Sopron.info.hu

Egy igazi téli étel

  2007 febr 22 / #gasztro

Egy igazi téli étel Egy igazi téli ételnek a receptjét osztom meg ma veletek kedves olvasók, ami ráadásul még soproni kötődésű is. Bár én aztán egy kedves barátomnak adózva, (aki történetesen Nagylózs megacity büszke lakosa) lozsipaszulynak, neveztem el.

Még a nyár folyamán ismerőseimmel egy bográcsfőző versenyen vettem részt, és valami, a szokásos gulyás-halászlé-vadpörkölt hármastól különböző étket szerettem volna elkészíteni. Szorgos kutatásba fogtam, és ekkor találtam rá egy káposztás babos receptre. Mivel a bab az egyik kedvencem, (azt hiszem teljesen mindegy, hogy hogyan elkészítve, legyen babsaláta, babfőzelék, vagy akár egy jó sólet, mindent imádok), na meg persze a savanyú káposztát sem vetem meg, erre az ételre esett a választásom.

Ezt a kaját soproni poncihterek találták ki, bár én egy kicsit átköltöttem, és bár bográcsban a legjobb, azért szerintem érdemes megpróbálkozni vele téli estén, a tűzhely mellett is.

Egy igazi téli étel Álljunk is neki. A babot érdemes előtte nap beáztatni, és mivel én bab fan vagyok, kétfajta babból készítem az étket. Valami apró szemű vagy fehér, vagy barna babból, és az imádott, általában salátának használt lóbabból. Tehát a bab beáztatva, (tehát légyszi ne konzervbabból), a savanyú káposzta meg átmosva, hideg vízzel, és egy kicsit összevágva, de csak azért, hogy, amikor kanalazzuk majd az ételünket, ne lógjon le az evőszerszámunkról centiméter hosszan, és ne csöpögtesse teli piros szafttal a terítőnket és ingünket egyaránt.  Na tehát, mint ilyen ételeknél majdnem mindig, pirítsunk le az apróra vágott vöröshagymát, ha lehet sertészsíron, (szinte hallom a felzúdulást, de igen, sertészsíron, attól lesz jó íze, és bár kimondottan szeretem a modern, és még jobban a mediterrán konyhát, és sikítani tudok az élvezettől, ha egy igazán jófajta olívaolaj kerül a birtokomba. Azért most csak maradjunk meg a zsírnál, pirítsunk hozzá szalonnát meg egy szál felkarikázott húsos kolbászt. Adjunk hozzá préselt fokhagymát, őrölt köményt, borsot és babérlevelet. Kevergessük pár percig, majd dobjunk hozzá fél kiló, egyszer egy centis kockára vágott sertéslapockát  Ha kellően átpirítottuk és már kellemes illat, terjeng a szomszédnál is, hintsünk rá pár kanál pirospaprikát, majd öntsük fel egy pohár vízzel. Nocsak, majdnem elfelejtettem, hogy a babunkat eközben félpuhára kell főznünk, babérleveles hagymás vízben. Sót ne tegyetek hozzá, és akkor csodák csodája sokkal gyorsabban fog megpuhulni. Na már most, ha a bab félig kész, hozzá kell burítani a húsunkhoz, majd beledobni a savanyú káposztát, összerottyantani, majd kóstolni. Most már jöhet bele a só meg pár húsleveskocka, és egy csipet majoránna. Ha puhára főtt, és ízlik is, akkor már a célegyenesben járunk. Csak még bolondítsuk meg egy kis reszelt citromhéjjal ( a Barack kedvéért, Ő majd érti) meg ízlés szerint Erős Pistával. Tálaláskor tejfelt a tetejére meg egy kis aprított kaprot!

Hát hajrá, szeretni fogjátok!!!
Természetesen nyertünk a versenyen!

Torkos Zerge