Sopron.info.hu

Erre már építkezhetünk

  2010 jan 28 / #sport

Baja után a fõvárosban már szebbik arcát mutatta csapatunk.

Kíváncsian vártuk, hogy csapatunk, a szerdai hullámzó bajai vendégjáték után hogyan teljesít a jobb játékerõt képviselõ Vasas-Csata otthonában. A mérkõzés a decemberi havazás miatt elmaradt találkozó pótlásaként került megrendezésre.

Az elmúlt napokban betegeskedõ Honti Kata újra kezdõként vállalta a mérkõzést, mely Horti Dóra center góljával indult útjára. Jól játszottuk meg centereinket a palánkok alatt, akik érvényesítették is magassági fölényüket (4. perc 4-12).

A 7. percben a társakat jó helyzetben megtaláló Honti Kata átadásából Eördögh Edit növelte a különbséget két számjegyûre (9-20). A negyed végén Varga Zsófia is beszállt a pontszerzõk népes táborába (15-30).

Nem sokat tölthette a parketten a pályára visszatérõ Honti Kata, miután beütötte harmadik személyi hibáját. Kissé kapkodóvá vált a játék, a pontok helyett az eladott labdák száma növekedett (14. perc 19-34). Szépen tartotta magát a fõvárosi együttes, melyben Czank Tímea volt a prímás.

A második negyed közepén már 14 pont állt a neve mellett. A védekezésünkre nem lehettünk büszkék ebben a szakaszban, így cseppet sem volt meglepõ, hogy a 18. percben már csak 6 pont volt a különbség a felek között (30-36). Székely Norbert kénytelen volt idõt kérni. Volt mire felhívnia a figyelmet! Használt a fejmosás, így a szünetre újra 10 pont fölé tornáztuk a különbséget. Intõ jel volt azonban a folytatásra, hogy ezt a negyedet bizony elvesztettük.

A negyed óra pihenõ után egy jóval koncentráltabb csapat futott ki a pályára. 5 perc alatt 14 pontot termeltünk, miközben egyet sem kaptunk (25. perc 32-57)! Bíztunk benne, hogy a hazaiak idõkérése sem töri meg a figyelmünket, lendületünket.

Ellenfelünk rossz sorozatát Fejes Réka törte meg (26. perc 34-57). 30 pontos elõnnyel vártuk a záró 10 percet, mely az elõzõ forgatókönyve szerint kezdõdött. Öt percen keresztül nem kaptunk kosarat, míg ezalatt 10-et szereztünk (35. perc 41-81).

A 38. percben a legifjabb tehetségünk, Czinder Adrienn is betalált, így már minden játékosunk neve mellett szerepelt pont (48-89). Az utolsó pillanatokban megközelítettük a 100 pontos határt is (50-97).

Második félidei játékunk biztató lehet a jövõre nézve. Legközelebb február 6-án lépünk pályára, amikor a ZTE csapata látogat Sopronba.

Székely Norbert: “Nagyon örülök annak, hogy a tegnapi meccshez képest mentálisan elõbbre léptünk, mellyel párhuzamosan játékban is jobbá váltunk néhány fokozattal.”

VASAS-CSATA – MKB-EUROLEASING SOPRON 50-97 (15-30, 17-13, 9-28, 9-26)

Budapest, 300 nézõ

VASAS-CSATA: Szondy 6, Laklóth 6/3, Czank 21/6, Somogyi 4, Bagi 5/3 Cs.: Fejes R. 4, Gyõr -, Mansare 4, Mányoky –

MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 10/6, Eördögh 9/3, Honti 6, Milovanovic 18, Horti 20 Cs.: Krivacevic 22, Semsei 2, Varga 4, Hadarics 2, Czinder 4

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 13/41 32% ill. 34/52 65%

3-pontos dobószázalék: 4/12 33% ill. 3/12 25%

Büntetõ dobószázalék: 12/14 86% ill. 20/24 83%

Lepattanó: 22 (Bagi 7) ill. 37 (Horti, Milovanovic 8-8)

Gólpassz: 7 (Szondy, Czank 2-2) ill. 16 (Honti 5)

Szerzett labda: 13 ill. 20

Eladott labda: 22 ill. 15

Fault: 21 ill. 15

IBM: 47 (Czank 24) ill. 149 (Horti 34)

wb-sopron.com