtt egy kis gulyással töltődtek fel.
Egy jobb jövő reményében bíztak. Nagy volt a félelem, hogy a hirtelen nyitott határt újra elzárják, ezért még éjjel elindultunk Bécsbe a Német Nagykövetséghez. Ott magukra hagytuk őket a többi több száz NDK-sal.
„Majd jelentkezünk!”
Még azon a nyáron, ’89-be el is mentünk hozzájuk, Berlinbe. Sikerült a lehetetlen, nyugaton vártak minket.
A falnak, akkor több része is állt még, voltam olyan szemfüles, hogy egy darabkát el is tettem magamnak.
Azóta is őrzöm.
A képen ez látható. Echt! No ‘made in China’