Sopron.info.hu

❗️Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatóak zivatarok, amelyeket a nyugati országrészben…

❗️Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatóak zivatarok, amelyeket a nyugati országrészben felhőszakadás kísérhet. Másutt inkább viharos széllökések, helyenként jelentős mennyiségű csapadék és akár jégeső is lehet. Vihar előtt: ➡ Folyamatosan kövessük az időjárás-előrejelzést. ➡ Ha erős szél várható, vigyük fedett helyre a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket. ➡ Ha felhőszakadás várható, áramtalanítsuk a pincét és vigyük a pincéből magasabbra azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet. ➡ A pincében ne tároljunk vegyszereket, hígítókat, oldószereket, festékeket. ➡ A kocsival, ha tehetjük, parkoljunk épületektől, fáktól távolabb. ➡ Ha elmegyünk otthonról, csukjuk be az ablakokat. ➡ Készítsünk ki egy gyertyát arra az esetre, ha este áramszünet lenne. ➡ Helyezzük biztonságba a háziállatainkat. ➡ Ha az előrejelzéseket követően van rá időnk, a ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le. ➡ A ház környékéről gyűjtsünk össze és vigyünk be az épületbe minden olyan tárgyat, amit a szél felkaphat (pl. műanyag kerti bútorok, szerszámok) – ezek ugyanis súlyos sérüléseket okozhatnak. Ha megjött a vihar: ✅ Viselkedjünk nyugodtan, körültekintően. ✅ Ha lehet, keressünk védett, stabil helyet (épület, aluljáró). ✅ Fáktól, épületektől távol menjünk, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést. ✅ Védjük szemünket a portól, fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól. ✅ Ha erdőben ér bennünket a vihar, legalább öt méterre álljunk a fák törzsétől. ✅ Ha kerékpáron kap el a vihar, fektessük le a bringát és menjünk tőle néhány méterre. ✅ Tartsuk, védjük erősen a kisgyerekeket, ne szakadjunk el társainktól. ✅ A járműveket, sátrakat, gyenge szerkezetű építményeket hagyjuk el, mert bentről nem lehet érzékelni a fenyegető veszélyt (pl. rádőlhet a fa). ✅ Ne tartózkodjunk a pincében, mert felhőszakadásnál víz alá kerülhet. ✅ Húzzuk ki az elektromos eszközök csatlakozóit a konnektorból. 🚗 Ha autózás közben kap el a vihar és erős szélben találod magad, a legfontosabb szabály, hogy lassíts! Ha egy széllökés éri az autót, lassabb sebességnél sokkal könnyebben tudsz reagálni és ellenkormányozni. A legbiztonságosabb, ha egyszerűen leparkolsz és megvárod a vihar végét. 🚗 Ha mindenképp autóba kényszerülsz a vihar alatt, igyekezz elkerülni a fákkal sűrűn szegélyezett utakat, például a kisebb erdei utakat. 🚗 Többsávos úton azon a sávon menj, amelyik távolabb van az út menti fáktól. 🚗 Egy hídon, vagy egy alagút kijáratánál közepesen erős szélben is erős széllökések érik a kocsit oldalról, ezért vihar idején az ilyen helyeken a szokásosnál lassabban menj. Nem véletlenül figyelmeztetnek erre a veszélyre szélzsákok, vagy közlekedési táblák. 🚗 Erős szélben ne hajts gyorsan és ne előzz. Ha mindenképpen előzni kényszerülsz, kamionok és buszok előzésénél figyelj arra, hogy a nagy jármű oldalában szélárnyék van. Melléjük érve, majd azokat elhagyva könnyen irányt válthat a kocsi. 🚗 Ha tetőcsomagtartó vagy bringaszállító van a kocsin, az fokozza az erős szél hatását, még lassabban kell menni. 🏕 Ha egy fesztiválon ér minket a vihar, kövessük a biztonsági személyzet utasításait. ⛵ Csónakázni, fürdőzni erős viharban életveszélyes! Nagyobb vízfelület fölött összefüggő vízfüggöny alakulhat ki, emiatt jó úszók is bajba kerülhetnek. Vegyük komolyan a viharjelzéseket! ⚡ Leszakadt villamos távvezetéket megközelíteni is életveszélyes! ❗ Baj esetén tárcsázd a 112-es segélyhívó számot ❗ Fotó: Tapolca ÖTE Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság


megtekintés a Facebook-on


Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

A természet nem kímélte a fesztivált, a rossz idő sem riasztotta el a több ezer bulizót 🎉👨‍🎤🥳

további részletek

🚶‍♀️Egészségmegőrzés, kikapcsolódás, jó társaság- ezért szeretnek túrázni a szépkorúak Sopronban 🌳

további részletek

P!NK-rajongók, figyelem! 🔥 Az amerikai dalszerző-énekesnő legnagyobb slágereit egy soproni tribu...

további részletek