Élményekkel teli hét a természetben Július első hetében 25 gyermek táborozott a Soproni Parkerdőben, ahol a természet, a…
Élményekkel teli hét a természetben Július első hetében 25 gyermek táborozott a Soproni Parkerdőben, ahol a természet, az erdő és a vadgazdálkodás világával ismerkedhettek meg a „Kisvadász” nyári tábor résztvevői. A tábort a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és az OMVK Győr-Moson-Sopron vármegyei Területi Szervezete közösen szervezte. A gyermekek a Muck Turistaházban kaptak szállást, a napi ellátást és a gazdag programkínálatot pedig a TAEG Zrt. biztosította. Hivatásos vadászok kíséretében vadlesen vehettek részt, valamint testközelből ismerhették meg a vadgazdálkodás mindennapjait. A programokat kézműves és kulturális foglalkozások is színesítették. A TAEG Zrt. erdei táborai napközis formában a héten is folytatódnak, és egészen augusztus második hetéig várják a természet iránt érdeklődő gyerekeket.